Kezdjük azzal, hogy a cím kicsit félrevezető. Még nem vagyok apa, illetve maximum biológiai értelemben vagyok az, és nem azért, mert te még nem születtél meg. Az apa nemcsak egy üres szó, hanem tenni is kell azért, hogy kiérdemeljük az apaságot, én pedig eddig még nem tettem semmit sem azért, hogy egyszer majd így szólíthass. Szóval egyelőre legfeljebb az apajelölted, vagy valami efféle lehetek, a többi pedig már nagyrészt rajtam múlik. Amikor elkezdtem gondolkodni azon, hogy milyen apád szeretnék lenni, azt hittem, hogy majd a baráti körömben látott úgynevezett jó apáknak tartott barátaim/haverjaim lesznek azok, akik inspirálnak, netán az, amit a filmekben látok – igen, túl sok filmet nézek –, de aztán rá kellett jönnöm, hogy a gondolataim mindig ugyanott kötnek ki. A saját apámnál. Nem azért, mert ő olyan jó apa lett volna – fogsz még róla bőven hallani sztorikat a családban –, sőt az első mondataim szellemét nézve még azzal is túlzok, hogy egyáltalán apának hívom őt. Bár nála rosszabb apát nehezen tudnék elképzelni, a mellette eltöltött gyerekkorom így is bőven szolgál munícióval ahhoz, hogy kitaláljam, milyen apa akarok lenni: nem olyan, mint ő.
Egy rossz apai hibáiból tanulva születhet egy jó?
Nem tudom, mennyire szerencsés nem példaképet választani, hanem valamivel szemben meghatározni a céljaimat. Viszont ha visszagondolok rá, mindig eszembe jut, hogy neki köszönhetően mik voltak azok a dolgok, amik iszonyatosan hiányoztak a gyerekkoromból. Mitől voltam boldogtalan, mire lett volna szükségem, és mik voltak azok, amikre nagyon vágytam, de ő soha nem akarta megadni nekem. Talán ha azon leszek, hogy mindent megadjak neked, ami az én gyerekkoromból annyira hiányzott, nem járok majd rossz úton. Talán egy rossz apa hibáiból tanulva születhet egy jó. Talán.
Meg akarok tanítani neked mindent, amit tudok, és ami téged is érdekel
Az nehezen vitatható, hogy apám – a te nagyapád – rossz apa volt, de ez még nem jelenti azt, hogy ne lett volna sok mindenhez tehetsége. Ösztönös érzéke volt a sütéshez/főzéshez, nagyon jó sofőr volt, és szinte bármilyen elektrotechnikai háztartási eszközt – a kilencvenes évekről beszélünk – meg tudott bütykölni. Mindezt én gyerekként ámulva és csodálattal a szememben néztem, de neki eszébe sem jutott beavatni a titkaiba. Nem szánt időt rá, hogy vezetni tanítson, a konyhába maximum kóstolni hívott be, hogy eldicsekedjen azzal, milyen finomságot hozott újra össze, ha pedig szerelt/bütykölt valamit, az volt az első dolga, hogy elküldjön onnan, mondván, hogy zavarom a koncentrálásban.
Azóta főzni/sütni és autót vezetni magamtól is megtanultam, viszont jó néhány helyzetben eszembe jut, hogy mennyivel könnyebb lenne az életem, ha annak idején apámmal együtt szerelhetek/barkácsolhatok. Nem szeretném, hogy a fiam felnőttként így gondoljon vissza rám. Minden, amit tudok, az a tiéd is, és ha szeretnéd, bármikor örömmel osztom meg veled, de semmit sem akarok rád kényszeríteni.
