Miért teszünk furcsa dolgokat a Barbie babákkal?

Gyerekként szerettem szétszedni mindent, amit csak lehetett, csak a Barbie babám úszta meg ezt a sorsot. Neki más meglepetést tartogatott az élet, az akkor éppen nagyon sokat futó reklám hatására „Sassoon-frizurát” vágtam neki, amitől a szüleim érthető módon nem voltak elragadtatva. De Barbie szerintem még így is jól járt, ellenétben azzal a beszélő, hajas babámmal, ami valami okból viszonylag gyorsan némasági fogadalmat tett, és aminek sajnos a filccel készített smink sem állt annyira jól.

Amikor nemrég beszélgettünk a szerkesztőségben, kiderült, hogy mindenkinek vannak ilyen történetei saját gyermekkorából, nem véletlen, hogy Greta Gerwig filmjében is van egy Barbie, amit Kate McKinnon játszik, és ami hasonló dolgokon ment keresztül, mint az én babáim. A rendezőnek is részben ez adta az ihletet a karakterhez, mint egy interjúban elmondta, előfordult, hogy idősebb gyerekektől örökölt meg játékokat, és amire eljutottak hozzá a Barbie babák, már nem voltak tökéletes állapotban, például rövidre volt vágva a hajuk.

Nem Barbie babának való vidék

Mint egy gyors, nem feltétlenül reprezentatív felmérésből kiderült, volt, aki nagyon is vigyázott a Barbie babáira, és azokat a mai napig őrzi, és volt, aki fényképes bizonyítékkal is szolgált gyűjteményéről. 

„Annyiféle babám volt, hogy egy időben mindig Barbie tortát kaptam a születésnapomra is. Volt egy, ami a fogtündér volt, és vele kellett aludnom, ha kiesett egy fogam. Mivel négyen voltunk lányok, komplett városunk is volt. Mire kipakoltam az összes kelléket és babát, rendszeresen belealudtam a város felépítésébe, és arra se volt soha erőm, hogy összepakoljam őket. Apum annyiszor veszekedett emiatt, és azzal fenyegetett, hogy egyszer megszöknek majd a Barbie-k. Egyszer valóban megszöktek, azt mondta apukám, hogy a rossz bánásmód miatt visszarepültek Barbieországba. Egy hétig sirattam őket, majd egy reggel ott voltak mind a nappaliban. Apu azt mondta, éjjel jöttek vissza, és olyan hangosan trécseltek, hogy nem tudott tőlük aludni. Természetesen elhittem ezt a mesét, és onnantól nagyon vigyáztam rájuk” – írta Dóri.

A fenti két vallomás inkább a kivétel, ami erősíti a szabályt, és a gyermeki fantázia és kreativitás valóban határtalan, igaz, vannak visszatérő elemek, ilyen a hajvágás.

„Egyszer az egyik Barbie babámnak levágtam a haját, majd szomorúan konstatáltam, hogy nem nőtt neki vissza. Máshogy nem rongáltam meg őket, de egyiknek-másiknak kitört a lába, keze a vad játékban. Persze mindig megjavítottam a sérüléseket, volt, amikor anyu is segített ebben. A javítgatás mellett pedig mindig varrtam nekik  flitteres és tüllös ruhákat is – írta Anett. – Nem mertem elmondani anyunak, úgyhogy jó messze az erkélytől, az emeleti ereszcsatornába rejtettem el a bizonyítékokat. Egy nagy esőzés után azonban az erkélyajtó mellett gyűlt össze a babahaj, anya pedig szó szerint dobott egy hátast, mert azt hitte, hogy patkányt lát” – osztotta meg velünk történetét Vivi. 

Van, akinek Barbie-ellenes bűncselekményét a kamerák is rögzítették. „Menő távirányítós autót kaptam, a húgom pedig egy Barbie-házat, amit épp akkurátusan berendezett, miközben a keresztanyja kamerázott minket. A felvételen jól látszódik, hogy elég jól ment az autó irányítása, ám az egyik váratlan pillanatban valahogy elveszítettem az uralmat a jármű felett, és telibe találtam vele a szépülő Barbie-otthont” – írta a Lina, aki megnyugtatott minket, hogy elnézést kért a történtekért, és ugyan voltak gondok a testvérféltékenységgel, ez már a múlté. 

Fotó: Profimedia

Balesetek más családban is történtek.

