nlc.hu
Család
2 év alatt 3 ikerpárt szült

2 év alatt 3 ikerpárt szült

2014-ben született az első ikerpár, azóta csak ikerterhességei vannak az anyukának.

A kansasi Danesha Couch június 17-én adott életet harmadik ikerpárjának, akiket Darla és Dalanie nevekre keresztelt. A lányok kevesebb, mint egy évvel azután érkeztek, hogy nővéreik megszülettek 2015. május 29-én – ők egyébként a Delilah és Davina neveket kapták.

De ez még nem elég, nemcsak két ikerpár van a családban, hanem ott vannak még a Danesha első terhességéből született ikrek is: Desmond és Danarius, akik 2014. április 13-án születtek, bár tragikus módon Desmond a szülés után rövidesen elhunyt az idő előtti lepényleválás miatt bekövetkezett oxigénhiányos állapot miatt.

2 éven belül a harmadik ikerpárt hozza világra a kansasi anyuka

A fiatal anyuka és férje egyébként a második ikerpár után viccelődött vele, hogy talán a harmadik terhességből is két baba lesz, de nem gondolták, hogy ilyesmi valóban megeshet. Danesha férjének családjában nincsenek ikrek, és bár az asszony családfájában akadnak, még így is nagyon ritka, hogy egymás után háromszor is két baba szülessen.

Forrás: Yahoo

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top