nlc.hu
Család
Ez az anyuka Nagy-Britannia legfiatalabb, demenciában szenvedő betege

Ez az anyuka Nagy-Britannia legfiatalabb, demenciában szenvedő betege

Képtelen járni és írni segítség nélkül a demenciában szenvedő fiatal nő.

Forrás: ThinkstockPhotos

Rachel Potternél 2016-ban demenciát diagnosztizáltak az orvosok, miután eltévedt, miközben hazafelé vezetett. A 33 éves, chesterfieldi nőről családja azt mondja, nagyon messze van attól az embertől, akit eddig ismertek, mivel tulajdonképpen semmit sem tud egyedül csinálni, a legtöbb tevékenységben segítségre szorul. A fiatal nőt naponta kétszer látogatják gondozói.

„Már nem tud anélkül sétálni, hogy ne lenne fájdalmas számára egy mozdulat, a kézírása pedig olyan, mint egy kisgyermeké. Már nem ugyanaz az élénk, nyitott személyiség, akinek hatalmas baráti társasága volt, imádta a munkáját és az életet. A világ minden táját beutazta, most meg már vezetni sem tud. Az ő világa most a családja, a gondozói és néhány barátja” – mondta el Rachel édesapja, Kev, aki most amiatt aggódik, hogy unokája, Brooke is örökölte a szindrómát.

Mirror

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top