nlc.hu
Család
Így fordul rémálomba egy esküvő

Így fordul rémálomba egy esküvő

Egyes esküvők egész biztosan örökre megmaradnak a résztvevők emlékezetében.

Az esküvőjét nyilván senki nem úgy tervezi, hogy botrányba vagy közröhejbe fullad, de mindig van pár szerencsétlen, akinek az esetében így alakulnak a dolgok. A Redditen ilyen élményeket osztottak meg a felhasználók.

“Az egyik barátom fotós volt egy esküvőn. A vőlegény behúzott neki egyet, mert szerinte túl sokat fotózta a menyasszonyt.”

“Amikor a pap ahhoz a részhez ért, hogy aki tud valamilyen házassági akadályról, az most szóljon, vagy hallgasson mindörökké, előbújt a vőlegény – egyébként nem meghívott – exbarátnője egy függöny mögül, és hangosan elkezdett énekelni egy dalt, ami arról szólt, hogy a fiúnak nem szabad elvennie ezt a lányt, inkább szökjön meg vele. És a srác énekelve igent mondott neki! Dalban megbeszélték, az egész násznép előtt, hogy mindjárt találkoznak a hátsó ajtónál, és megszöknek együtt. Közben a menyasszony magán kívül zokogott. Nagyon sajnáltam őt.”

“Esküvőszervezőként az volt a legrosszabb élményem, amikor meghívás nélkül megjelent a vőlegény volt barátnője és gyermeke anyja, és az esküvői tortát a pár arcába vágta. Közben azt ordította, micsoda szar apa, és földhöz vágott egy borosüveget is, amit az asztalról kapott fel.”

“Az apám egyik barátjának 100 fontot ajánlottak fel a haverjai minden egyes másodpercért, amíg nem válaszol, miután felteszi neki a pap a kérdést, hogy akarja-e feleségül a mellett álló nőt. 47 másodpercig bírta a hallgatást. Majdnem botrányba fulladt az egész esküvő!”

Amikor egy esküvő rémálomba fordul

“A szertartáson elájult a menyasszony anyja, és olyan szerencsétlenül esett, hogy felszakadt a feje. Ettől a menyasszony öccse is elájult, mert az meg nem bírta a vért. A szertartás amúgy folytatódott.”

“Voltam egy esküvőn, ahol jó ötletnek tűnt a pár számára, hogy a kutyájuk legyen a gyűrűhordozó. Csak sajnos a gyűrűkkel az oltár felé menet leguggolt az állat és elvégezte a nagydolgát.”

“A lakodalmon mindenki jó hangulatban táncolt, amikor egy 5-6 éves gyerek elbújt az asztal alatt. Amikor előjött az asztal alól, ő is elkezdett táncolni közöttünk, közben röhögcsélt. Egyszer csak feltűnt, hogy a menyasszony ruhája tiszta barna, mintha csokival lenne bekenve, meg néhány más vendégé is. Nem csoki volt. A kölyök az asztal alatt belecsinált a tenyerébe, aztán bekente vele a menyasszony ruháját. Nekem egy évvel később volt az esküvőm, gyerekek nem jöhettek.”

Forrás: dailymail.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top