Egészség

Egyedülálló képzési program indul a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán

A Heilongjiang Hagyományos Kínai Orvostudományi Egyetem kihelyezett tagozata 2010. október 4-én indítja Kínában honos képzési programját Magyarországon, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán.

Egyedülálló képzési program indul a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi KaránA hagyományos kínai orvoslásra épülő képzés egyedülálló hazánkban, hiszen olyan 5 éves alapképzési programról van szó, melynek keretében a hallgatók az első 4 év során hazánkban, az utolsó évben pedig, a kínai egyetemen sajátítják el a kínai orvoslás tudományát. A programot sikeresen elvégző hallgatók a harbini egyetem BSc oklevelét kapják, amellyel egy térségünkben még egyedülálló, egyre szélesebb körben elismert tudományág művelőjeként tevékenykedhetnek az egészségügy területén.

A képzésnek helyet adó Egészségtudományi Kar komoly szerepet vállalva a program honosításában nagy hangsúlyt fektetett a magas szakmai színvonal kialakítására, és az oktatáshoz szükséges feltételek és infrastruktúra biztosítására.

Az érdeklődők a www.se-etk.hu internetes oldalon, valamint a 2010. szeptember 10-én megrendezésre kerülő HKO – napon juthatnak részletes információhoz a képzéssel kapcsolatban.

A Kar legfeljebb 30 fő jelentkezését várja, a jelentkezési határidő 2010. szeptember 13.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése