nlc.hu
Sztárok

Robert Downey Jr. családja

Így nézett ki 1985-ben, karrierje kezdetén Robert Downey Jr., a kedvenc Vasemberünk

Robert Downey Jr. élete legalább annyira színes, mint Tony Starké. A magánéletében többször is tiszteletét tette a pokolban, de végül a világ egyik legsikeresebb színészévé vált.

Zaklatott gyerekkor, függőségek, mélyrepülések, majd feltámadás, amiben egy ponton nem sokan hittek. Robert Downey Jr. mégis megcsinálta, pedig nagyon mélyről kellett indulnia – többször is. A háromgyerekes apa karrierútja tele van gigantikus méretű kráterekkel – mert ezek nem buckák –, de talán, pont ezért vált mostanra Hollywood egyik legsikeresebb és legkedveltebb színészévé.

Robert Downey Jr. 2020-ban

2020-ban, 55 évesen még mindig nagyon jól fest (Fotó: Tristar Media/WireImage/Getty Images)

Gyermekkori droghasználat

A New York-i születésű, magyar gyökerekkel rendelkező Robert Downey Jr. színész családban nőtt fel: édesapja és édesanyja is színészkedett, apja rendezett is. A gyerekkorára azonban nem illik az idilli jelző, ugyanis a szülei alkohol-és drogproblémákkal küzdöttek, ráadásul 6 éves korában a színész is kipróbálta a marihuánát, és egészen elképesztő módon – az apja társaságában:

„Amikor apám és én együtt drogoztunk, az olyan volt, mintha úgy próbálta volna kifejezni az irántam érzett szeretetét.”

Annak ellenére, hogy a saját apja ismertette meg a drogokkal, Robert Downey Jr. egyértelműen szerette őt. Korábban a Vanity Fairnek adott interjújában az apjáról kérdezték, ezt mondta:

„Emlékszem, hogy apámmal Superman ingben sétálgattam. Volt egy rendezői székünk, egy trónunk is, amibe beleülhetett… nagy fickó volt, magas, sötét, jóképű.”

A színész apja tavaly hunyt el, akkor így emlékezett meg róla a közösségi oldalán:

„Tegnap este apu álmában, békésen hunyt el, miután évekig viselte a Parkinson-kór pusztítását…Valódi független filmes volt, és mindvégig figyelemre méltóan optimista maradt. A mostohaanyám számításai szerint valamivel több, mint 2000 éven át éltek boldog házasságban. Rosemary Rogers-Downey, te egy szent vagy, gondolunk rád és imádkozunk érted.”

Karrier fiatalon

A szülei házassága időközben tönkrement, az apja elköltözött Kaliforniába, és Downey kamaszként sokáig a keleti és a nyugati part között ingázott. Végül 3 évre letelepedett egy jó barátjánál, szobatársánál, Kiefer Sutherlandnél Hollywoodban. 

Robert Downey Jr. 1984-ben

A Furcsa Jelenet című film főszereplői 1984-ben, balról a 3. Robert Downey Jr. (Fotó: Hulton Archive/Getty Images)

Színházi szerepeket vállalt off-Broadway show-kban, majd filmekbe is elkezdték hívni. Mivel tehetséges volt, egyre nagyobb lett az ismeretsége, és egyre többen keresték meg szerepajánlatokkal.

Robert Downey Jr. 1985-ben

A SATURDAY NIGHT LIVE szereplői között is ott volt 1985-ben, bár akkoriban nem tartották nagyra a teljesítményét (Fotó: Alan Singer/NBCU Photo Bank/Getty Images)

Downey Jr. lehetőséget kapott Charlie Chaplin megformálására is, és nagyon komolyan vette a felkészülést. Bal kézzel tanult hegedülni és teniszezni, edző segítségét kérte, hogy tökéletesítse Chaplin jellegzetes járását és viselkedését. Az alakításért Oscar-díjra jelölték.

Robert Downey Jr. Chaplinként

Chaplint is eljátszotta, a szakma abszolút elismerte (Fotó: Carolco Pictures/Getty Images)

Sikertelen kapcsolatok és apaság

A színész még egészen fiatalon egy párt alkotott Sarah Jessica Parkerrel. A Howard Stern Show-ban SJP – akivel 8 évig voltak együtt – így nyilatkozott róla:

„Nagyon szép volt az az időszak. Az egész olyan meglepően természetes volt, hogy mi összejöttünk. Annyira fiatalok voltunk, amikor megismerkedtünk, és nagyon sok mindenben hasonlítottunk.”

Downey Jr. is beszélt a kapcsolatukról, pontosabban annak okáról, hogy miért ért véget:

„Annyira önző voltam. Szerettem inni, drogproblémám is voltak. Sarah Jessica megértett, otthont adott nekem, és megpróbált segíteni. Csalódott volt, amikor nem jött össze.”

Robert Downey Jr. és Sarah Jessica Parker

SJP-rel 8 évig voltak együtt (Fotó: Jean -Paul Aussenard/WireImage/Getty Images)

A kapcsolat után mindkét sztár továbblépett, Downey Jr. 42 napos ismeretség után, 1992-ben feleségül vette Deborah Falconer énekesnőt, színésznőt, majd 2 évvel később megszületett Indio Falconer Downey. A frigynek nem lett jó vége: a színész gyakran megfordult a rehabokon, börtönben is volt, és mindez felőrölte a házasságot, aminek 2004-ben lett vége.

Az 1996-2001 időszak kifejezetten húzós volt: marihuána, kokain, heroin és még egy pisztoly birtoklása miatt is perbe fogták. 1999-ben ezt mondta egy bírónak:

„Olyan, mintha puska lenne a számban, és az ujjam a ravasznál lenne, és én szeretem a fegyver fémízét.”

Függőség vs. karrier

Végül 3 év próbaidőre bocsájtották, és rendszeres drogteszteket kellett végeznie, amit azonban nem teljesített, így került 2006-ban a Los Angeles megyei börtönbe. De nem ez volt a gödör alja, hanem az, amikor újabb drogteszt kihagyása után 3 év börtönre ítélték kábítószerrel való visszaélés vádjával. Végül csak 1 évet kellett börtönben tölteni, és 5000 dollár óvadék fejében hazamehetett.

A karrierjében az Ally McBeal sorozat hozott igazán nagy fordulópontot, Emmy-díjra jelölték érte, és elnyerte a Golden Globe-díjat a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. Downey Jr. méltatlannak érezte a dicséretet:

„Ekkor voltam a legmélyebben, ami a függőséget illeti.”

Annak ellenére, hogy ismét letartóztatták kábítószer birtoklása miatt, az Ally McBeal producerei azt tervezték, hogy meghosszabbítják a szerződését. A szereplése miatt megugrott a nézettsége a sorozatnak, de végül a függősége miatt ki kellett írni a sorozatból.

Végül sok év rehab után Downey Jr. karrierje tényleg elkezdett beindulni. Amikor úgy látta, hogy az élete összeomlott, a magánélete romokban hevert, nem különben a karrierje, összeszedte magát. Eleinte ugyan óvatosan, de újra elkezdték szerepekre hívni. A Gothica, a Kiss Kiss Bang Bang és a Goodnight and Good Luck című filmekben is láthattuk.

Második esély a szerelemre

Ahogy karrierje kezdett fellendülni, Robert Downey Jr. újra rátalált a szerelemre. A színész 2003-ban, a Gothica forgatásán ismerkedett meg Susan Levin producerrel, és 2005-ben összeházasodtak. A párnak 2012-ben született egy fia, Exton, majd 2014-ben egy lánya, Avri.

Robert Downey Jr. és felesége
Megnézem
Összes kép (4)

Habár a Vasember szerepét nem kapta meg egykönnyen, a rendezőnek harcolnia kellett azért, hogy Downey Jr. legyen Tony Stark, ami, mint kiderült, nagyon jó döntés volt. Ezt követően az azóta ikonikussá vált Trópusi viharban és a Sherlock Holmes-ban is óriási sikert aratott, és sorra kapta a komikus szerepeket, amik nagyon jól álltak neki.

Habár a színész már évek óta tiszta, a sors ismétli magát: fiát, Indiót 20 évesen kokain birtoklása miatt vádolták. Akkor apaként így nyilatkozott:

„Sajnos a függőségnek van egy genetikai összetevője, és Indio valószínűleg örökölte. A család támogatja, és mindannyian segíteni szeretnénk neki, hogy olyan emberré váljon, amilyen tudjuk, hogy valójában.”

Tudj meg még többet kedvenc sztárjaidról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top