nlc.hu
Egészség
Nézzétek meg a vékony modellt, akit kirúgtak, mert kövér!

Nézzétek meg a vékony modellt, akit kirúgtak, mert kövér!

A 20 éves brazil modellről neked biztosan nem az jut eszedbe, hogy kövér.

Delleny Mourao 50 kiló, és hogy pontosan hány centi, nem derült ki, de a fotókon látszik, hogy magas. A brazil modellt menedzsere kövérnek találta, és az ügynöksége is szerződést bontott vele, mert kövér. A fiatal nő szerint ezek után azt ajánlották neki, hogy költözzön be az egyik apartmanjukba pár hónapra.

Nézzétek meg a vékony modellt, akit kirúgtak, mert kövér!

Delleny azt mesélte, hogy ott több kezdő modellel lakott együtt, akik mindent elkövettek azért, hogy fogyjanak, és hogy az ügynökeiktől kapták a hashajtót, és hogy ájuldoztak el a lányok amiatt, hogy egyáltalán nem ettek semmit. “Mindennap rengeteet kellett edzenem nagyon súlyos diéta mellett. Végül vérszegény lettem, és nagyon rosszul éreztem magam” – számolt be a 20 éves lány, aki nagyon csalódott a divatiparban.

Nézzétek meg a vékony modellt, akit kirúgtak, mert kövér!

A modell a közösségi médián keresztül osztotta meg a szörnyű tapasztalatait, ahol 69 ezren reagáltak a posztjára. 

Nézzétek meg a vékony modellt, akit kirúgtak, mert kövér!

Daily Mail

Olvass még modellekről az NLCafén!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top