nlc.hu
Egészség
Koffeines italokat ivott a 16 éves fiú, 3 órával később meghalt

Koffeines italokat ivott a 16 éves fiú, 3 órával később meghalt

Mindössze három óra leforgása alatt meghalt egy 16 éves fiú, aki túl sok koffeint tartalmazó italt fogyasztott túl gyorsan. A középiskolában váratlanul elájult, és összeesett, aztán már nem tudtak rajta segíteni.

Az elmúlt hónapban történt a tragikus eset. A 16 éves Davis Allen Cripe először gyorséttermi tejeskávét fogyasztott, majd egy nagy doboz Mountain Dew szénsavas üdítőt, aztán pedig egy erősen koffeines energiaitalt. Mindezt két órán belül, majd az osztályteremben váratlanul összeesett, egy órával később meghalt – közölte Gary Watts, a dél-karolinai Richland megye igazságügyi orvosszakértője. Watts csapatának szakértői megállapították, a fiú halálát szívprobléma, valószínűleg szívritmuszavar okozta, amelyet a koffein váltott ki. A szakértői véleményt hétfőn hozták nyilvánosságra.

“Szinte ledöntötte a torkán az energiaitalt a szemtanú szerint” – idézte fel Watts. Azt is elmondta, a 16 éves fiú egészséges volt. “Nem koffein-túladagolásban halt meg, nem a szervezetében talált koffeinmennyiség vezetett a szívritmuszavarhoz, hanem az, hogy rövid idő alatt kellett volna a sok koffeint megemésztenie és az, hogy egy húzásra itta meg az energiaitalt” – hangsúlyozta a szakértő.

“Nem akarunk a kávé vagy a koffein ellen beszélni. Úgy gondoljuk, az embereknek oda kell figyelniük arra, hogy mennyit és hogyan fogyasztanak belőle éppúgy, mint az alkoholos italokból” – magyarázta Watts, aki szerint Cripe-nak talán semmi baja sem lett volna ugyanennyi koffeintől más körülmények között.

Túl gyorsan itta meg a koffeines italokat a 16 éves fiú - meghalt
Túl gyorsan itta meg a koffeines italokat a 16 éves fiú – belehalt
(Fotó: Yahoo)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top