Család

Fontos kérdés: hogy magyarázzam el a gyerekeknek a karácsonyt, ha ateista vagyok?

Jézuskáról, Istenről és a karácsonyról még akkor sem egyszerű egy kisgyereknek mesélni, ha mi felnőttként történetesen vallásosak vagyunk, de még trükkösebb a dolog, ha ateistaként készülünk erre.

Megkereszteltek, voltam elsőáldozó, sőt bérmálkozó is, de ha bárki kérdez a vallásomról, azt szoktam válaszolni, hogy ateista vagyok. Mivel az ember gyerekkorában nem nagyon érti ezt az egészet, és a templomba járás sokáig amúgy is csak kényszer, felszabadítóan hatott rám, amikor felnőttként már teljesen saját elhatározásomból választhattam a hitetlenségemet. Az ateizmusom már nem a szüleim vagy a nagyszüleim választása volt, csak az enyém.

A feleségem is hasonlóan áll a témához, bár ő talán ennyire határozottan nem szeretné magát ebbe a csoportba sorolni. Ha nekem kellene beskatulyáznom őt, bizonytalannak mondanám. Hiába a katolikus neveltetésünk, templomban nem esküdtünk, és a két gyerekünket sem kereszteltettük meg. Viszont most, hogy a fiunk már elkezdett közelíteni a hároméves korhoz, egyre többször jutott eszembe, hogy hamarosan itt lesz az ideje elbeszélgetnem vele a Mikulásról, a Jézuskáról, az ajándékokról, a karácsonyfáról és az összes témába vágó dologról. A lányom még csak csecsemő, ott még maradt némi időm.

karácsonyfa

Képünk illusztráció (Fotó: iStock)

Ha karácsony, akkor Isten

Mivel a fiam még a beszédfejlődés elején jár, úgy fest, idén még nem kell óriási magyarázkodásokba bocsátkoznom, szóval még több mint egy évem maradt arra, hogy kitaláljam a frankót. Márpedig ez egyáltalán nem egyszerű. Karácsony kapcsán Istenről és a vallásról kell beszélni, és ha az ember a vallásról beszél, elkerülhetetlen, hogy elmondja: a legfőbb különbség vallásos és nem vallásos ember között az, hogy az előbbi hisz a túlvilágban: azt gondolja, hogy halála után is van élet, nem szűnik meg létezni, miután a Földről eltávozott. Márpedig ez nem olyan téma, amiről az ember szívesen társalogna egy négy-hatévessel.

Bonyolítja a helyzetet, hogy én valójában nem is akarom ateistává nevelni a gyerekeimet: inkább azt szeretném elérni, hogy amikor már elég érettek hozzá, eldöntsék, milyen útra akarnak lépni. Ahogy az én ateizmusom is a saját döntésem volt, és nem a szüleimé vagy a nagyszüleimé, azt szeretném, ha ők is megismerhetnék és végiggondolhatnák a lehetőségeiket, és majd aszerint hoznák meg a saját döntésüket. Tudom, hogy az életvitelemmel (nem járok templomba, nem imádkozom) már eleve predesztinálom egy irányba őket, de sulykolni semmiképp sem akarom, és még véletlenül sem szeretném azt sugallni, hogy az én életformám az egyetlen igazi életforma. Ha valamelyikük egyszer úgy dönt, hogy templomba akar járni vasárnaponként, én biztosan nem fogom megakadályozni benne.

A Mikulással könnyebb

A Mikulással szerencsére kicsit könnyebb a helyzet. Bár ő is európai, keresztény alapokon nyugszik, csak nagyon lazán kapcsolódik a valláshoz, könnyű azt mondani rá, hogy egy játékos népszokás, és ez így is van. Egy kedves mese, ami alapvetően nem befolyásolja a világképünket, bár ha tényleg mélyebben belemegyünk, könnyen kerülhetünk furcsa helyzetekbe miatta. Ha például azt mondjuk, hogy csak a jó gyerekek kapnak tőle ajándékot, akkor a világ szegényei mind rossz gyerekek lennének? Szóval, khm, ezzel a jó gyerek, rossz gyerek dologgal csak óvatosan!

A Mikulás kapcsán tehát eldöntöttem, hogy eleinte én is beállok a sorba, és elmondom majd nekik a mesét a Földet egyetlen éjszaka alatt bejáró rénszarvasos, szános, szakállas, piros kabátos manusról, de a döntésemhez az is hozzá tartozik, hogy ha egyszer eljön az idő, és elkezdenek kérdezgetni róla, akkor nem fogom védeni a védhetetlent, és elárulom, hogy ez csak mese, és igazából anya/apa volt, aki a csizmába tette a csomagot, az oviban pedig a szakács bácsi öltözött be, hogy jókedvre derítse őket. Nem akarok az lenni, akinek a gyereke az óvodában először kamuzza le a többiek előtt a Mikulást, de az sem, akinek a gyereke még tízéves korában is hisz benne.

Vallásos közegben vallástalanul

 

Szerencsére a karácsony egy ideje már szekuláris ünnep is, így nem kell zavarba jönnöm attól a kérdéstől, hogy „Ha nem vagy vallásos, miért ünnepeled a karácsonyt?” Bátran mondhatom azt, hogy azért, mert ez a szeretet ünnepe, amikor igyekszünk nagylelkűek lenni egymással, ezért megajándékozzuk azokat, akiket szeretünk. Valami hasonlóval akarok majd előállni akkor is, amikor a gyerekeimnek kell elmagyaráznom a dolgot, természetesen nem eltitkolva az ünnep vallási gyökereit sem, vagyis azt, hogy a világ nagy része ilyenkor Jézus születésnapját ünnepeli (az már egy bonyolult kérdés, hogy a születésnapján miért ő oszt ajándékokat). És persze ezután jönni fog a kérdés: ha a világon ilyen sokan hisznek Jézusban és Istenben, akkor én miért nem? Nos, ez az a pont, amikor úgy éreztem, hogy nem árt segítséget kérnem.

Szerencsére akad könyv a témában, méghozzá Deborah Mitchell 2014-es kötete, a Growing Up Godless: A Parent’s Guide to Raising Kids Without Religion (Felnőni Isten nélkül: egy szülő útmutatója a vallás nélküli gyerekneveléshez), ami azt tárgyalja, hogy az egyre vallásosabb Egyesült Államokban milyen kihívásokkal néz szembe egy szülő, aki vallásos környezetben, de mégis ateistaként próbálja felnevelni a gyerekeit. Pont nekem való: a rokonságomban szinte mindenki katolikusnak vallja magát, és maximum annyiban különböznek egymástól, hogy ki mennyire gyakorolja ezt aktívan.

Találkozás az elmúlással

Deborah Mitchell sem megy el a Mikulás mellett szó nélkül. Ő például azt mondta a gyerekeinek, hogy a Mikulás alakját egy valódi ember ihlette, de természetesen a rénszarvasok által szánon húzott, kéményen át közlekedő pocakos bácsi csak kitaláció. Ez könnyű, idáig én is megvoltam, bár ezen a téren más utat akarok majd választani.

A karácsonnyal kapcsolatban a legfontosabb mondanivalója: bárhogy is alakul, semmiképp se hazudjunk a gyerekeknek, legyünk velük mindig őszinték. És nem kell magunkat mindentudónak beállítani. Ha a vallás kapcsán szóba kerül a halál, és az, hogy mi történik velünk a halál után, ő mindig azt mondja, hogy nem tudja a választ, de abban hisz, hogy a halál után megszűnünk létezni, a testünket eltemetik a földben, és ennyi volt. Viszont ilyenkor mindig hozzátette, hogy az övé is csak egy vélemény, a másik ember ezzel totálisan ellentétes elképzelése a túlvilágról és istenről is lehet legalább ugyanannyira érvényes, ha megfelelő érvekkel támasztja alá, mint az övé. Egy gyerek számára az elmúlással való találkozás ijesztő lehet, ahogy az is, hogy megtanulja, nem körülötte forog a világ, de ez legalább az élet nagyobb tiszteletére és némi alázatra is tanítja őt, ezért az író szerint nem kell ettől megijedni. Ráadásul a vallások megadják azt a hitet az embernek, hogy a halál nem valami végérvényes dolog, azután is van valamiféle folytatás, szóval ilyen szempontból könnyebb kapaszkodókat kínálnak.

Mitchell egyáltalán nem tiltja a gyerekeit a templomba járástól. Ha a rokonaiknál vannak, és a rokonok templomba mennek, akkor ők is elkísérik őket, és az írónő mindig hangsúlyozza nekik, hogy semmi baj azzal, ha vele ellentétben ők vallásosak lesznek, és semmiképp sem szabad másokat kritizálni amiatt, mert hisznek valamiben, amiben ők nem.

kisfiú templom

Fotó: iStock

Nem Jézuska hozza az ajándékokat

Ugyan még van legalább egy évem a nagy beszélgetésig, de jelen pillanatban elsőként azt szeretném átadni majd a gyerekeknek, hogy a karácsony vallásos ünnepből általános ünnep lett, része a kultúránknak, és vannak, akik ilyenkor Jézus feltámadását ünneplik, és hálát adnak Istennek, míg mások csak összegyűlnek, hogy jól érezzék magukat a családtagjaikkal. Mivel szeretném betartani, hogy nem hazudok nekik, ezért nem fogom azt mondani, hogy a fa alatti ajándékaikat Jézuskától kapták: azok bizony apától, anyától, nagyitól, unokatesótól jöttek, akik sok energiát és/vagy pénzt fordítottak arra, hogy vegyenek valami olyat, amivel örömet okozhatnak. És a faállítás is közös móka lesz, nem fogom elhordani a gyerekeket otthonról, és nem állok neki az éjszaka közepén karácsonyfát díszíteni, csak hogy azt kamuzhassam, hogy amíg ők aludtak/nem voltak otthon, addig Jézuska hozta és díszítette fel a fát.

Ugyanakkor amíg kicsik, azt sem szeretném, hogy a vallásos kis barátaik, rokonaik mulatságát tönkretegyék „a karácsonyfát nem is Jézuska hozta, hanem az apukád” jellegű szövegekkel, szóval bár nehéz lesz, megpróbálom megtanítani nekik, hogy mindenkit meg kell hagyni a saját hitében, és tiszteletben kell tartani, amíg az ő hitüket is tiszteletben tartják. Persze ezt leírni viszonylag könnyű, megvalósítani már jóval nehezebb lesz. Mindenesetre nincs jobb alkalom a karácsonynál arra, hogy a gyerekeinkkel elbeszélgessünk a kulturális gyökereinkről, és az sem mellékes előny, hogy így legalább biztosan nem fogja őket megrázni, ha néhány év múltán kiderül, hogy nem is Jézuska hozza a karácsonyfát és az ajándékokat. Egy – vagy két? – év múlva majd azt is elmesélem, hogyan sikerült a nagy beszélgetés.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése