nlc.hu
Egészség
Már csak 1 napig igényelhető az iskolákban a méhnyakrák elleni védőoltás

Már csak 1 napig igényelhető az iskolákban a méhnyakrák elleni védőoltás

Szeptember 13-ig, vagyis keddig még kérhetik a szülők iskolás lányaik számára a méhnyakrák elleni ingyenes védőoltást. A HPV elleni vakcinákat a 7. osztályos és 12. életévüket betöltött lányok kaphatják meg minden évben.

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal közleménye szerint a HPV elleni védőoltás beadásának feltétele a szülői nyilatkozat, amit az általános iskola védőnőjéhez kell eljuttatni. A védettséghez két oltást kapnak a 7. osztályos lányok, hat hónap különbséggel. A méhnyakrák elleni vakcina első adagját 2016 októberében a lányok felkarjába adja be az iskolaorvos, a másodikat pedig  2017 tavaszán kapják meg a diákok.

A méhnyakrák elleni iskolai kampányoltás az ÁNTSZ adatai szerint rendkívül sikeres. Az oltási program 2014-es kezdete óta több mint 70 ezer iskolás lány szülei döntöttek úgy, hogy kérik gyermeküknek a védőoltást.

A méhnyakrák elleni védőoltás és annak beadatása a diáklányok számára mindkét dózis esetében térítésmentes. A nemzeti védőoltási programba bekerült vakcina 93 százalékot meghaladó védelmet nyújthat a méhnyakrák ellen a korábban HPV-vel nem fertőzött lányok esetében.

Már csak 1 napig igényelhető az iskolákban a méhnyakrák elleni védőoltás

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top