nlc.hu
Egészség
“Azt hittem, én megúszom” – LábStoryk a visszerekről

“Azt hittem, én megúszom” – LábStoryk a visszerekről

Újabb résszel jelentkezik LábStory sorozatunk, amelyben olvasóink visszérbetegséggel kapcsolatos tapasztalatait, történeteit dolgozzuk fel. Ezúttal egy olyan olvasó története következik, aki a rendszeres sport ellenére lett visszérbeteg.

„Azt hittem, én megúszom” – LábStoryk a visszerekről„Gyerekkoromtól kezdve rendszeresen sportoltam, ezért eszembe sem jutott, hogy valaha visszereim lehetnek – kezdte LábStoryját Erika. – Az első seprűvénák megjelenésekor azt gondoltam, hogy csak megerőltettem a lábamat, hiszen alig múltam 30 éves. A nagyanyám ugyan már viszonylag fiatalon  visszeres lett, de mivel az édesanyámnak nem voltak ilyen panaszai, abban reménykedtem, hogy megúszom. Nem így történt.”

A visszérbetegség öröklődhet, azonban sokszor előfordul, hogy nem rögtön anyáról lányára „szállnak” a vénás panaszok. Ezt támasztja alá az a Nők Lapja Café által készített nem reprezentatív kutatás, amelyben 16 000 nő vallott arról, hogy milyen arányban fordultak elő visszeres panaszok a családjukban. Ezért különösen fontos, hogy már akkor figyeljünk a lábunk egészségére, amikor még nincsenek panaszaink.

„Aztán egyre több helyen tűntek a fel a bőrfelszín közelében azok a bizonyos seprűvénák. Bár fájdalmat nem éreztem, azt sejtettem, hogy nem lehet így hagyni őket. Kompressziós harisnyát kezdtem hordani, és minden nap tornáztattam a lábamat. Nem azt mondom, hogy azóta nem jelent meg egyetlen visszér sem, de az esztétikai problémákon kívül más panaszom szerencsére nincsen. Az egyetlen bajom, hogy nyáron is csak hosszú nadrágokat és szoknyákat hordok.”

Erika történetéből kiderül, hogy amennyiben valaki örökölte a hajlamot a visszérbetegségre, a rendszeres testmozgás vagy egészséges életmód sem tudja megakadályozni, hogy a seprűvénák megjelenjenek. A betegség felismerése, a megfelelő kezelés (fásli, krémek, torna, kompressziós harisnya stb.) megakadályozhatja az esetleges szövődmények kialakulását.



Tudj meg többet a www.lioton.hu-n »

 „A te LábStoryd” sorozatunkban olvasóink osztják meg másokkal személyes tapasztalataikat a visszérbetegségekről. Küldd be te is saját, de akár édesanyád, testvéred vagy más ismerősöd minél részletesebb sztoriját erre a címre e-mailben. A Nők Lapja Café szakértőjének segítségével kiválasztjuk a legjobb történeteket, amelyek – a beküldő nevének feltüntetése nélkül, vagyis anonim módon – megjelennek a témával foglalkozó rovatunkban. Az a cél, hogy minél több ember figyelmét felhívjuk a megelőzés fontosságára és arra, hogy mit tehetünk a kínzó tünetek ellen.
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top