Egészség

Túlélték a telet, és újra támadnak az életveszélyes törpeszúnyogok

A törpeszúnyogok megjelenésével a kérődző állatok között terjedő kéknyelv-betegség ismételt előfordulása és további terjedése várható Magyarországon – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

A Nébih szerint a rovartani vizsgálatok eredményei alapján vége Magyarországon a kéknyelv-betegség szempontjából az úgynevezett vektormentes időszaknak, amit az állatszállításoknál kell figyelembe venni. A szezonálisan vektormentes periódus az év azon szakasza, amikor a kedvező időjárási körülmények miatt a kéknyelv-betegség terjesztéséért felelős törpeszúnyogfajok aktivitása a kritikus szint alá csökken. Ilyenkor a fertőzést közvetítő szúnyogok eltűntével a betegség terjedése is megáll – közöli honlapján a hivatal. Továbbra is érvényes az országos főállatorvos kéknyelv-betegség elleni vakcinázásra vonatkozó határozata.

A vakcinázás egy kötelező és egy önkéntes részből áll. Az esetleges új kitöréssel érintett állattartó gazdaságokban a hatóság – állami költségen – kötelező jelleggel vakcinázni fog minden betegségre fogékony egészséges állatot. Emellett – mivel Magyarország teljes területe 2015 novemberétől egy egységes védőzónának minősül – megelőzésképpen, önkéntes alapon, az állattartók is vakcináztathatják állataikat.

A vektormentes időszak végével és a vakcinázás engedélyezésével az állatszállításra vonatkozó szabályok részben módosulnak. Így a továbbtartásra Magyarországról az unió kéknyelv-betegségtől mentes területeire, illetve megfigyelési körzeteibe csak olyan kérődző szállítható, amely a kéknyelv-betegség elleni védőoltásban részesült; vagy a laboratóriumi vizsgálat kimutatta, hogy már átvészelte azt; vagy a szállítás előtt jóváhagyott vektormentes létesítményben tartózkodott.

Képünk illusztráció (Fotó: Tumblr)
Képünk illusztráció (Fotó: Tumblr)

Emellett figyelembe kell venni, hogy az azonnali vágásra történő szállítás, illetve azonos besorolású körzeten belüli szállítás esetén a feltételek változatlanok. Így a harmadik országba irányuló szállításoknál továbbra is a fogadó ország követelményeinek megfelelően történhet a szállítás. Az eddigi tapasztalatok alapján a vektormentes időszak újbóli kezdete 2017. negyedik negyedévében várható.

A Nébih továbbra is kéri a szarvasmarhát, juhot vagy kecskét tartó gazdákat, hogy a kéknyelv-betegség tüneteire fokozottan figyeljenek, és gyanú esetén haladéktalanul értesítsék állatorvosukat – tartalmazza a közlemény.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top