Egészség

Tütü-projekt: feleségéért pucérkodik a pocakos pasi

A pocakos, középkorú férfi a mellrák ellen harcol a bizarr projekttel.

Az amerikai fotós, Bob Carey feleségénél, Lindánál 2003-ban mellrákot diagnosztizáltak. A nő három évig harcolt a betegséggel, majd sikeresen legyőzte azt. „Furcsamód a rák tanított meg minket arra, hogy az élet szép, de néha nehéz, és olykor a legjobb, amit tehetünk – sőt az egyetlen dolog –, ha a következő nappal is meg akarunk küzdeni, hogy nevetünk magunkon, és a nevetésünket másokkal is megosztjuk” – írta honlapján Carey.

 

Tüllszoknyás férfi küzd a mellrák ellen

 

E gondolat jegyében kezdett bele a „Tütü-projektbe”, melynek során egy szál rózsaszín tüllszoknyában fotóztatja magát a lehető legképtelenebb helyeken, például a New York-i Times Square-n, egy havas utcán, egy sziklafalon, vagy épp egy marhacsorda közepén.

A képekkel a férj felesége előtt tiszteleg, illetve fel akarja hívni a figyelmet a mellrák megelőzésének fontosságára, és pénzt is gyűjt. A fotók eladásából származó bevételeit mellrák ellen harcoló jótékonysági szervezeteknek ajánlja fel. 

Képek: thetutuproject.com
Képek: thetutuproject.com

A férj egy sajtónyilatkozatában elmondta, hogy ma már úgy tekint a tüllszoknyára, mintha egy rózsaszín rövidnadrágot viselne. „Bob nem olyan, mint a legtöbb férfi. Nem fél sebezhetőnek mutatni magát” – jegyezte meg Linda.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése