nlc.hu
Baba
Szülés az iskolai vécében

Az iskola vécéjében szült egy tanárnő, az igazgatónő segített neki

Váratlan babaszületéssel indult az új tanév egy texasi iskolában.

Amy Simmons, a texasi Wichita Falls-i Cunningham Általános Iskola igazgatója és egyik tanára, Ashley Strain segített egy kollégájuknak a kisbabája világra hozatalánál. “Nyilvánvalóan egyikünk sem csinált ilyet korábban” – nyilatkozta a Good Morning America-nak Simmons, akivel még nem fordult elő ilyen az elmúlt 23 tanévben.

Az igazgatónő elmondta, hogy éppen állásinterjúzott, amikor SMS-t kapott a helyettesétől, Straintől, amelyben azt tudatta vele, hogy Paige Lockstedt, a tanársegéd – aki a 30. hétben volt a második gyerekével – nem érzi jól magát. Azt üzente vissza, hogy küldje haza a kolléganőt, ekkor azonban Strain váratlanul felhívta, mivel Paige magzatvize időközben elfolyt.

Az igazgatónő azonnal segíteni rohant. Ő is, és Strain is jól tudta, gyorsan kell cselekedniük, hiszen koraszülésről van szó: azonnal hívták a mentőket és az iskola bejárata elé akarták kitolni egy forgószéken a hamarosan szülő kollégájukat. Paige azonban hirtelen azt mondta nekik, hogy már nem fognak tudni beérni a kórházba, mert úton a baba. Ekkor mindannyian besiettek az iskola egyik vécéjébe, Simmons és Strain pedig segédkezett a szülésnél, ami percek alatt lezajlott. Egy kislányt hozott világra a kolléganőjük.

Az igazgatónő papírtörlőkkel takargatta be az újszülöttet, Ashley pedig addig dörzsölte a baba mellkasát, amíg látták, hogy lélegezni kezd. Amikor már a mentősök is befutottak, mindkét „szülésznő” megkönnyebbülten felsóhajtott. Majd mintha mi sem történt volna, visszatért ki-ki a feladatához: az igazgatóhelyettes ment órát tartani, az igazgatónő pedig ebédelni.

Az újszülött az Isabella nevet kapta, egészséges, de továbbra is bent tartják a kórházban van, mert 10 héttel korábban jött világra.

“Annyira boldog és hálás vagyok, hogy jól van a kisbabám. Nagyon váratlan volt, életem legfélelmetesebb pillanata” – nyilatkozta az immár kétgyermekes tanársegéd, aki nagyon hálás a két kollégájának. „A lehető legjobb módon kezelték a helyzetet” – jegyezte meg.

Simmons megjegyezte, hogy az általános iskolájában jelenleg négy várandós tanárnő dolgozik. “Azt mondtam nekik viccesen, hogy nem lesz rendszer az iskolai szülésből. Ez egyszeri volt, senki más nem teheti meg ezt újra” – mesélte.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top