Robert Downey Jr. életében először 1970-ben, alig ötévesen állt először kamera elé az édesapja, Robert Downey Sr. Pound című filmjének egy apró szerepében. Ő ebben semmi különöset nem látott, hiszen szó szerint beleszületett a filmszakmába. A kiságya gyakorlatilag az otthonukban található vágóasztal mellett foglalt helyet, ahol az édesapja és édesanyja, valamint a cserélődő kollégák rakták össze sorra egymás után a fillérekből készülő, abszurd humorú underground filmjeiket. Visszaemlékezései szerint a csapó hangja annyira ismerős volt számára, hogy gyakorlatilag arra aludt el, így teljesen természetes volt, hogy az apja a filmjeibe is bevette. A filmezés náluk amúgy is családi vállalkozásként működött, és az ifjabb Downey szerepeltetésénél az sem volt utolsó szempont, hogy legalább nem kellett gázsit fizetniük egy ismeretlen gyerekszínésznek.
Persze ez az életforma sok mindennel együtt járt, de stabilitással biztosan nem. A Downey família rengetegszer volt legatyásodva (idősebb Downey egyszer fotókból rakott össze egy filmet, mert nem tudott pénzt szerezni 16 mm-es filmnyersanyagra), ugyanakkor egy-egy film bemutatója után azért jött a pénz, de ez nem maradt meg sokáig, jellemzően sosem volt több a család bankszámláján 500 dollárnál. Idősebb Downey nem vetette meg a drogokat sem, a házukban folyton fűillat terjengett, és az apuka úgy gondolta, hogy álszent dolog lenne a fiát visszatartani attól, ami neki annyi örömet okozott. A kis Robert ezért gyakorlatilag atyai engedély mellett drogozhatott. Apja később ráeszmélt, hogy mekkora bajt okozott ezzel, és egész életében bánta, amit a fiával tett.
Elásott csatabárd
Persze ettől még Robert Downey Jr. teljes joggal lehetne mérges az édesapjára, hiszen az életéből bő húszévnyi időszakot ölel fel a drogokkal való sokszor reménytelennek érzett küzdelem. Ám a két Downey már régen elásták a csatabárdot, sőt az se biztos, hogy elővették egyáltalán. Amit a Sr. című Netflixen látható dokumentumfilmben láthatunk már egy szeretetteli, megértő és megértésre törekvő kapcsolat apa és fia között, melyben ugyan szóba kerülnek a múltbéli vétkek és sérelmek, de nagyrészt csak olyan helyzetekben, amikből világossá válik, hogy ugyan az ezzel kapcsolatos érzelmeik sosem múlhatnak el teljesen – ahhoz ezek a sebek túlságosan fájnak – , ők ketten mégis tovább tudtak lépni. Az apja annak idején – gyakorlatilag bűnbánatból – sokat tett azért, hogy a fia tiszta maradjon, és idősebb korában már felelős apaként próbálta szeretettel és törődéssel támogatni abban, hogy kimásszon a gödörből.
A Sr. egyfajta tisztelgés az idősebb Downey élete és életműve előtt, hiszen a fia nem szerette volna, hogy az apja filmjei és élete a feledés homályában vesszenek el, de legalább ennyire fontos benne az apa-fia kapcsolat bemutatása is, egy csodaszép megbékélés stációinak bemutatásával. Ugyanakkor ez a dokumentumfilm talán elsősorban búcsúzás, egy hosszan kitartott búcsú, és megbarátkozás a tudattal, hogy valaki hamarosan nem lesz már itt többé, és mivel már csak erősen limitált ideje maradt hátra, ebből lehetőleg minél többet vele lehessen tölteni.
Robert Downey Jr. és édesapja (Fotó: Netflix)
Három év
Persze nem mindenkinek adatik meg, hogy egy másfél órás Netflix dokumentumfilmben búcsúzhasson el a nemrég elhunyt édesapjától, de Downey Jr. tett arról, hogy a Sr. jóval több legyen egy csak szűk kör számára értékelhető családi videónál. Tudta, hogy ugyan a filmje témáját az édesapja jelenti, de a legtöbb néző úgyis miatta, Vasember és Sherlock Holmes miatt fog rányomni a play gombra, és nekik sem akart csalódást okozni. A magánéletét mostanáig nagyon féltő A-listás sztár valóban megnyílik a filmben, beengedi a kamerát az otthonába, és rajta kívül feltűnnek a gyerekei és a felesége is, ahogy azt sem titkolja, hogy ha kimozdul otthonról, testőrök védik, és mindenhová sofőr viszi őt és a családtagjait. Egy férfi áll előttünk, aki hirtelen ráeszmél, hogy ő jelenti a kapcsot két generáció között, és tudja, hogy itt az ideje a gyermekeit közelebb engedni a nagypapához, mielőtt már túl késő lenne. Ez (is) teszi mélyen személyessé a Sr.-t, hiszen Downey Jr. jól tudja, hogy a Parkinson-kórral küzdő apjának már nincs sok ideje hátra.
