betegek
Brutálisan bántak az idős gondozottakkal egy fehérvári szociális intézményben
Elektrosokkolóval kínozták a pszichiátriai betegeket Biharban
Orvosnak adta ki magát egy 19 éves, sőt betegeket is kezelt
Napok óta se víz, se fűtés az Uzsoki egyik osztályán – kabátban vannak a betegek
„Piszkosul hideg van” – nincs fűtés a János kórház egyik épületében, fáznak a betegek
Egy éven belül két betege is meghalt, elítélték az ajkai orvost, de továbbra is dolgozhat
Kézben hordták a betegeket a lépcsőn a Szent István Kórházban, mert nem működtek a liftek
Több száz gyógyászati segédeszköz tűnhet el a kínálatból
Üllőn a háziorvosok ellen fordult a lakosság: egymásra mutogat az orvos és a páciens
Eljött ez is: van kórház, ahol egy csapat méri fel a betegek életkilátásait
„Doktor úr, legközelebb ha ilyet tervez, előtte hívjon el vacsorázni” – név nélkül megszólal a bőrgyógyász
Már 2098-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon, elhunyt 14 idős krónikus beteg
Koronavírus: észtországnyi fertőzött van már a világon
Koronavírus: öt halott egy nap alatt, pluszpénzt kapnak az egészségügyisek – összefoglaló
Felépült páciensek vérében lévő antitestekkel kezelnék a súlyos koronavírusos betegeket
Nem adott megnyugtató választ az Onkológiai Intézet az áldatlan állapotokra
Fertőtlenítőszerrel ölt meg több tucat beteget egy ápolónő
A belgyógyász, aki Svédország helyett Magyarországot választotta
Megdöbbentő volt, de sokan megették – nem hallgat tovább a kórházi konyhás
Lecsukják a lúgosító diéta atyját
Menekülnek a betegek a magyar kórházakból
„Még szüksége van rám a családnak” – A biológiai terápiában bízik a nagymama
Ezeket sose mondd egy betegnek!