vallomás
„Abban, hogy szép vagy, az a legrosszabb, hogy a többi nő csípőből gyűlöl”
Rendhagyó előtte-utána fotót posztolt testéről az anyuka, fontos üzenete van
Egy aszexuális nő vallomása, akit kicsit sem érdekel a szex
„A heroinnak más tervei voltak” – döbbenetes vallomás egy anyától, aki 18 éves lányát veszítette el
„Imádom, amikor a pasimmal veszekszünk, mindig beindulok tőle”
Nem sokkal azután, hogy örökbe fogadtak egy kislányt, teherbe esett az anyuka – nézd meg a reakcióját!
Nekem minden évben márciusban kezdődik az új év, és most elmondom, miért
Fordulat Oszter Sándor vesztegetési perében
„Ahhoz is engedélyt kell kérnem apámtól, hogy kimehessek a házból”
„Belső parancsra” ölt a szigetszentmiklósi gyilkos
„Mióta nyertem a lottón, az életem egy hatalmas szívás”
„Összeomlottam, amikor a felesége terhes lett” – Egy szeretőt is meg lehet csalni?
„Előre félek a házasságtól, mert akkor már nem szexelhetek így”
Nyílt levél az embernek, aki azt hiszi, a depresszió választás kérdése
„Kínszenvedés volt az a két év, amíg szerető voltam”
Ezt tanítottam a házasságról a gyerekeimnek, miután az enyém véget ért
„Sajnálom, hogy nem az első perctől szeretlek, ahogy megláttalak”
Néhány évtizede csak a boncolás után derült volna ki, mi bajom volt
31 évesen már sokat gondolok egy kisbabára, de vajon jó anya leszek? Egy leendő anyuka vallomása
Teréz körúti robbantás: nevetve hallgatta a rendőrök vallomását P. László
„Soha nem adtuk fel a reményt, hogy egyszer végre a karunkban tarthatunk”
Egy gyerekorvos összegyűjtötte, mi teszi boldoggá súlyos beteg pácienseit
„Szeretem a férjem, de el akarok válni”