– mesélte Verus, aki azt is elárulta, míg nem kapott egy Kent, a babáit, akiknek egyébként rendszeresen vágta a haját, a plüssjátékokkal állította párba. „Végül lett Ken babám, és aggódtam, hogy majd jól leszidnak, miket játszom” – tette hozzá. 

Ezzel pedig nem volt egyedül, Andi is hasonló emlékeket osztott meg. „Nekem nem volt Barbie babám, de az unokatestvéreméknél egész polcnyi volt belőlük. Mivel nem volt Kenje, egy hatalmas macival pótoltuk mindig, és ráfektettünk a lány babára. Hogy pontosan mit csináltak, azt nem tudtuk, de mindig nagyon izgultunk, nehogy rajtakapjanak minket, hogy ilyet játszunk.”

Az nem titok, hogy Barbie anatómiailag nem tökéletes, de erre is van megoldás, volt, aki elárulta, a szomszéd kislánnyal mellbimbót és szőrzetet festettek a  babáknak, mégpedig piros körömlakkal, más szín ugyanis akkor éppen nem volt otthon. 

Az, hogy ki milyen furcsa dolgokat csinált a Barbie babákkal, egy univerzális kérdés. A Jezebel pedig már 2007-ben felvetette ezt a kérdést egy blogposztban, és oda is érkeztek kommentek szép számmal, és a Redditen is indult róla egy kommentfolyam néhány hónappal ezelőtt.

„Gyerekként elég vad dolgokat csináltam, amikor a babáimmal játszottam. Gyilkoltak, csaltak, és mindenféle őrültséget csináltak. Kész szappanopera volt keverve olyan dolgokkal, amiket a tévében láttam” – írta a felhasználó, aki elindította a beszélgetést. „Én főként teljesen átlagos dolgokat csináltam velük, kocsikáztak, iskolába mentek, bevásároltak, de volt, amikor elég felnőttes dolgokat műveltek. Amikor az egyik általános iskolai barátnőmmel játszottunk, a babák egy orgiába csöppentek. Én pedig rájöttem, hogy nemcsak én vagyok furcsa” – írta az egyik hozzászóló.

Mit mond a szakember? 

Vásárhelyi Kriszta gyerekpszichológus szerint nincs konkrét ajánlás arra, hogy mikortól lehet barbie-zni, szerinte főképp lányoknál már kétéves kortól jellemző,, hogy babákkal szeretnének játszani. Persze ezen korosztály számára még nem a Barbie az ideális választás a különböző apró kiegészítők miatt, amiket a gyermek lenyelhet. Hozzátette, ezeket a játék babákat nagyon ügyesen úgy tervezték meg, hogy vonzzák a gyermekeket, például nagy szemeik vannak, aranyos az arcuk, ezekkel könnyen fel tudják hívni magukra a kicsik figyelmét. 

A szakértő szerint általában minden családnak megvan a saját szabályrendszere arra, hogy egy babával mit szabad tenni és mit nem, mely romboló játékok férnek bele. Hozzátette, ő azt javasolná azoknak a szülőknek, akiket érdekel, hogy mi  zajlik a gyerekeikben, hogy kapcsolódjanak be a szabad játékba, mert így több olyan dolgot megtudhatnak a kicsikről, amiket ők szavakkal még nem tudnak kifejezni.

Fotó: Profimedia

„Egy egészen kicsi gyermeknél például, amikor még mást jelent a játék, előfordulhat, hogy rágcsálja a baba lábát, vagy olyasmit tesz vele, ami »fájhat« a babának, ez pedig a mi szemünkben bántásnak tűnhet. Pedig erről szó sincs. Fontos megjegyezni, hogy a játék az játék, tehát ott elvileg bármi megtörténhet, ami valóságban nem. És később, kicsit nagyobb korban, játékban tudják a gyerekek azokat az indulatokat kifejezni, amiket a való világban nem élhetnek ki. A szabad játéknak ugyanúgy része a negatív szerep megélése is, így tudják kijátszani magukból például a haragot, a dühöt. Emiatt is jó, hogyha egy szülő ennek teret tud engedni” – nyilatkozta Vásárhelyi Kriszta, aki szerint van, hogy egy szülő ebbe a játékba bele is tud kapcsolódni, de az is elég, ha csak teret adunk neki. 

A szakértő szerint idő kell ahhoz, hogy egy gyerek rájöjjön, megtanulja, hogy mi az, amit kibírnak a játékai, hogy meddig marad a baba baba, és mikortól számít egy tönkretett játéknak. „Ez egy folyamat, aminek része, hogy a babát ledobják, összekoszolják, esetleg megverik, és ez mindenkinél előfordulhat – tette hozzá, és felmentett mindannyiunkat, akik új frizurát varázsoltunk a Barbie-jainknak. – Ami a hajvágást illeti, a gyerekek még nem tudják, hogy az nem fog mágikus módon visszanőni, és nem ritka az, hogy másfajta játék babáknak, esetleg maguknak vagy társaiknak is levágják a hajukat.”

És mi a helyzet a felnőttesebb szituációkkal? „A babák, amelyek nem egy gyermeket mintáznak, hanem felnőtteket – ilyen Barbie is –  a felnőttkori szerepgyakorlásra is kifejezetten alkalmasak” – magyarázta el a szakértő. Tény, Barbie megálmodójának, Ruth Handlernek is az volt a célja, hogy kislányának végre legyen egy igazi felnőtt babája, ami nem csak egy öltöztethető papírfigura, és amivel ő és a többi kislány tulajdonképpen el tudja játszani, milyen felnőttnek lenni. 

Végső leszámolás

A mi történeteinkben ugyan nem merült fel, de máshol többen is írták, az is előfordult, hogy lefejezték vagy éppen fejet cseréltek a babáikon, vagy éppen felgyújtották vagy a mikrohullámú sütőbe rakták azokat. Vásárhelyi Kriszta szerint ez inkább a nagyobb gyerekekre jellemző, és megvan az oka, hogy ők miért viselkedhetnek így. „Lehet az az oka, hogy a Barbie világa egy idealizált világ, és ahogyan a gyerek halad a személyiségfejlődésben, egyszer csak szembesül azzal, hogy ő már túllépett ezen, valahogyan meg akar szabadulni ettől a kislányos romantikától. Persze nem törvényszerű, hogy ez történik” – tette hozzá.

A témával foglalkozó cikkekben egyébként mindig felmerül egy tanulmány, amit dr. Agnes Nairn és a Bath Egyetemen dolgozó kollégái készítettek. Ebben az állt, hogy a 7 és 11 év közötti gyerekek erőszakosan játszanak a babáikkal, megkínozzák, megcsonkítják őket, és ezt nem is szégyellik. A megkérdezett gyerekek indokai között pedig előkelő helyen szerepelt az, hogy úgy gondolták, Barbie a kisebb lányoknak való játék, ők ebből már kinőttek, Barbie már nem menő.

A tanulmányt egyébként sokan véleményezték, sokan sok mindent láttak bele, és tényleg érdekes kérdés, hogy mit szimbolizálhat egy ilyen baba a gyerekek számára, mit látnak bele. És, hogy tényleg nem feltétlenül a felnőttek szemén keresztül kellene ezt megítélni. A Forbesnak nyilatkozó Sharon Allen számára természetes volt, hogy nem bánt kesztyűs kézzel a babáival, és köze sem volt ahhoz, hogy szívből gyűlölte volna őket. „A Barbie-k annyira unalmasak, sosem szerettem igazán őket. Nem sok mindent lehetett velük csinálni, legfeljebb megolvasztani őket” – tette hozzá.  

Érdekes példa egy kétgyermekes anyukáé is, aki nagyon megijedt, amikor zacskónyi hajat talált az otthonában. „Azt hittem, hogy valamelyik gyerekem valami rosszban sántikál, valami boszorkányságot művelnek a többiekkel, de utána megnéztem a Barbie-fiókot, és kiderült, mindegyiküknek levágta a haját valaki.”

Ugyan nem kell azonnal megijedni, ha egy gyermek nem szépen játszik a babájával, de van, amire viszont intő jelként kell tekinteni.  „Ha egy gyermek alapvetően kiegyensúlyozott, és szociálisan kompetens, miközben megunt babáját tönkreteszi, az önmagában nem jelenti azt , hogy szadizmusra hajlamos, vagy túlságosan agresszív. Ha azonban az általános játéktevékenysége beszűkül erre a fajta bántó, káros vagy agresszív tevékenységre, akkor érdemes foglalkozni azzal, mi lehet a háttérben, vajon mi az az indulat a gyerekben, ami ennyire markánsan megjelenik a játékában.”