nlc.hu
Család
Orvosnak készül, közben a saját életéért küzd

Orvosnak készül, közben a saját életéért küzd

Orvosnak készül, közben súlyos betegségeivel próbál megküzdeni a budapesti fiú. Édesanyja a saját veséjét adta fiának, az átültetett szerv négy év után kilökődött. És még a lakhatásuk sem megoldott, hamarosan az utcára kerülhetnek.

Dávid onkológusnak készül, amikor csak teheti a szakkönyveket bújja. Születésekor legföljebb 48 órát jósoltak neki az orvosok, most 21 éves, és már negyven műtéten esett át. Húgyúti- és veseelégtelenséggel küzd. Betegsége miatt nem kezdhette el az egyetemet, és ott kellett hagynia a diplomás ápolói szakot is.

A fiú számtalan problémával küzd, rosszul alszik, mindennapjai a túléléssel telnek. Dávid az édesanyjával él, valójában hajléktalanok, a lakást, ahol most élnek, néhány hétre kaptak szívességből. Az asszony egyelőre nem tudja, innen hová költöznek majd. Az albérletet nem tudják megfizetni a havi 66 ezer forintból, amit ketten keresnek.

Csak gyógyszerre havi 15 ezer forintot költenek. Az édesanya a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítványnál dolgozik. Hat éve odaadta az egyik veséjét a fiának, ám Dávidra újabb vesetranszplantáció vár, az ugyanis szerv kilökődött. Az újabb átültetésig dialízis tartja a fiút életben. Hiába járják a fővárosi önkormányzatokat, mindenhol azt mondják, nem tudnak segíteni – tudta meg az RTL Klub.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top