2018-ban – két évvel azután, hogy napvilágot láttak a bicskei gyermekotthon falain belül történtek – nyolc év fegyházra ítélték az intézmény igazgatóját, V. Jánost folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak, ennek kísérlete, négy rendbeli folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés és kétrendbeli szexuális visszaélés bűntette miatt. Az igazgató ellen már 2011-ben is indítottak egy nyomozást szexuális zaklatás gyanújával. Az eset kapcsán ekkor az intézmény két dolgozója is bejelentést tett, azonban V. Jánost nem függesztették fel, ráadásul a rendőrségi nyomozás is lezárult.
Az igazgató 2004 és 2016 között legalább 10 kiskorú fiút zaklatott. K. Endrének, a pedofil molesztálást eltussoló igazgatóhelyettesnek nemcsak tudomása volt arról, hogy mi történik a gyermekotthon falain belül, de hamis vallomást is akart aláíratni az érintett gyerekekkel. Ennek ellenére az igazgató bűntársa tavaly áprilisban, a pápa látogatásakor köztársasági elnöki kegyelemben részesült – ezzel gyakorlatilag tisztára mosdattak egy olyan embert, aki hozzájárult ahhoz, hogy az intézményben élő gyerekek visszavonhatatlanul sérüljenek. A kegyelem nemcsak a volt igazgatóhelyettes priuszát törölte, hanem a foglalkozásától és a közügyektől való eltiltását is, ami egyet jelent azzal, hogy ismét gyerekek közelébe kerülhet.
Mire a gyermekotthonokba, illetve egyéb állami intézményekbe bekerülnek a fiatalok, addigra annyi trauma éri őket, amely önmagában egy életre is elegendő lenne. De mindez vajon milyen hatással lehet az abúzust átélőkre, és milyen beláthatatlan következményei lesznek Novák Katalin döntésének? Az elnöki kegyelemnek ugyanis nemcsak az az üzenete, hogy a pedofíliát, a szexuális zaklatást, illetve a hatalommal való visszaélést büntetlenül meg lehet úszni, hanem az is, hogy az áldozatok még akkor sem fognak segítséget kapni, ha kérnek.
Sorozatos bizalomvesztés a felnőttekkel szemben
A gyermekotthonban történtekkel kapcsolatban Szilvási Lénát, az SOS Gyermekfalvak vezetőjét kérdeztük. Az általa elmondottak alátámasztják, hogy az állami gondoskodásba bekerülő gyerekeket – a rendszerbe kerülés előtt – súlyosan elhanyagolták, és akár bántalmazták is a saját környezetükben olykor a saját családtagjaik, olykor kívülálló személyek. Legyen szó óvodás- vagy iskoláskorú gyerekről, a történteket mindegyikük úgy éli meg, hogy ők tehetetlenek, az életükről mások döntenek. Magyarországon jelenleg 23 ezer gyermek él gyermekvédelmi gondoskodásban, sorsuk nem csak az állam, de a nevelők kezében is van.
„Valószínűleg a bekerülésük előtti életükben is tapasztalták már a bántalmazást, és azt, hogy a felnőttekben nem bízhatnak. A gyermekvédelmi rendszerben számukra idegen emberek közé, nevelőszülők családjába vagy lakásotthonba kerülnek. Ezt meg kell szokniuk, szerencsés esetben egy idő után visszanyerik biztonságérzetüket. Csak a biztonságérzet visszanyerése után lehet elindulni azon az úton, hogy a gyerek fejlődni tudjon, és a felnőttek támogatása mellett behozza lemaradásait. Sorozatos bizalomvesztésük van a felnőttekkel kapcsolatban, és a társadalomban sem tanítjuk azt a gyerekeknek, hogy felemelhetik a hangjukat” – mondja Szilvási Léna.
A gyermekvédelemmel foglalkozó szakember hozzátette, ennek fényében mondhatni természetes, hogy a gyerekek hallgatnak az őket ért abúzusról, ami nemcsak a bizalomvesztettség miatt van így, hanem egy mély szégyenérzet miatt is.
Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak vezetője
A rendszer is azt üzeni: nincs segítség!
Egészen elképesztő, hogy 2004 és 2016 között szinte egyáltalán nem kerültek napvilágra azzal kapcsolatban információk, hogy mi is történik a bicskei gyermekotthon falai között. Még annak ellenére sem, hogy két pedagógus megpróbált küzdeni a gyerekekért, miután tudomást szereztek arról, mi folyik az igazgatói irodában. Szilvási Léna szerint a gyerekek csak hosszú idő után mernek megnyílni egy-két olyan nevelőnek, illetve szakembernek, akivel bizalmasabb viszony tudott kialakulni – mint ebben az esetben is. A fiatalok kiszolgáltatottságát ráadásul csak tetézi, hogy állami gondoskodásban nem tudják, mi lesz velük másnap vagy egy év múlva, mi lesz a testvéreikkel, a szüleikkel… Az életük során pedig nem is volt lehetőségük arra, hogy megtanulják jelezni a külvilág számára, ha bántalmazás áldozatává válnak.
Ez az eset most arra is rávilágít, hogy bár már 2011-ben jeleztek a gyerekek és a szakemberek, vagy nem hallgatták meg, vagy nem vették komolyan őket. Akkor kellett volna lépni, és nem öt évvel később.
A bicskei eset remekül példázza, hogy a rendszerben nem csak a gyerekek hangját nem hallják meg… A hatalommal való visszaélés következtében még a bántalmazás ellen fellépő felnőttek, szakemberek is ellehetetlenülhetnek egy ilyen helyzetben.
„Ne gondoljuk azt, hogy itt nagy hallgatás volt, mivel évekig több ember is próbálkozott. De ezek a jelzések nem találtak meghallgatásra, nem lettek komolyan véve. Ez azt jelenti, hogy egyáltalán nincs egyetértés a felnőttek és a különböző vizsgáló szervek között abban, hogy mit jelent a gyerekek iránti törődés. Az utóbbiak jobban hisznek a vezetőknek, mint a beosztottaknak, és a gyerekeknek hisznek a legkevésbé. Egy idő után a jelzéseket adó munkatársak is elfáradnak, elhagyják az ilyen intézményeket, a gyerekek pedig nem fogják még egyszer elmesélni. Különösen akkor nem, ha ezek a meghallgatások olyan körülmények között történnek, amik nem megnyugtatóak számukra, vagy amik félelmet gerjesztenek, megalázzák őket, vagy ahol nem érzik magukat megbecsülve.”
A szakember szerint a felnőttek felelőssége kiemelkedő abból a szempontból, hogy megteremtsék és megfelelően működtessék ezeket a jelző, meghallgató és segítő rendszereket. Fontos megtanítani a gyerekeket arra, hogy meg tudják fogalmazni az érzéseiket és a véleményüket. A problémát pedig gyakran nem szavakkal, hanem rajzzal vagy a viselkedésükkel jelzik.
Beláthatatlan károkat okozhatott a kegyelmi döntés
Azzal, hogy Novák Katalin megkegyelmezett K. Endrének, vagyis annak az igazgatóhelyettesnek, aki arra kényszerítette az áldozatokat, hogy vonják vissza vallomásukat, nemcsak tisztára mosta a nevét, de lehetővé tette, hogy a férfi a jövőben újra gyerekekkel foglalkozhasson. A történteknek azonban nemcsak politikai, de komoly pszichológiai hatása is van, hiszen azt üzente az áldozatoknak, hogy nincs segítség. Ennyi erővel talán egy táblát is hozzájuk vághattak volna, amin a következő áll: „Az élet ilyen, tedd túl magad rajta”. De mindennek milyen következménye lehet?
