nlc.hu
Család
Te együtt mész aludni a pároddal?

Te együtt mész aludni a pároddal?

Együtt kelünk, együtt fekszünk – ez lenne a jó párkapcsolat alapja?

Szép gondolat, hogy egy párkapcsolatban márpedig együtt kell nyugovóra térni, de a valóságban sokszor előfordul, hogy más a két ember alvásritmusa, és külön időpontban fekszenek le aludni. Ez viszont akár konfliktusokhoz is vezethet.

Guy Winch pszichológus a páciensei történetén keresztül mutatta be, mi történhet, ha külön fekszenek le aludni a párok. Oliver és Jaymee már 20 éve házasok, két tini gyerekkel. Amikor felkeresték a pszichológust párterápián, akkor az első probléma, amit felhoztak, az volt, hogy Jaymee mindig fél tízkor már elalszik, és egyedül hagyja Olivert, aki ezen megbántódik. A feleség sokszor kérte a férjét, hogy változtasson az alvási szokásain, és feküdjenek le egy időpontban, de a férfi képtelen erre. A nő pedig nem tehet róla, ha egyszer kimerül már fél tízre, akkor muszáj aludnia. Mindketten úgy érzik ettől, hogy a másik el akarja kerülni a közös időt az ágyban.

Winch azért mindenkit megnyugtat, hogy nem feltétlenül jelenti a kapcsolat végét, ha hosszú távon nem alszanak el egy időben a párok, sőt ennek akár pozitív hatásai is lehetnek a kapcsolatra.

Amikor összhangban van az alvásritmus, egyszerűbb a helyzet, mert össze lehet bújni, ott van a másik mellettünk, biztonságban érezzük magunkat. Ha viszont egyedül térünk nyugovóra, akkor szorongás foghat el, mert a partner hiánya a konfliktus érzetét kelti bennünk. Tanulmányokban már leírták, hogy ez a szorongás általában a kisgyermekkorból ered, amikor az anya nem volt mellettünk vagy nem reagált azonnal a szükségleteinkre. Ez belső bizonytalanságot okozhat felnőtt korban is, ami miatt csak akkor érezzük magunkat biztonságban, ha mellettünk van a párunk.

alvás párkapcsolat konfliktus

Képünk illusztráció (Forrás: Unsplash/Kinga Cichewicz)

A szakember szerint fontos megértetni saját magunkkal, hogy ha nem veszekedés miatt megyünk külön aludni, hanem csak más az alvásritmusunk, hogy ennek semmi köze a kapcsolat minőségéhez. Az alvással pedig nem lehet szórakozni, az egészségünk láthatja kárát, ha nem hallgatunk az alvásigényünkre, úgyhogy ha aludni kell, akkor aludni kell, még ha ezen meg is sértődik életünk párja, mert nem nézünk meg vele még egy részt a sorozatból. Ráadásul a külön elalvásnak vannak előnyei is: sokaknak ez lehetőség arra, hogy kicsit egyedül legyenek, meditáljanak alvás előtt, vagy csak átgondolják nyugodtan a napjukat, gyerekzsivaj és partner nélkül.

Winch azt javasolja, ha feszültséget kelt a külön időben elalvás a párkapcsolatban, akkor gondold át a következő tíz kérdést, és beszéld meg a pároddal.

  1. Szükséged lenne egy másik időpontra, amikor mélyebben tudsz beszélgetni a pároddal?
  2. Új lehetőségeket kell keresnetek a szexuális együttlétre?
  3. Lehet, hogy csak arra van szükségetek, hogy egy órát összebújva töltsetek a kanapén este?
  4. Milyen más időpontban tudnál egyedül lenni?
  5. Ha előrébb hoznád a gyerekek altatását, jobban szinkronba kerülnél a pároddal?
  6. Mikor tudnátok együtt nézni a kedvenc műsoraitokat, hogy egyikőtök se aludjon el közben?
  7. Hétvégén van esély rá, hogy délután aludj egyet, hogy aztán éjszaka együtt tudjatok lenni?
  8. Elég nyíltan kommunikáljátok egymás felé, hogy miért fekszetek le más időpontban?
  9. Ha a horkolás a probléma, akkor felkerestetek már egy orvost?
  10. Próbáltátok szinkronizálni az alvásotokat úgy, hogy mindig ugyanakkor mentek aludni, és ugyanabban az időpontban keltek fel reggel?

A különbségek kezelhetők, de az őszinte kommunikáció elengedhetetlen ahhoz, hogy ne legyen probléma a külön elalvásból. Egyedül nem tudod megoldani a helyzetet, mindketten kelletek hozzá, hogy az alvás körül ne legyen elhúzódó konfliktus.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top