nlc.hu
Egészség
Függ az orvos korától is, hogy meddig él a betege

Függ az orvos korától is, hogy meddig él a betege

Brit kutatók megnézték, van-e összefüggés az idősebb betegek halandósága és az őket kezelő orvosok életkora között. Bizony van: összefügg a doki korával, hogy meddig él a páciense.

A British Medical Journal tudományos lapban közölt tanulmány szerint a betegek halandósági rátája egyre magasabb, minél idősebb doktor kezeli őket – írja az Ars Technica című lap. A Harvard egyetem kutatói erre a következtetésre úgy jutottak, hogy több mint 700 ezer kórházi feljegyzést tanulmányoztak át mintegy 19 ezer orvos időskorú pácienseivel kapcsolatban. 

A statisztikák alapján a negyvenévesnél fiatalabb orvosok körében a 30 napon belüli halandóság aránya csupán 10,8 százalék volt, és ez az orvosok hatvanéves koráig tulajdonképpen nem is változott számottevően. A 40-49 éves szakembereknél az arány 11,1 százalék, míg 50 és 59 év között 11,3 százalék volt, viszont 60 fölött már 12,1 százalékig csúszott fel a ráta, és a hetvenes orvosoknál már jelentősen rosszabb volt a helyzet.

A kutatók azt már nem tudják biztosan, hogy mi lehet a változás hátterében, de elképzelhető, hogy a doktorok képességei romlanak, ahogy egyre idősebbek lesznek, vagy egyszerűen az ismereteik lesznek elavultabbak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top