nlc.hu
Család
“Majd hazudok valamit a gyereknek, miért nem jött a Mikulás időben” – egy kereskedelmi dolgozó levele

“Majd hazudok valamit a gyereknek, miért nem jött a Mikulás időben” – egy kereskedelmi dolgozó levele

Ha ilyenkor, advent idején bemerészkedünk egy élelmiszerboltba, a legtöbben igyekszünk a lehető legrövidebb időt bent tölteni, és utána pánikszerűen menekülőre fogni. Vannak azonban, akik nem menekülhetnek a szituációból: ők a bolti alkalmazottak, akiknek minden valószínűség szerint ez a néhány, fokozatosan sűrűsödő hét jelenti a földi poklot. Erről eddig csak sejtéseink lehettek, ám most már bizonyítékunk van: egyikük kifakadt, és levelet írt nekünk – változtatás nélkül közöljük.

Úgy érzem, most jött el az az idő, hogy billentyűzetet ragadjak. Elegem van abból, hogy a kereskedelemben dolgozókra nagy ívben tojsz! Akár vásárló vagy, akár munkáltató. Miért kakáltok oda, ahonnan esztek?!

Ma, aki a kereskedelemben dolgozik, az nem keres 100 ezer forintot sem, és nagyon sok az elvárás. A “havi terv” például úgy van kiszámolva, hogy te ne keress. Elvárás, hogy tudj számítógépet kezelni (bár te eladónak jelentkeztél, és nem könyvelőnek). Ne hibázz! Mert ha megtörténik, akkor te analfabéta vagy. A vásárlóval mindig legyél kedves (ha az édesanyádat küldte melegebb éghajlatra, te akkor is csak mosolyogsz).

De hagyjuk a vásárlókat! Kedves Munkáltató! Ha már megadatott neked, hogy van normális beosztottad, kérlek, becsüld meg! Igen, ilyenkor lehet mondani, hogy “jön helyetted száz másik”, DE! Szerintem neked se mindegy, hogy az illető úgy megy be a céghez, mintha a sajátja volna, vagy csak bemegy eltölteni a  napot. Esetleg “okoskodik”, így az ő pénztárcája növekszik, a tied meg vegetál.

Hidd el, mi is pénzből élünk, csak éppen sokkal sokkal kevesebből, mint te, kedves munkáltató.

Nekünk ebből a kevésből kell megoldanunk a lakhatásunkat, étkezésünket, öltözködésünket. (Mert ugye azt minden munkáltató elvárja, hogy tiszta és divatos legyen az ember). És mi egy hónapban csak egyszer kapunk pénzt, amit harminc napra kell beosztani. És a sírhatnék kerülget, hogy 2016. december 5. napján még mindig nem kaptam meg a  novemberi, ledolgozott fizetésem. 

Nemhogy fizetést nem kaptunk még, de fizetési bizonylatot sem. Önök biztos rég megoldották a Mikulást, nekem most lett volna alkalmam venni valamit, de ez már elmarad…

Majd hazudok idén is valamit a gyereknek arról, hogy miért nem jött a Mikulás időben, és miért nem lesz csoki a csomagban. A mai napi étkezésemet csak úgy tudtam megoldani, hogy

egy másik cég alkalmazottja ismeri a helyzetemet, és reggel úgy készült, hogy legyen mit ennem nekem is, így dupla adagot hozott.

Még jó, hogy egy jól menő vállalatnál dolgozom! Nevetséges.

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)
Képünk illusztráció (Fotó: Kummer János)

Nekünk a december amúgy is egy rémálom lesz. Amíg ti tudjátok tervezni az ünnepet, addig mi a párjainkkal, férjeinkkel harcot vívunk azon, hogy miért nem vagyunk ott a készülődésnél. Mi miért nem megyünk fát választani? Mi miért nem díszítjük velük? Miért nem alszunk éjszaka? (Azért, mert a karácsonyi menünek, süteményeknek el kell készülniük, a lakásnak rendben kell lennie.) 

Legalább ilyenkor legyen bennetek emberség! Legalább az évnek ennek az egy hónapjában legyetek igaz emberek!

Kedves munkáltatók, ideje lenne a fejetekhez kapni, ha már tisztességes fizetést képtelenek vagytok adni (igaz, meg lehetne oldani ezt is).

Legalább azt a kevés bevételünket próbáljátok meg időben utalni, főleg decemberben.

Igen, ez most egy összevissza zavaros  levél. De a lelkem (és rajtam kívül még sok embernek) is ennyire zavaros.

Nem értelek titeket. El vagytok keseredve, hogy nincs jelentkező a munkára, de a régi, tisztességes alkalmazottat sem tudjátok megtartani, mert abba még nagyobbat rúgtok.

Mutogatjátok, hogy nálunk a havi 300 ezret is meg lehet keresni… Igen?! Mennyi idő után?!  Négy, esetleg öt év után eljuthatok ide?! Oh, ez annyira szépen hangzik! De ha valakinek nem vagy szimpatikus, hiába végzed jól a munkád. Vagy amíg kasszázol, feletted állnak stopperrel, és számolják mennyi vevőt tudsz le egy perc alatt. Vagy meg van írva nektek pontosan, hogy egy alkalmazottat hogyan kell 90 százalékban kihasználni. Vagy egyszerűen úgy gondoljátok, akinek nincs diplomája, az nem ember.

Annyi mindent tudnék még ide írni…, de nincs értelme. Ti legyintetek egyet, és mint aki jól végezte dolgát, hátradőltök. Szomorú.

Mi, kisemberek, akikből éltek, nem kívánunk rosszat nektek. De soha ne feledjetek, hogy honnan indultatok. Lehet, hogy most szalad a szekér, de az élet nagy játékos. Egyszer fent, egyszer lent. 

Szép napot, és kellemes karácsonyi ünnepeket!

Egy alkalmazott 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top