Család

Milyenek a rendszerváltás gyermekei?

Amióta világ a világ, minden egyes nemzedék úgy néz a mögötte jövő "váltásra", mint egy elkorcsosult társaságra, amely kétséges, hogy egyáltalán életképes-e. Rólunk, felnőttekről is azt hitték a szüleink, hogy – mivel egy teát sem tudunk megfőzni – nyilván éhen fogunk halni. Azóta neveljük vagy már föl is neveltük az unokáikat. Itt vannak, és ők sem tudnak teát főzni. De gondolkodnak és értelmezik a világot – méghozzá komolyan.

Itt vannak, felnőttek, választókorúak a rendszerváltás gyermekei. Nem győzünk csodálkozni, milyenek is lettek – kész emberek, önálló meggyőződéssel. Összehasonlítgatjuk őket magunkkal – ez többnyire a mi javunkra dől el: mi még tudtuk, mi fán terem az élet, mi a munka, mi az erkölcs, satöbbi. Csak ha a sztereotípiáinktól meg a „bezzegektől” el tudunk szakadni, akkor döbbenünk rá: valójában nem is tudjuk, mi van a fejükben, mit gondolnak a világról, rólunk, felnőttekről, és arról, mi lesz velük. Hiszen annyira más világban élnek, és egy ideje nem velünk szeretik megosztani a gondolataikat.

 

Mostanában több kutatás is foglalkozott velük, mintha az evolúció új, különleges mutánsai lennének, akik bizonyos tulajdonságaikkal objektíven leírhatók. Megvizsgálták a fogyasztási szokásaikat, hogy milyen zenéket hallgatnak, mit tartanak értéknek, mit gondolnak a jövőjükről, mennyire elégedettek a jelenükkel. Ezeket a vizsgálatokat persze jól körvonalazható üzleti megfontolások indították el, hiszen ők a jövő – és persze a jelen – fogyasztói.

A vizsgálatok főbb megállapításaira kíváncsian összehívtunk mi is tizenegy fiatalt – 16 és 20 év közöttieket – egy beszélgetésre. Szerettük volna látni: tényleg nem lázadnak, nem idealisták, tényleg elégedettek magukkal, valóban úgy gondolják, hogy a sorsuk alakulása az ő kezükben van? Izgalmas volt érezni a sokféleségüket, és belepillantani a tükörbe, amelyet a világlátásukkal elénk tartanak: lám, ezt a világot csináltátok meg nekünk.

Lebegnek gyerek- és felnőttlét között

Jendrics Anikó, a Fészek Színház rendezőasszisztense
Jendrics Anikó, a Fészek Színház
rendezőasszisztense

Kik ők? Keresők – elsősorban. Nem pénzt, mert azt többnyire adottnak veszik, hogy az embernek pénze van és lesz is – valahonnan. Kivéve Csillát, aki le akarja rázni a kötelékeket és nagyon hamar a saját lábára állni, ezért fél éve otthagyta a szülői házat, a nappali gimit távoktatásra cserélte, idén érettségiznie kellene. Most döbbent rá, hogy hirtelen az élet sűrűjébe került, és egyik napról a másikra, alkalmi munkával tartja el magát. „Most találtam lakást, nagyjából egyben vagyok, összeköltöztem egy nagyon jó barátommal, aki osztálytársam volt az előző iskolámban, és a jövőm: a holnap. Addig látok előre.”

Vera az útját keresi. Közgazdaságtant tanul, egyelőre „jobb híján”: „apai-anyai örökség, és hát… nem volt jobb ötletem”. Soma a tehetségét: „elég jól vízilabdázom, és ha valamibe – zenébe, tanulásba – munkát fektetek, annak eredménye van. De nem teszem bele magam igazán semmibe.” Bianka az önazonosságát: „fontos nekem a tánc, a mozgás, önmagam kifejezése. Nem szeretem, hogy beskatulyáznak. Csak mert szőke vagyok és szeretek szépen öltözni, nem vagyok szőke plázacica.” Anna közösségi élményeket keres: „rossz látni, mennyire nem vagyunk aktívak, nem vagyunk kíváncsiak egymásra. Aki mutat magából valamit – mondjuk, énekelni kezd egy iskolai ünnepségen -, azt a többség kineveti.” Döme őszinteséget, erkölcsi tartást: „szeretem, ha egyenesek az emberek, nem úgy próbálnak boldogulni, hogy átgázolnak másokon”. Béni a nirvánát szeretné elérni: „az az ideálom, aki mindenre képes szarni, de ez még nem én vagyok”. Ádám megmerítkezne az életben: kihívásokat, élményeket keres. Sára „valakivel lenni” szeretne. Pali adott egy évet magának, hogy kiderüljön, mire lesz jó a zene az életében. Emánuel a művészi érzékenység és a társadalomtudományos érdeklődés közti járható útra lelne rá, hogy megértse a világot és önmagát.

Valamennyien átmeneti állapotként élik meg a jelent. Elutasítják, hogy ők felnőttek lennének: „lebegtek gyerek- és felnőttlét között?” – kérdez rá beszélgetésünk moderátora, Jendrics Anikó, a Fészek Színház rendezőasszisztense, képzett szocioterapeuta, aki a fiatalok egy részét jól ismeri. Legalábbis azokat, akik a Fészek Színház tagjai (Anna, Csilla és Béni). De általában is a kamaszokat, hiszen a Fészek Színház darabjait a kamasz- és fiatalkor problémáiból, sorskérdéseiből formálja a színház vezetője, Cziczó Attila.

Anikó szerint kulcsfontosságú ez a korosztály, hiszen belőlük lesz a jövő.

– Ha figyelem őket, egy kicsit előre láthatok. És persze nagyon szeretem őket az összes magabiztos bizonytalanságukkal együtt. Ha igénylik, próbálok segíteni az élet kusza dolgaiban, hiszen én már voltam fiatal, ők viszont még nem voltak felnőttek. Ugyanakkor ők is sokat segítenek nekem, mert a korosztályukra oly jellemző nagyon erős kritikus éleslátás a legjobb tükör a világon, ha tényleg látni akarom magam.

Sok-sok szín, vágy, életforma

Anikó arra kéri az általunk összeverbuvált fiatalokat, azzal mutatkozzanak be, hogy megfogalmazzák, mire büszkék, és mit nem szeretnek magukban.

Mivel megszokták, hogy a teljesítményükkel mérik őket, néhányuk az eredményeire büszke:

„A célokat, amiket eddig kitűztem – nyelvvizsga, sport, egyetemi felvétel – elértem.” (Vera) „Ha valamit elhatározok, azt meg is csinálom.” (Bianka) „Kreatív vagyok.” (Anna és Csilla) „Sok dolog érdekel, rengeteg dolgot kipróbáltam már.” (Emánuel)

Többen a belső értékeiket tartják fontosnak:

„Társasági lény vagyok, szeretem az embereket, könnyen barátkozom.” (Ádám) „Morális alapokon álló embernek tartom magam, és sok dolgot komolyan veszek, például a hazaszeretetet. Mivel irodalomorientált vagyok, mondhatnám, „Ady- és József Attila-függő”, sok mindent ezen a szűrőn át látok.” (Döme) „Toleráns vagyok és nyugodt.” (Pali) Béni – a „provokatív” – a lustaságát, a „mások számára idegesítő, punnyadt hozzáállását” szereti.

Soma viccel üti el a kérdést: „Talán arra legyek büszke, hogy tökéletes vagyok?” Egyedül Sára nem talált magában semmit, amivel elégedett volna.

Negatív tulajdonságaik közt többen a kitartás hiányát róják föl maguknak:

„Amit elhatároztam és megcsináltam, az már nem érdekel tovább, és félbehagyom.” (Bianka) „Nyitott vagyok, de csak a felszínen érdeklődő, eddig semmi nem kötött le tartósan komolyan.” (Emánuel) „Ha valamit alkotok, azt rendszerint utólag rossznak gondolom, és eldobom.” (Csilla) „Feledékeny vagyok, szétszórt, mindent elhagyok.” (Ádám) „Nincs elég szorgalom bennem.” (Döme) „Baromi lusta vagyok. Ha egyszer leülök, már megy a dolog, de képtelen vagyok a leülésre.” (Soma)

Vera azon változtatna, hogy rosszul osztja be az idejét. Döme a szangvinikusságán: „túl könnyen össze tudok veszni emberekkel. Igaz, könnyen is békülök.” Béni a kapcsolatteremtést érzi a gyengéjének: „elsőre vagy nagyon béna vagyok, vagy nagyon idegesítő, és sok hülyeséget hordok össze.”

Ahányan vannak, annyi szín, annyi vágy, annyi életforma. Erősek, szókimondóak, nyersek és szabadok. Kinek teher, kinek mámorító lehetőség, kinek napi küzdelem ez a szabadság.

Hol vannak a hiteles felnőttek?

Ádám informatika szakra járt Szegedre, de rájött, ez nem az ő világa, és ott hagyott csapot-papot. Most hajnali 3-kor kel, és este 6-ig piaci árus a Lehel Csarnokban. „A korán keléssel meg a fizikai munkával semmi bajom. A gép előtt ülést viszont nem bírtam. Most jó: a pillanatnak élek. Amit ma kitalálok, azt holnap megvalósítom. Eljárok zsonglőrködni, goa- és drum and base-partikra, motorozom, belekóstoltam a sárkányrepülésbe, most készülök megtanulni japánul, mert animációs film-függő vagyok.”

„Én egyszerűen elveszek ebben a szabadságban. Évekbe telt valami ruházkodási stílust kialakítanom, ötletem sincs, milyen sportba kezdjek bele, hogyan osszam be a szabadidőmet, amikor ezerféle dolgot csinálhatnék. Ha a tévézés mellett döntök: melyik csatornát nézzem a negyvenből? Szociálisan is, térben is jobban szét vagyunk szóródva, mint a szüleink generációja. Azt az utat, amit előttük a rendszer korlátai kijelöltek, nekünk magunknak kell majd megtalálnunk, és ez irtó nehéz. Talán ezért is bukik meg a BME-s (Budapesti Műegyetem) gólyák negyede az első évben? És lehet, hogy emiatt szöszölöm én el mindig az időmet?”

Döme szerint viszont, amit mi szabadságnak látunk, az „csak egy nagy kifutópálya, amelyen úgy haladhatsz, ahogyan a magasból irányítanak, és ha nem fogadod el a szabályokat, nem szállhatsz fel.”

„Mért, téged ki irányít, csak nem a Gyurcsány vagy az Orbán?!” – fordul felé némi ingerültséggel a hangjában Emánuel. „Nem tudom, ki, csak azt tudom, ha nem fogadom el a játékszabályokat, kívül rekedek és megbélyegeznek.”

Ehhez többen helyeslően csatlakoznak, fölpanaszolva, miként rekesztődnek ki azok, akik – többnyire külsőségekben – nem csatlakoznak a hadhoz. Mert hát nehéz egyéniségnek maradni, úgy, hogy közben talpig márkába öltözik az ember, hogy elkerülje a különcködésnek járó maró megjegyzéseket („ez valami kínai cucc?”).

Kiderül lassan, mennyire sok társadalmi, szülői, korosztálybeli elvárás köti őket. Ezek közt a legkínzóbb számukra a két utóbbi. Ádám szülei például nem törődtek bele, hogy fiuk otthagyta az egyetemet. „Apám életében egyszer volt rám büszke, amikor fölvettek az egyetemre, ahová nem akartam menni.” Csilla nagyon nehezen tud szót érteni a szüleivel. „Nem vagyok jóban a szabályokkal, nehezen tűröm a korlátokat, és ezt ők nem tudják elfogadni. Most, hogy önállóan élek, távol tőlük, nagyobb rálátásom nyílt a kapcsolatunkra. Már sejtem, én mit rontottam el, és talán egyszer ezt meg is tudom beszélni velük. Mindenesetre nekem olyan felnőttsegítség kellene, aki ismer, és nem a saját elvárásai alapján ítél, hanem hozzám igazodva vár el tőlem dolgokat.” Béni szerint az a fő gond, hogy „kommunizmusban szocializálódott szülők próbálnak a demokráciában nevelkedett gyerekeikkel szót érteni. Csoda, hogy nem értik egymást?”

Pedig irtózatosan nagy szükségük volna ránk: erős, pozitív, iránymutató személyiségekre, boldog felnőttekre. De nem nagyon látnak maguk körül ilyeneket.

