Traci Ruble pszichoterapeuta szerint kifejezetten nagy kihívás egy szülő számára, amikor a gyereke konfliktusba keveredik az iskolában, és a másik résztvevő gyerek szülőjével kell megbeszélni a problémákat. Nagyon könnyen megy át támadásba és védekezésbe egy ilyen beszélgetés – nemrég én is szemtanúja voltam egy olyan anyukák közötti kiabálásnak, aminek a végén már kibelezéssel fenyegették egymást a szülők, miközben csak arról volt szó, hogy a gyerekeik összekaptak valami apróságon az iskolában.
A konfliktus nem feltétlenül rossz
A gyerekek közötti konfliktus elkerülhetetlen, nem kedvelheti minden gyerek egymást, és ahogy egyre erősödik a függetlenségük, véleményük van a körülöttük lévő világról, úgy lesz egyre több ponton lehetőség az összekülönbözésre a társaikkal. Nem feltétlenül kell zaklatást, bullyingot látni minden konfliktusban, van a kettő között pár különbség. A Bullying No Way így definiálja a zaklatást:
„A zaklatás a hatalommal való folyamatos és szándékos visszaélés a kapcsolatokban olyan ismétlődő verbális, fizikai és/vagy szociális viselkedés révén, amely fizikai, szociális és/vagy pszichológiai károkat akar okozni. Ez magában foglalhatja azt, hogy egy egyén vagy egy csoport visszaél a hatalmával egy vagy több személy felett, akik úgy érzik, hogy képtelenek ezt megakadályozni. A zaklató magatartás idővel megismétlődik, vagy megismételhető. A zaklatás bármilyen formája vagy oka azonnali, közép- és hosszú távú hatással lehet az érintettekre, beleértve a szemlélődőket is. Az egyszeri incidensek és az egyenrangúak közötti konfliktusok vagy verekedések, akár személyesen, akár online, nem minősülnek zaklatásnak.”
Mikor avatkozzunk a két gyerek dolgába?
Teljesen érthető, hogy egy szülő sem akarja, hogy bántsák a gyerekét az iskolában, és hogy sokan reagálnak hevesen, amikor a gyerek beszámol otthon egy konfliktusról. Traci Ruble anyaként is gyakran szembesült azzal, hogy szinte letámadták más szülők a gyereke viselkedése miatt, úgy érezte hibáztatják, kiközösítik, csak mert a gyereknek konfliktusa volt más gyerekekkel. Amikor először találkozott a reakciókkal, teljesen letaglózta az élmény, mert fogalma sem volt róla, hogy ezek szerint ez a szülői kultúra része – és a világ több részén is találkozhatunk ezzel a szülői viselkedéssel.
„Mint egy rendkívül érzékeny gyermek szülője, szeretném megérteni, hogyan navigálhatnám jobban a szülői interakciókat, hogy jót tehessek vele – írja a pszichoterapeuta. – Ezt a célt szem előtt tartva interjúkat készítettem szakértőkkel, más szülőkkel és tanárokkal arról, hogyan kommunikálhatnának a szülők hatékonyan.”
Az interjúk során mind a pszichológusoknak, mind pedig a tanároknak és szülőknek a következő kérdést tette fel a szakember: Hogyan lehetne elérni, hogy a szülők a gyerekek közötti konfliktusok rendezésében a hibáztatás és megszégyenítés helyett inkább az együttműködés felé mozduljanak el? A válaszaikat pedig témakörökbe rendezve írta le az eredményekben.
Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)
A szülőkről
„Sok forrásból halljuk folyamatosan az érzelmileg intelligens gyermekek nevelésének fontosságát. A probléma az, hogy nagy többségünk nem olyan otthonban nőtt fel, ahol ezt szem előtt tartották volna a szülők, és őszintén szólva mi magunk sem vagyunk túlságosan érzelmileg intelligensek.
Ha nem kapunk támogatást ahhoz, hogy ezt a képességet a gyermekeinkkel együtt építsük, és nem fordulunk megbocsátással a saját szülői hibáink felé, akkor szégyenérzettel telítődhetünk.
A szégyen pedig furcsa módon ítélkezéssé tud válni.” –Taylor Ross, The Practice of Parenting
Az iskolákról
„Az iskolák gyakran nem szánnak elég energiát arra, hogy kiderítsék, mi történt valójában a gyerekek közötti konfliktus során, és hogy együttműködő módon kommunikáljanak a szülőkkel. Emellett sok iskolának nincs olyan keretrendszere, amelyet a gyerekek problémamegoldásához használnának, és még ha van is, nem tanítják meg a szülőknek, hogy otthon is használhassák. – Maryellen Mullin, családterapeuta és iskolai tanácsadó
A családi értékekről
„Minden családnak más értékrendje van, így ez tovább bonyolítja a helyzetet, mert az egyiknek más a jó/rossz fogalma, mint a másiknak, így ennek közös feldolgozása azt jelenti, hogy kapcsolatba kell lépni a másik szülővel, és közösen kell tárgyalni az értékekről, amit nem mindenki akar megtenni. (…) Ha teret adtam a gyerekeknek, hogy megoldják a problémát, és egyértelműen destruktív megoldásokhoz folyamodnak, amelyek kárt okoznak egymásnak vagy dolgoknak, akkor beavatkozom.” – Dr. Jessica Michaelson, pszichológus
A kultúráról
„Olyan kultúrára váltottunk, ahol a szülői populáció kb. egyharmada túlzott önérzetet nevel a gyerekébe, és/vagy a saját gyermekkorát éli meg rajta keresztül. Kétségbeesett, szinte illogikus igényük van arra, hogy a gyerekeik kivételesnek tűnjenek.
Így ahelyett, hogy a gyerekük rossz viselkedését vagy alulteljesítését a felnőtté válás emberi részének tekintenék, azt a gyerekükről alkotott illúziójuk elleni támadásnak tekintik.
A saját gyerekeimmel és diákjaimmal mindig úgy kezdem, hogy először megpróbálják maguk kezelni a problémát, majd ha ez nem vezetett megoldáshoz vagy megbékéléshez, akkor edzőként vagy bíróként lépek közbe.” – Lisa LeDonne, középiskolai pedagógus
4 lépés a hatékony párbeszédért
A pszichoterapeuta az interjúk után megfogalmazott négy olyan lépést, ami segíthet a szülőknek elkerülni egymás hibáztatását és megszégyenítését, amikor a gyerekeik konfliktusba kerülnek a suliban.
1. Dönts okosan!
Mindenekelőtt döntést kell hozni a gyerekek közti konfliktus után, hogy megéri-e ügyet csinálni belőle, vagy inkább ráhagyod a gyerekekre, hogy oldják meg egymás között a problémát. Vannak olyan kis összezörrenések, amikre már a gyerekek sem emlékeznek másnap, igazán felesleges egymás torkának ugrani a szülőkkel az ilyen ügyek miatt. Ha nagy a konfliktus, vagy elhúzódó ellentétről van szó, és úgy döntesz, felkeresed a másik gyerek szülőjét, akkor léphetsz a következő lépésre.
2. Ne támadj!
A támadással védekezésre kényszeríted a másik felet, úgyhogy nem igazán születhet értelmes párbeszéd abból, ha leordítod a másik anya fejét, hogy nem nevelte meg a gyerekét. Érdemes inkább úgy kezdeni az interakciót, hogy empátiát fejezel ki a szülő és a gyerek iránt is. Ha így kezded, akkor minimálisra csökkented a védekező válasz esélyét, bár nem szünteted meg, mert nem tudod befolyásolni a másik ember reakcióját vagy érzéseit.
3. Kérdezz!
Kérdezd meg a másik szülőt, hogy szerinte mi az, ami a legjobban működik a gyereke számára, amikor a konfliktus vagy a problémás viselkedés elkezdődik. Hogyan látja ő a konfliktust? Mit mesélt otthon az ő gyereke? Kezeld a másik szülőt úgy, mint a saját gyermeke szakértőjét, aki betekintést enged a gyermek személyiségébe és szükségleteibe. Ezzel érezteted azt, hogy együttműködést szeretnél, nem veszekedést vagy hibáztatást.
4. Beszélj magadról!
Ne a másik család nevelési módszereit kezdd el kritizálni, hanem koncentrálj arra, hogy a te gyerekednél milyen megoldások váltak be, és mondd el a szülőnek, hogy mit tervezel tenni a gyerekek közti konfliktus feloldásának érdekében. Például: „Megkérdezem a tanítót, hogy milyen ötletei vannak, hogyan segíthetnénk mi, szülők a konfliktus feloldásában.”