„A gyerekek önbecsülése továbbra is sérül, hiszen azt érzik, hogy továbbra sem bízhatnak a felnőttekben, a közbiztonságban és az igazságszolgáltatásban. Ezek alapvető dolgok a bizalmi kötelék kialakításában mind egyéni, mind társadalmi szinten. Ha már kiemelték őket a családjukból, mert ott nem voltak biztonságban, és az állam úgy döntött, hogy a gyermekvédelmi ellátó rendszeren keresztül felelősséget vállal értük, akkor a feltételeit is meg kell teremteni annak, hogy a gyerekek jobb körülmények közé kerüljenek, és ha mégis bántalmazás éri őket, akkor ezt jelezni tudják.
Ezektől az üzenetektől a fiatalok teljesen jogosan gondolhatják azt, hogy ők nem számítanak, nem értékesek, nem fontosak az emberek számára. Az ilyen döntések károsak. Növelik az emberek kiszolgáltatottságérzését, tehetetlenségét a hatalommal szemben. Növelik a közönyt és az áldozatok magárahagyottságát.
Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)
Az ilyen intézmények feladata az lenne, hogy korrigálja a fiatalok életesélyeit
Vajon minek kell történnie ahhoz, hogy az igazság felülírja a pénzt és a hatalmat? Az áldozatok közül ugyanis a történtek után egy fiatal öngyilkos lett, többen pedig alkohol-, vagy más szenvedélybetegség csapdájába kerültek. Miközben az állami gondoskodásba kerülő gyerekek már eleve úgy érkeznek a rendszerbe, hogy egy életre is elég trauma érte őket, vajon fel tudják, fel lehet-e dolgozni, ha a gyermekotthonban aztán a bicskeihez hasonló eseményeket kell átélniük?
„Teljesen visszaveti a fejlődésüket – jelenti ki a szakember, majd folytatja. – Ezeknél a gyerekeknél pont az lenne a gyermekvédelem feladata, hogy javítsa az életesélyeiket, a fejlődési pályájukat. Lehetőséget nyújtson a biztonságérzet visszanyerésére, ami az alapja annak, hogy a fejlődési elmaradásokat, és az érzelmi sérüléseket korrigálni tudják.”
Szilvási Léna szerint ezek a sebek gyakran egészen felnőttkorig végigkísérik az embert.
„Még egy 50 éves ember is hordozza magában azt a fájdalmat, amit gyermekkorában megélt akár a családjában, akár egy intézetben – mondja a szakember, majd hangsúlyozza, hogy az áldozatok nem szívesen beszélnek a történtekről, egyrészt a személyes szégyenérzet miatt, másrészt a társadalmi együttérzés hiánya miatt. – Nagyon nehéz felszólalni, viszont óriási megkönnyebbülést jelent, hogyha valaki meghallgatja őket, és elfogadja azt, amit mond és érez. Akkor kezdődhet el a gyógyulás, ha valaki leteheti ezt a csomagot, de ez egy hosszú folyamat.”
Van, akinek a gyógyuláshoz rengeteg beszélgetés kell, de akadnak olyanok is, akiknek a sorstárs kapcsolatok nyújtanak hatalmas segítséget. Egy biztos: a legfontosabb, hogy legyenek olyan emberek, akik mankót nyújtanak az áldozatoknak, és segítenek abban, hogy elinduljanak a gyógyulás útján. Szilvási Léna szerint mivel mindannyian különbözőek vagyunk, különböző stratégiákat is alkalmazunk a gyógyuláshoz.
Ha kialakul egyfajta bizalom, olyan energia szabadul fel, amiből akár öt vagy huszonöt évvel később is tud táplálkozni valaki, ha nem roncsolódott annyira az élete, hogy az már visszafordíthatatlan. Mindenre láthatunk példát.