A dokumentumfilm közel három évig forgott, és ennyi idő bőven elég ahhoz, hogy filmre vigye egy ember fizikai leépülését. Az első szakaszban még egy remegő kezű, de szellemileg és testileg is ép, aktív és jó kedélyű idős embert ismerhetünk meg, aki sokat bolondozik a fiával (láthatóan nagyra értékelik egymás humorát). Lelkesíti őt és új célt ad az életének, hogy 15 év kihagyás után újra egy filmen dolgozhat, ugyanis Downey Jr. megkérte az apját, hogy ne csak szereplőként, hanem alkotóként is szálljon be a róla szóló dokumentumfilmbe. Ahogy telik az idő, egyre passzívabbá válik, a film végén pedig már egy olyan ágyban fekvő beteget láthatunk, akinek gyakran elkalandoznak és zavarosak a gondolatai, és emiatt már beszélgetni is nehezen lehet vele. Az egykori nagy embert (Downey Jr. mindig felnézett az apjára szó szerint is, ugyanis majd egy fejjel magasabb volt nála) így összetörve látni nemcsak a fia számára szívrendítő, hanem a nézőknek is.
Nagy életkedvvel a halálról
A fentiek alapján talán úgy tűnhet, hogy a Sr. egy végtelenül szomorú, megrendítő film az elmúlásról, az elengedésről és a gyászról, és ugyan valóban ezek jelentik a főbb témáit, a film hangulata sokszor mégis életvidám. Mivel Robert Downey Sr. világ életében távol tartotta magát a szabályos filmkészítéstől, a róla szóló dokumentumfilm is játékos hangvételű, szándékosan mutatja be például, hogy a gyakran spontánnak tűnő mondatok egy része valójában begyakorolt, bekerül néhány elrontott felvétel is, sőt abba is betekintést kaphatunk, ahogy a két Downey egymással vitatja meg, minek lenne helye a filmben és minek nem. Ráadásul az öregnek ellenállhatatlan volt a humora, amiből öreg korára is jócskán maradt, ami például jól látszik abban a jelenetben, amiben a fia a régi filmjei mélyebb jelentését kezdi firtatni, ő pedig rávágja, hogy nagyon reméli, senki sem gondolja úgy, hogy rendelkeztek ilyennel. Különösen szórakoztatók a filmrészletek a mára elfeledett, többnyire a hatvanas- és hetvenes években készült filmjeiből, melyek között például akad olyan is, ami arról szól, hogy a fiú feleségül veszi a saját édesanyját, ráadásul mindezt Downey Sr. nem drámaként, hanem afféle abszurd vígjátékként prezentálja.
Jelenet a Sr. című dokumentumfilmből (Fotó: Netflix)
Furcsa azt látni, hogy egy ízig-vérig kísérleti filmes, az underground területén mozgó rendező fiából lesz az egyik legnagyobb mainstream filmsztár: egészen a 2000-el kezdődő évtizedig kell visszamennünk, hogy találjunk olyan kis költségvetésű független filmet a filmográfiájában, amiben Robert Downey Jr. főszerepet játszott. Ezzel persze Downey Jr. is tisztában van, de ne a Sr.-tól várjunk erre magyarázatot. Ez a film úgy szól a halálról, hogy közben mégis az életet ünnepli, úgy szól a konfliktusokról, hogy közben mégis a szeretetet és a megbékülést helyezi a középpontba és úgy szól a filmkészítésről, hogy az örömét és játékosságát helyezi előtérbe. Emellett azt is eléri, hogy a Sr. után kedvünk legyen megnézni néhány elfeledett Robert Downey Sr. filmet. Kedves Netflix, igazán felvehetnél belőlük néhányat a könyvtáradba!
A Sr. című dokumentumfilm már látható a Netflix kínálatában.
