nlc.hu
Család
Út szélén hagytál az újszülöttet

Családra talált a baba, akit egyórásan hagytak az országút szélén

Örökbefogadták azt a kisbabát, akit 10 hónapra találtak kirakva egy amerikai országút mellett.

A napokban hivatalosan is örökbefogadta egy floridai házaspár azt a kislányt, akit alig egy órával a születése után találtak magára hagyva egy országút mellett. Tavaly januárban a seriff helyettesei fogadtak egy segélyhívást Mulberryből, egy Tampától alig 50 kilométerre fekvő kisvárosból, a bejelentető egy újszülöttet találtak az út szélén – írja a Good Morning America.

örökbefogadó család

Ők már egy család (Fotó: Polk megyei seriff hivatala)

A rendőrök azonnal a helyszínre siettek, ahol kiderült, hogy a baba akkor még csak egyórás volt, a méhlepénye még nem vált le. A babát egy közeli kórházba szállították, ahol megvizsgálták és egészségesnek találták – közölték a hatóságok még januárban.

Az akkor még újszülöttet a floridai Gyermek- és Családügyi Minisztérium gondozásba vette, miközben a hatóságok az anyját keresték, de soha nem találták meg.

10 hónappal és egy nappal a születése után, a babát hivatalosan is örökbe fogadták és egy floridai házaspár már vele együtt ünnepli a karácsonyt.

Floridában van egy törvény, amely lehetővé teszi a szülőknek, hogy az 1 hetesnél fiatalabb újszülött gyermeket államilag jóváhagyott kórházban, sürgősségi orvosi állomáson vagy tűzoltóállomáson hagyják anélkül, hogy vádat emelnének ellenük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top