nlc.hu
Egészség
Ősszel sztrájkolnak a fogorvosok

Ősszel sztrájkolnak a fogorvosok

A tervek szerint szeptember elején fogják lassítani a munkát.
A tervek szerint szeptember 4–6. között munkalassítással fogják érzékeltetni a fogorvosok, hogy forráshiányos a terület. Nagy Ákos keszthelyi fogorvos, az akció szervezője a Klubrádiónak azt mondta, csak a sürgősségi ellátás lesz elérhető ezen a három napon. Az orvos arról beszélt, hogy az alapellátásnak ígért összegekből a fogorvosok egy fillért sem kaptak. Emiatt szerinte ma már ott tartanak a fogorvosok, hogy a magánpraxisukból fedezik a tb-ellátott betegeket.

A fogorvosok feleannyi pénzt kapnak, mint a háziorvosok. Míg egy háziorvosi praxisra másfél millió forint állami pénz jut, addig a fogorvosok alig 800 ezer forintból gazdálkodnak. Az elégedetlenség nyomán már közel ezer aláírást is gyűjtöttek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top