Rendszerszintű változásra lenne szükség…
Jelenleg évente 23 ezer gyermek sorsa van az állam kezében, de vajon milyen rendszerszintű változásokra lenne szükség ahhoz, hogy még véletlenül se fordulhasson elő hasonló eset? A szakember szerint a gyermekvédelem feladata az lenne, hogy egy olyan környezetet teremtsen, ahol a gyerekeknek van idejük megnyugodni. Ahol biztonságos közeg veszi őket körül, ahol mernek valóban gyerekek lenni rosszalkodással, nevetéssel, játékkal együtt.
„Nagyon fontos, hogy a gyerekeket arra neveljük, hogy megtanuljanak gondoskodni magukról. Hogy tudják szabályozni az érzelmeiket, egyúttal meg tudják fogalmazni azt, mi számukra az elfogadható érintés, és tudatában legyenek annak, hogy engedély nélkül nem érhetnek mások a testükhöz. Tisztában kell lenniük a jogaikkal, és meg kell tanulniuk kiállni magukért. Minderről beszélgetni kell a gyerekekkel.”
Fontos, hogy ezeket a beszélgetéseket minél több felnőttel megtapasztalják, és minél több minta táruljon eléjük. Szükséges, hogy legyenek új kapcsolataik, mivel ezek a fiatalok számára egyben új lehetőséget is jelentenek. Éppen ezért lényeges, hogy se a gyermekotthonok, se a nevelőszülői családok ne legyenek zárt rendszerek.
A bicskei gyermekotthonnak is helyet adó Batthyány-kastély (Fotó: Zsigray Gergely)
Szilvási Léna szerint az is nagyon fontos, hogy a felnőttek is érzékenyek legyenek arra, hogy miért is fontos meghallgatni a gyerekeket, és hogyan lehet a nevelőszülőkkel, nevelőkkel beszélgetni az ő nehézségeikről. Hozzátette, hogy a gyereknevelés nem könnyű feladat, pláne egy másik család gyermekének nevelése. A kulcs azonban a tájékozottságban és tudatosságban rejlik. Fontos észben tartani, hogy egy átlagos gyerek viselkedése eltér azokétól, akiket kiemeltek a saját családjukból. Fontos, hogy a nevelők, a szülők és a szakemberek megtanuljanak olvasni az apró jelekből, megértsék az idegrendszer működését és annak hatását a gyerek viselkedésére. Mindehhez azonban szükség van arra, hogy leterheltség csökkenjen, tekintve, hogy egy nevelőre gyakran 10-12 gyerek jut.
Gyakran óriási problémát jelentenek az iskolák is, mivel az iskolák nehezen fogadják be és nem értik a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekeket.
„Nem kompetensen nyúlnak a gyerekekhez, a nevelőszüleik gyakran harcolnak az intézményekkel, hogy befogadják és elfogadják őket az iskolában. Sajnos több a rossz tapasztalatunk, mint a jó. Nagyon fontos lenne sokkal gyorsabban reagálni, amikor probléma merül fel. Ha egy panaszt jeleznek, azonnal lépni kell, nem lehet éveket várni, mint egy hagyományos jogi eljárásban, mert a gyerekek élete gyorsabban pörög, mint a felnőtteké – mondta a szervezet vezetője, majd hangsúlyozta, komolyan kellene venni azokat a törvényeket is, amelyek már léteznek a gyerekek meghallgatásával kapcsolatban. – Mind a gyerekek képzése és tájékoztatása, mind pedig a felnőtteké rendkívül fontos, még akkor is, ha ez egy hosszú tanulási folyamat.”
„Fontos megtanulni bocsánatot kérni”
„Azért merek hitelesen beszélni erről, mert mi eljutottunk arra a pontra, hogy bocsánatot tudtunk kérni olyan felnőttől, aki valamilyen oknál fogva sérült korábban az SOS-ben, akár nevelőszülőknél, akár a lakásotthonban” – árulta el Szilvási Léna.
Fontos, hogy egy vezető vagy munkatárs szemtől szemben meg tudja fogalmazni a bocsánatkérést a gyermek felé.
Ezek óriási jelentőségű, felbecsülhetetlen értékű dolgok, amikből rengeteget lehet tanulni.
