nlc.hu
Család
Ezért veri meg a bántalmazó az áldozatát a pszichológus szerint

Ezért veri meg a bántalmazó az áldozatát a pszichológus szerint

Nem a te hibád, és nem fog megváltozni. Ha egy férfi megütött egy nőt, az általában nem nagyon áll meg egy verésnél. Úgyhogy ha a párkapcsolatodban előfordult már, hogy a férfi meglökött, megütött, egyéb módon fizikailag bántalmazott, ne várd, hogy majd megjavul, tudd, hogy újra meg fogja tenni.

A családon belüli erőszak szakértője, Diann Ackard pszichológus írta le, hogy tapasztalatai alapján miért szoktak a bántalmazó férfiak a nő ellen fordulni, és megütni őt, holott elvileg szeretik.

1. A bántalmazó kényszert érez, hogy irányítsa a nőt

A legnagyobb tévedés a pszichológus szerint, hogy a bántalmazónak indulatkezelési problémái vannak. Pedig nincsenek. Nem robban ki belőle az agresszió a munkahelyen, és nem veri össze a sofőrt, aki bevág elé a dugóban. Sokkal inkább az a probléma, hogy ellenállhatatlan kényszert érez, hogy a szeretteit kontrollálja.

Minden részletre kiterjedően akar irányítani, meg akarja határozni, mit vehet fel a nő, hova megy, kivel beszél. Ezért még a fizikai erőszak megjelenése előtt – amit az irányítás visszaszerzése miatt vet be –, gyakori, hogy a bántalmazó folyamatos telefonálgatással, üzengetéssel ellenőrzi a nőt, mert tudni akar minden pillanatáról.

2. A bántalmazó megszállottan szereti a nőt, akit megver

Legalábbis számára ez a megszállottság egyenlő a szeretettel. Ettől válik egyre féltékenyebbé és lesz irányításmániás.

3. A bántalmazó a nőt hibáztatja, amiért kiprovokálta az erőszakot

Mindig felelősséget hárít, mert ha nem tenné, szembesülnie kellene vele, hogy bántalmazó. Mindig a nő a hibás, mert ÚGY nézett egy másik fickóra, túl rövid szoknyát vett fel, vagy túl lassan takarította ki a konyhát, ezért a bántalmazó kénytelen erőszakhoz folyamodni.

Ezért üti meg a férfi a nőt a pszichológus szerint

4. A nő is saját magát hibáztatja

Általában jól sikerül a bántalmazó részéről az agymosás, és a nő tényleg elhiszi, hogy valamit hibázott, azért kapott verést. Ez azért veszélyes, mert visszatartja a nőt attól, hogy azonnal megszakítson minden kapcsolatot a bántalmazóval az első ütés után.

5. A bántalmazó bocsánatkérése csak egy újabb hatalomátvétel

Drámai jeleneteket tud előadni, annyira megbánja, hogy megütötte a nőt, hogy egyszerre sír igaz könnyeket, könyörög megbocsátásért, és persze fogadkozik, hogy soha többé nem tesz ilyet. Virágokkal és ajándékokkal is elárasztja a nőt. Úgy tűnhet, mintha a bocsánatkérése őszinte lenne, ám igazából csak azért történik, hogy visszaterelje az áldozatot a párkapcsolatba. Elhiteti vele, hogy lehet még közös jövőjük, mert hajlandó a bántalmazó megváltozni.

6. A bántalmazó gyakran bizonytalan ember

Teljesen normálisnak és stabilnak tűnhet, a munkahelyén kedves embernek ismerik. Az erőszakhoz a saját belső bizonytalansága vezeti, az attól való irreális félelme, hogy elveszítheti a nőt.

 7. A bántalmazó azt hiszi, joga van erőszakot alkalmazni

A cél szentesíti az eszközt számára, szerinte bármit megtehet annak érdekében, hogy irányítsa a helyzetet. Ha kihívják rá a rendőrséget, nem érez szégyent a viselkedése miatt, sőt még ő van felháborodva, és bizonygatja az igazát, hiszen megérdemelte az áldozat, hogy megüsse.

8. Ha a pasid erőszakos, nem valószínű, hogy valaha megváltozik

A bántalmazó nem akar segítséget kérni, mert hisz abban, hogy igaza van. Idővel pedig a verések rendszeressé válnak. Ha bántalmazás áldozata vagy, kérj segítséget a családodtól, barátaidtól, vagy hívd a NANE Egyesületet, ahol segítenek megszabadulni a bántalmazótól.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top