szülésznő
8 millió forint hálapénzt fogadtak el szülésznők, eljárás indult ellenük
„Tönkreteszik az egyik legszebb hivatást” – Ez történik, ha kizsigerelik a szülésznőket
22 éve egy komplikált szülésnél segédkezett, a kisbaba azóta felnőtt, és ő lett a menye
Robin Lim világhírű bába az nlc-nek: „Ahhoz, hogy a babák háborítatlanul szülessenek, tisztelnünk kell minden anyát”
A szülészetet forradalmasító bába 6200 gyermeket segített világra
„Fontos lenne, hogy a dúla ne luxus, hanem mindenkinek elérhető legyen”
Orvoshiány miatt bezár a kalocsai szülészet 2 és fél hónapra
Több szülésznő is úgy döntött, mégis marad a Szent Imre Kórházban
Több rendszerhiba is állhat a Szent Imrében dolgozó szülésznők felmondása mögött
10 szülésznő adta be a felmondását a Szent Imre kórházban
Vajúdó kismama rúgta ki a szülésznő szemét, 4 milliós sérelemdíjat kapott a megvakult asszony
Gondoltad volna? Ez Rúzsa Magdi eredeti szakmája
Nem kap kártérítést a szülésznő, akit egy kismama vakított meg
„Azért vagyunk távol a saját családunktól, hogy mások ünnepét boldoggá tegyük”
Ha a kismama élvezi a szexet, az a babának is jó – a nőgyógyászt kérdeztük a terhesség alatti szexről
Lecsapott rájuk a tornádó, mégis gyönyörű szülés lett a vége
Egy napon, ugyanabban a kórházban, ugyanannál a szülésznőnél szült a testvérpár
„Életem legboldogabb pillanata volt” – saját kisbabáját segítette világra a szülésznő
Megható dologra jött rá a szülésznő 19 év után
Így szültek az ókori római nők
Szeméremszőrzete miatt beszélték ki a szülésznők a frissen szült anyát
Majdani tanítványát segítette világra egykor a bába
Még a szüléskor sem tudta, hogy ikrei lesznek