„A nagyapám volt az az egyenes gerincű, minden bajt zokszó nélkül tűrő ember, akit csodálni tudtam.” (Döme) „Vannak felnőttek, akiket tisztelek, mert úgy alakították az életüket, hogy boldogok tudnak lenni benne.” (Béni) „Igen, ilyen boldog ember például a gimnáziumi magyartanárnőnk.” – helyesel Emánuel, és az egykori osztálytársak bólogatnak: „tényleg, Székely Juli!” „Én a szüleimet ilyennek látom, és büszke vagyok rájuk, hogy együtt jól megvannak. És a rokonságban is vannak felnőtt férfiak, akik mindig is figyeltek rám, fontos visszajelzéseket kapok tőlük, mindig volt néhány jó szavuk hozzám.” (Vera) „A körülöttem élő felnőttek, főleg férfiak nagy részét elutasítom, mert igazából nem rám kíváncsiak, csak arra, hogy fiatal lány vagyok. Jelen állapotomban két olyan felnőtt van, akikre felnézek, és akiket közel engedek magamhoz. Anikó és Attila nagyon sokat segítenek, szinte második szüleim nekem.” (Csilla) „Minket az öcsémmel egyedül nevel az anyukánk. Látom, hogy mennyit küszködik, de ő boldognak mondja magát. És látom, hogy tud nevetni az életén és saját magán.” (Anna)

Siker vagy boldogság?

Igazi sikernek, az élet céljának azt érzik, hogy boldog legyen az ember. A kettő Emánuel szerint már-már kizárja egymást. „Nincs sikeres és boldog ember egyszerre: választani kell.” Anna nem ért egyet: „boldog ember az, aki megvalósította az álmait. És mi lehet ennél nagyobb siker?” „Mondjuk úgy: a sikeres ember nem biztos, hogy boldog, de a boldog mindig sikeres.” – Összegzi Ádám, és ebben egyetértenek. Igaz, példát nem nagyon tudnak mondani.

Úgy látják, az emberek többsége kompromisszumokat köt. „Siker, ha van családod és szereted a munkádat, de boldog akkor lehetsz csak, ha megtalálod az értelmet mögötte. Nem biztos, hogy van ilyen mögöttes értelem, de én hiszek benne. Az a baj, hogy nincs rá garancia, hogy megtalálom, bármennyire keresem is. És sokan föladják a keresést.” (Vera) „Nincs ilyen értelem, ösztönlények vagyunk. De mivel szar így élni, az ember kitalál magának valamit önigazolásképpen, belekapaszkodik, és azt hiszi, megtalálta a célját. De aztán mindig rájön, hogy nem az igazi, mert nincs is ilyen.” (Béni) „Szerintem nem ilyen problémás ez az egész. Én egyenes jövőt látok magam előtt: menni előre, és figyelni, tapasztalni.” (Pali) „Az az alap, hogy az ember keresse meg az útját, a gyökereit, és érdekelje, mi van körülötte, értelmezze a helyzeteket, a sorskérdéseket. Ha ezzel nem foglalkozik, sosem fog boldogulni, káosz lesz az élete.” (Döme) „Én rövid távon biztonságot és önállóságot szeretnék. Hosszú távon pedig harmóniát a kettő közt, és azt csinálni, amit szeretek. Talán ez már a boldogság.” (Csilla)

Vélhetően nem lesz könnyű a kutatások eredményeit lefordítani üzleti tervekre, de ez már legyen a „bizniszmenek” gondja. A fiatalok jól föladták a leckét azzal, amilyenek: pompásak és sokfélék – ahogyan a körülményeik is. Nincsenek könnyű helyzetben, és ezzel tisztában is vannak. Megnyugodhatunk: megtanulnak teát főzni, és fölnevelik az unokáinkat.

Még több az e heti Nők Lapjából:

Szinetár Dóra: Hat kilóval vagyok könnyebb, mint a terhességem előtt »
D. Tóth Kriszta: Boldogságos sokmindenség! »
A sütőtök esete a rozmaringgal »
10+8 tipp irodai sminkhez »
Mellet, orrot, fület vegyenek! »
Elsősegélycsomag válság idejére »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése