„Elég már, ki lehet szállni a méhünkből!” – Egy 29 éves magyar nő Dániában sterilizáltatja magát

Hány éve élsz Dániában?

Kilenc éve. Magyarországon jártam szakközépbe, idegenforgalmat tanultam, de az én korosztályom volt az, akivel az érettségi előtt két évvel közölték, hogy nem kapunk szakmát a szakközéppel. Ekkor döntöttünk úgy az egész család támogatásával, hogy irány külföld, és azóta itt vagyok, tanulok, mellette dolgozom, jelenleg fizioterapeutának készülök, most kezdtem az ötödik szemeszteremet. Nem áll szándékomban hazamenni, még ha itt sincs kolbászból a kerítés, viszont olyan a mentalitás, annyira emberközpontú és pozitív a társadalmi berendezkedés, hogy ezt nem cserélném el Magyarországra. Szokták mondani, hogy Dánia a világ legboldogabb országa, ami persze relatív, nincs olyan, hogy tökéletes ország, Dániának is megvannak a maga hibái és itt sem egyszerű az élet, de a többi ország közül valóban az egyik legjobban működő rendszert hozták itt létre. Például nemrég jártam Franciaországban a barátnőmnél, és amiket mesélt a francia működésről és életről, hát, ahhoz képest Dánia fényévekkel jobb. Ha ilyen embercentrikus lenne minden ország politikai rendszere, akkor egy sokkal boldogabb világban élnénk.

Ezt az emberközpontúságot tapasztalod most a sterilizáció kapcsán is?

Igen, nagyon meg is lepődtem, hogy ilyen egyszerű a folyamat, ha egy nő úgy dönt, hogy nem akar gyereket, és inkább a sterilizálást választja. Már amikor eljöttem Magyarországról, akkor is problémás volt otthon az egészségügy, ezzel szemben Dániában a minőségre óriási hangsúlyt fektetnek, látszik, hogy a legjobbat akarják a pácienseknek. A sterilizálásról is rögtön, egy Google-kereséssel minden információt megkaptam online, kiderült, hogy itt ingyen és bérmentve megcsinálják, ha ez a kérésed.

Senki sem akart lebeszélni róla a vizsgálatok közben?

“Sajnálom anyuka, a férje beleegyezése nélkül nem köttetheti el magát”

Szerencsére nem. Úgy működik ez Dániában, hogy minden vizsgálatra, minden beavatkozásra a háziorvostól kell beutalót kérni, úgyhogy ebben az esetben is hozzá kellett menni először és szólni, hogy sterilizáltatni akarom magam. A háziorvos elbeszélget ilyenkor veled, és ha úgy látja, hogy mentális segítségre van szükséged, mielőtt ezt a döntést véglegesen meghoznád, akkor első körben nem nőgyógyászhoz vagy sebészhez, hanem pszichológushoz utal be tíz ingyenes kezelésre. Amikor elmentem a háziorvoshoz, el kellett magyaráznom, hogy miért döntöttem a sterilizálás mellett, és talán tőle kaptam a legnagyobb ellenkezést, egy kicsit az ördög ügyvédjét játszotta. Próbált rábeszélni a spirálra – Dániában a spirált nagyon szeretik használni fogamzásgátlásra, a fiatal lányoknak is az van –, illetve amikor elmondtam neki, hogy például a klímaváltozás is a gyerekvállalás ellen szól nálam, és az is a félelmeim között van, hogy ki tudja, mi marad pár évtized múlva a kizsákmányoló kapitalista rendszerek után a Földből… erre csak legyintett, hogy mindannyian aggódunk a klíma meg a jövő miatt, de ez nem akadálya a szülésnek.

Pedig nyilván ez egy komplexebb döntés annál, mint hogy aggódsz a klímaválság miatt.

Persze, nem csak ez van mögötte, igazából soha nem akartam gyereket. Már kiskoromban sem. Játszottam babákkal, mint minden kisgyerek, de amikor elkezdtem felnőni, már tinikoromban tudtam, hogy a gyerekek nem nekem valók. Gyerekkoromban is idegesítettek a többiek, soha nem akartam velük játszani, és később, fiatal felnőttként sem vigyáztam mások gyerekeire. Az első baba, akit megfogtam, egy régi ismerősöm kislánya volt, akkor voltam 21 éves. Az sem indított el bennem vágyakozást, inkább idegesítenek a gyerekek, hosszú távon nehezen viselem a társaságukat.

És tudom, hogy ez Dániában elképzelhetetlen, ide nem fog eljutni (vagy legalábbis nem az én életemben), de ennek ellenére azért aggasztó. Ezek hatására született meg bennem a döntés, hogy itt az idő, nincs miért halogatni, 29 évesen elköttetem magam. Plusz mindig is rettegtem magától a teherbeeséstől és egy lehetséges abortusztól – soha nem volt szerencsére.

Miért ijesztő számodra a terhesség?

Azt hiszem, ebben az is benne van, hogy tanultam anatómiát, és tisztában vagyok azzal, hogy mi történik a nő testével a terhesség alatt. Az én szememben a várandósság egy nagyon veszélyes állapot mind a nőre, mind a gyerekre nézve. Illetve mentálisan is problémás lenne szerintem nálam, alig három éve gyógyultam ki az étkezési zavaromból, és tartok attól is, hogy a hormonális változások depressziót idéznének elő, ahogy az már előfordult a fogamzásgátló implantátum által kibocsátott hormonok miatt is.

A szüleid, párod, környezeted mit szól a döntésedhez?

Amikor a jogalkotók a hálószobába lépnek – a születésszabályozás égető kérdései

Az exemmel pont azután mentünk szét, hogy intézni kezdtem a sterilizálást, a mostani páromnak pedig már van két gyereke, vele nem téma a gyerekvállalás. Általában elfogadó a döntésemmel a környezetem. A barátaim sem lepődtek meg túlságosan, hiszen ismernek, soha nem hallottak tőlem olyat, hogy gyereket szeretnék, egyetlen barátom mondta, hogy később meg fogom bánni, de egyébként az általános reakció az volt, hogy „a te döntésed”. A családommal is szerencsém van, világéletemben támogattak és elfogadtak úgy, ahogy vagyok. Anyukám azt szokta mondani, hogy „amíg nem ártasz magadnak és másoknak, addig csináld azt, amit akarsz, annyit tehetsz, hogy boldog vagy”, és ebben a szellemben reagált a sterilizálásra is. Kicsit aggódtam, hogy apukám hogyan fogja majd kezelni ezt a dolgot, de végül csak azt mondta, hogy reméli, nem fogom megbánni a döntésemet. A testvéremnek már van gyereke, de még ő sem kezdett el győzködni vagy próbált lebeszélni az elköttetésről, szerinte is ez az én életem, és így, hogy van rá lehetőségem Dániában, érthető, hogy megcsináltatom, mert Magyarországon ez nagyjából esélytelen lenne.

Főleg 29 évesen lenne esélytelen a sterilizálás Magyarországon.

Dániában is van egyébként korhatár, 25 év alatt féléves konzultációra kell járni pszichológushoz, ha el akarod köttetni magad. Ez a korhatár azért pont 25 év, mert a statisztika azt mutatja, hogy a 25 év alatti nők 33 százalékban megbánják a sterilizálást, míg 25 év felett ez a százalék drasztikusan csökken.

A sterilizálásnak több módja van, az egyik az, amikor elcsipeszelik a petevezetéket – ez visszafordítható, viszont roppant veszélyes, mert megnöveli a méhen kívüli terhesség kockázatát, ami az anya vagy a gyerek (vagy mindkettő) halálához is vezethet, ha nem veszik észre időben. Egy másik fajtája az, amikor elvágják a petevezetéket és a harmadik, amikor a petevezeték csövét teljesen kiveszik. Dániában nem elcsipeszelik, hanem elvágják a petevezetéket, mert az a biztos megoldás. Egyébként ez rutinműtétnek számít, körülbelül 2500 sterilizálást hajtanak végre évente, csak nem beszél róla senki.

Nem lesz tőle nagy vágás a hasamon, csak a köldökömnél megszúrnak, és úgy vágják vagy égetik el a petevezetéket. Mint minden műtétnek, ennek is vannak kockázatai, akár teljes méheltávolítás is lehet belőle, de ez rendkívül ritka. Mindent nagyon részletesen elmagyaráztak erről a folyamatról, lehetséges következményekről, a sebész és a nővér is minden kérdésemre válaszolt, abszolút korrekten. Azt is megtudtam, hogy ha meggondolnám magam, és később mégis szeretnék gyereket, akkor mesterséges úton még lehet, csak a támogatást fogom elbukni, ugyanis Dániában a meddő pároknak ingyenesen jár három kezelés a lombikprogramban. Ez a lehetőség a sterilizálás miatt nekem nem lesz elérhető a későbbiekben.

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Megnyugtató a tudat, hogy marad még esélyed a terhességre?

Annyira nem. Szerintem én túl önző vagyok a gyerekneveléshez. Hogy őszinte legyek, nekem én magam vagyok a legfontosabb. A kisgyerekeseknél azt szoktam látni, hogy hullafáradtak mindennap, úszik az életük, nincs szabadidő, nincs énidő, minden csak a gyerekről szól.

Ráadásul olyan diákhitel van a nyakamban, hogy az sem támogatja a pozitív jövőképemet a gyerekvállalással kapcsolatban. Általában a világgazdasággal kapcsolatban sincs túl sok bizalmam a jövőben. Nem panaszkodom, mert nincs rossz dolgom itt, de azt is tudom, hogy az itteni viszonylatokhoz képest akkor sem fogok sokat keresni, ha meglesz a végzettségem. Sőt, valószínűleg arra sem lesz elég a pénzem, hogy 32 évesen egyedül, lakótárs nélkül béreljek egy lakást. Én már annak a generációnak vagyok a tagja, akik tudják, hogy soha nem lesz saját lakásuk, ha nem gazdag családból jöttek, az pedig esélytelen, hogy munkával megkeressük egy lakás árát.

Ezzel a kilátástalansággal nem vagy egyedül, generációs problémának tűnik.

Olvastam is erről egy tanulmányt, hogy milyen sokan szoronganak ugyanezeken a kérdéskörökön. Most erre hozzak világra egy gyereket? Az anyagi bizonytalanságba szüljek, miközben lehet, hogy pár évtized múlva vége lesz a bolygónak? Tudom, hogy egy gyerek soha nem tud jó időben jönni, és sosem érezhetjük teljesen felkészültnek magunkat az anyaságra, de aki akarja, megoldja. Én ezt teljesen értem. De amikor a saját jövőm miatt aggódom, hogy mégis hogyan fogom kifizetni a hitelemet, hogyan fogok megélni, akkor nem feltétlenül szeretnék idehozni egy gyereket.

Látszik, hogy a sterilizálás egy nagyon átgondolt döntés a részedről.

Szerintem aki ebbe a témába egy kicsit beleássa magát, szeretné elköttetni magát, az nem egyik napról a másikra fog hirtelen felindulásból dönteni. És ez az, amit nem szoktak érteni mások. Kapcsolatban állok többekkel is, akik szintén sterilizáltatták magukat, vagy gondolkodnak rajta, és mindenkinél azt látom, hogy komoly és tudatos folyamat eredménye szokott lenni a végleges döntés. Mégis folyamatosan azzal az árral szemben úszunk, hogy „Jaj, majd úgyis meggondolod magad!”, meg „Majd, ha 30 leszel, akkor akarsz gyereket”, vagy „Ha rátalálsz az igazira, megbánod!” 

Azt tapasztalom, hogy sokkal inkább támadják azokat, akik nem akarnak gyereket, mint azokat, akik nem alkalmasak szülőnek, mégis vállalnak akár több gyereket is. Sőt ez utóbbinak még tapsolnak is, még ha nyomorban is él az a gyerek.

Azzal is szoktak jönni, hogy minek ilyen végleges megoldás, miért nem jó a fogamzásgátlás? Tizenhárom éve vagyok fogamzásgátlón, különböző fajtákon. De a legutóbbi implant igencsak rontott a depressziómon, és így három év után a bőrömet is elkezdte tönkretenni. Nem akarok se tablettát, se spirált, se semmit. Önmagam szeretnék lenni, hormonális beavatkozás nélkül – aminek még a mai napig sem tudjuk, hogy milyen hosszú távú hatásai vannak. Alig várom a sterilizálást, és hogy azt válaszoljam a „Na, mikor lesz baba?” kérdésre, hogy „soha”.