nlc.hu
Egészség
14 millió forintot kapott, mert három hónap alatt ledobott 18 kilót

14 millió forintot kapott, mert három hónap alatt ledobott 18 kilót

Az ohiói apuka azért döntött úgy, hogy változtat eddigi életmódján, mert már nem tudott játszani gyermekeivel. Nem bánta meg!

A 45 éves ohiói mérnök azt mondja, egész életében küzdött a pluszkilókkal, ennek ellenére sokáig nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy a túlsúlya az egészségére is hatással lehet. “Aztán azon kaptam magam, hogy aggódom. Nem tudtam úgy játszani a gyermekeimmel, ahogy szerettem volna, mert szó szerint kifogytam a szuszból” – magyarázta Matt Manning a WDTN 2 hírcsatornának.  

Hozzátette, az utóbbi években több olyan egészségügyi problémája is volt, aminek hatására a teljes életmódváltás mellett döntött. “Tavaly minden előzmény nélkül elájultam a munkahelyemen, és kórházba kerültem. Ráadásul kiderült, az édesapámat – aki szintén túlsúlyos – szívelégtelenség miatt kell operálni.”

Matt mindezek hatására úgy döntött, változtatni fog eddigi életén. Szigorú fogyókúrába kezdett: egészségesebb ételeket evett és sokkal kevesebbet, mint korábban. Ráadásul rendszeresen járt edzőterembe is. “A feleségem volt a legnagyobb támaszom. Ő segített át a mélypontokon” – mondja, majd hozzáteszi, álmában se gondolta volna, hogy életmódváltása nemcsak egészségesebbé, de vagyonosabbá is teszi majd.

Kép forrása: Bodybuilding.com
Kép forrása: Bodybuilding.com

A Bodybuilding.com évente megrendezett versenyén, ahol azokat díjazzák, akik 12 hét alatt a leglátványosabb változást érik el, megnyerte az 50 ezer dolláros, átszámítva 14 millió forintos főnyereményt. Azt mondja, a nyereménye csak a ráadás, hiszen ő már azzal is elégedett, hogy legyőzte saját magát.   

Olvass még többet a fogyásról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top