A szeretetedet kiérdemelni, és nem megvásárolni szeretném
Apám olykor próbált jó apa lenni, de csak rövid időre, és csak akkor, ha épp olyan kedvében volt. Ilyenkor ő is felismerte, hogy elhanyagolt minket, és egy napra, de inkább csak pár órára kattant egyet, és úgy döntött: mintaapává válik. Ilyenkor csak úgy áradt belőle a szeretet, de nagyon nehéz őszinte örömmel fogadni a hirtelen, semmiből érkező, túlcsorduló szeretetet, ha előtte hetekig/hónapokig kutyának se néztek. A lelke mélyén tudta, hogy baj van, és a lehető legegyszerűbb módon próbált kompenzálni: ajándékokkal. Olykor olyanokkal, amikről mi mondtuk neki, hogy kellenének, olykor pedig magától vett valamit, amiről úgy gondolta, hogy örülnénk neki – ilyenkor szinte mindig mellélőtt. De ez nem igazi szeretet volt, pusztán csak lekenyerezés. Valami apró vigasz a szeretet helyett. Megvásárolt bűnbocsánat, megvásárolni kívánt szeretet. Csakhogy ez nem működik. Nem akarok olyan apád lenni, aki sosincs melletted, aztán este tízkor megjön egy nagy ajándékkal a kezében, hogy azzal kárpótoljon azért, mert nincs jelen az életedben. Én ott szeretnék lenni melletted.
Nem tabuk és tiltások mentén szeretnélek nevelni
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy apám semmit nem csinált jól velem kapcsolatban. Persze részben a nemtörődömségéből fakadt, hogy sok szempontból nagyon engedékeny volt velem, de úgy hiszem, hogy ennek inkább csak hasznát, mint kárát láttam az évek során. Amikor hatéves koromban rákérdeztem, hogy mi a jó a cigarettában, és miért szívja mindig, akkor átadta a meggyújtott szálat, és azt mondta, szívjak bele nyugodtan. Utána vagy fél óráig majd kiköptem a tüdőmet, viszont elérte, hogy ne tizenkét éves koromban, az osztálytársaimmal gyújtsak rá titokban az első szál cigarettámra, afféle tiltott gyümölcsként tekintve rá. Tudtam, hogy milyen, és egyáltalán nem vágytam még egyszer arra az érzésre.
Ugyanígy volt az alkohollal is. Ha ittak a családi ünnepségen, vagy meglátogattak minket a barátai, bármilyen italt megkóstolhattam, ha kíváncsi voltam az ízére. Nem tiltott el tőlem semmit, így megszűnt a misztikum, ami igazán csábítóvá tehette volna a szememben őket. Ugyanez volt a helyzet a horrorfilmekkel is, és akkor sem kellett kimennem a szobából, ha a tévében épp szexjelenet következett egy filmben. Úgy érzem, jót tett nekem, hogy nem tabuk és tiltások mentén éltem át gyerekkori éveimet – még ha ez nem is volt tudatos nevelés a szüleim részéről. Kevés dologban szeretném követni apám példáját, de ebben mindenképp.
Nem szeretném, hogy valaha is szégyenkezz miattam
Az talán túl nagy elvárás, hogy büszke legyél rám – persze ennek örülnék a legjobban –, de arra figyelni fogok, hogy soha ne hozzak rád szégyent, mert ez a legrosszabb, amit egy szülő tehet a gyerekével. Máig élénken él bennem az a délután, amikor egy családi nyaraláson a kocsmából hoztam haza az apámat tizenhárom évesen. Ő rám támaszkodott, mert már járni is alig bírt, és mivel a külvilágra alig figyelt, a szembe jövő gyalogosok összes rosszalló/megvető pillantását és beszólását nekem kellett elviselnem azon az örökkévalóságig tartó hazaúton. Soha nem szeretném, hogy így érezd magad miattam!
Nem kényszerítem rád az elképzeléseimet, hanem támogatom a tieidet
Nem akarom eldönteni helyetted, hogy mi leszel, ha nagy leszel. Nem foglak beíratni tánctanfolyamra, ha a hátad közepére nem kívánod az egészet. Nem foglak beíratni hegedűre, ha eszed ágában sincs zenélni. Én csupán arra foglak biztatni, hogy légy nyitott, és keresd meg azt, ami érdekel, és amit szeretsz. Ha megtaláltad, én mindenben támogatni foglak, hogy kiteljesedhess benne. Azt sem szeretném eldönteni helyetted, hogy kivel barátkozz, ahogy azt sem fogom megmondani neked, hogy kit szeress és kit ne. Véleményt azért mondhatok, de az én dolgom az, hogy elfogadjam a választásod, és lehetőleg én is megszeressem, akit szeretsz. Legyen az lány vagy fiú, gazdag vagy szegény.
Megpróbálok jó apád lenni.
