nlc.hu
Család
Összeveszett a menyasszony a koszorúslánnyal, mert az nem fogyott le az esküvőjére

Összeveszett a menyasszony a koszorúslánnyal, mert az nem fogyott le az esküvőjére

„A menyasszonyok Kim Dzsong Unja”.

Kétségbeesett koszorúslány fordult az internet népéhez véleményért, támogatásért. A Redditre kommentelő nő története röviden annyi, hogy nem tudott a nővére esküvőjére lefogyni, aki ezért azt akarja, hogy túlsúlyos húga hagyja ki a menyegzőt. Ahogy azonban az lenni szokott, a teljes történet azért nem ennyire egyszerű.

„Szóval a nővérem a menyasszonyok Kim Dzsong Unja, és nem tudom, most mi legyen – kezdte a nő. – Egy részem úgy érzi, ha már felkért koszorúslánynak, a végsőkig ki kell tartanom, a másik felem meg azt gondolja, hogy meg kellene mondanom neki, hogy tehet egy szívességet és el sem menni.”

Fotó: Pexels.

A poszt további részében leírja, hogy szeptemberben volt a ruhapróba, ahol is nem fért bele a ruhájába. „Gondoltam, nem lesz olyan nehéz leadni a felesleget. Nagyon szép ruhákat választott, de nem egy akkora lánynak, mint én vagyok. Mondta, hogy választ egy kicsit »méretsemlegesebb« fazont, de láttam, hogy nagyon tetszik neki, úgyhogy megígértem, hogy leadom a felesleget. Na, az esküvő jövő héten lesz, és a közelében nem vagyok annak, hogy beleférjek a ruhába. A nővérem tombol. Mondtam neki, hogy mindent megpróbáltam, de nem sikerült. Szerinte ez fizika: ha kevesebbet eszel, leadsz a súlyodból.”

A nő elmondása szerint a testvére „követeli”, hogy keresse fel a tervezőt, hogy az készítsen egy nagy méretet is a ruhából – amit a koszorúslány nem szeretne, mert az ő méretének szerinte nagyon nem előnyös a fazon, inkább egy másik típusú ruhát szeretne. Ebbe a menyasszony nem ment bele, és azt mondja, a húga akkor inkább ne is jöjjön az esküvőre.”

A Reddit népének megvan a véleménye a történetről: „Nem gondolom, hogy csak attól rossz fej lennél, hogy nagyobb vagy. Viszont attól, hogy nem fogadod el, igen” – írja egy kommentelő.

„Tettél egy ígéretet, nem tartottad be. Igaza van a testvérednek, ez fizika: kevesebb kalória = súlyvesztés. Lusta voltál, és nem tartottad a diétádat” – írja egy másik.

„Most amiatt, mert nem tudtad tartani az ígéretedet, a nővérednek az utolsó pillanatban kell változtatni olyasmin, ami amúgy a te feladatod lett volna. Korábban is szólhattál volna, hogy nem fog menni!” – összegezte egy harmadik.

(Yahoo)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top