A másik nővér kritika

A true crime rajongók igazán nem panaszkodhatnak, a Netflix az utóbbi időben bőségesen ellátott minket ígéretes produkciókkal A megfigyelőtől a Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztoriig. De nem csupán sorozat formájában izgulhatunk és/vagy szörnyülködhetünk egy-egy megtörtént bűneseten: Eddie Redmayne és Jessica Chastain a történelem legtöbb áldozatát szedő sorozatgyilkosának történetét mesélik el A másik nővér című filmben. Az ápolóként dolgozó, halál angyalának titulált Charles Cullen a szakértők szerint akár több, mint 400 ember haláláért lehet felelős – ő maga azonban „csak” 40 gyilkosságot vallott be. Jelenleg 17-szeres életfogytiglani börtönbüntetését tölti a New Jersey Állami Börtönben, legkorábban 2388-ban kérhetne szabadlábra helyezést.

Egy ilyen lelketlen sorozatgyilkost nagyjából a Gyilkos elmék legelvetemültebb pszichopatái között tudunk elképzelni, azonban Cullen – elmondása szerint – nem kegyetlenségből, hanem irgalomból, sőt kedvességből követte el az emberöléseket. A mentálisan beteg férfi – aki állítólag számtalanszor megpróbált öngyilkos lenni – nagyrészt azoknak a betegeknek az infúziós tasakját mérgezte meg, akik a haláltusájukat vívták. Cullen ugyanis a nyomozóknak azt vallotta: nem bírta elviselni az úgynevezett kék kódot, azaz, amikor a betegeket újra kell éleszteni, és szerette volna elkerülni, hogy a kórházi dolgozók embertelenül bánjanak a szenvedő páciensekkel.

Fotó: JoJo Whilden / Netflix

Minden adott volna a sikerhez

Az ilyen meglehetősen kifacsart gondolkodású indíték, ami ráadásul Amerika egyik legnotóriusabb sorozatgyilkosához köthető már önmagában lebilincselő alapanyag minden true crime rajongó számára. Ezért talán nem is olyan meglepő, hogy Cullen történetét nem egyszer dolgozták már fel dokumentumfilmtől könyvekig – Charles Graeber The Good Nurse című életrajzi könyve pedig a játékfilmeseket is megihlette. Ebből született A másik nővér.

Fotó: JoJo Whilden / Netflix

A kötetet a tavalyi év egyik legjobb pszicho-thrillere, az Utolsó éjszaka a Sohóban forgatókönyvírója, Krysty Wilson-Cairns adaptálta. Míg a rendezői székbe az a Tobias Lindholm ült be, aki íróként olyan filmeket jegyzett, mint A vadászat vagy a Még egy kört mindenkinek, direktorként pedig az HBO-s A nyomozás és a netflixes Mindhunter – Mit rejt a gyilkos agya című sorozatok epizódjait jegyzi. Látható tehát, hogy Lindholm kifejezetten gyakorlott a bűnügyi műfajban, Wilson-Cairns pedig mestere a thrillerhez elengedhetetlen suspense felépítésének. A két alkotóhoz csatlakozott Eddie Redmayne és Jessica Chastain duója – a színészek, akiktől megszokhattuk, hogy mindig a maximumot nyújtják. Ők alakítják Charles Cullent és a nővért, akinek segítsége nélkül a férfi valószínűleg sohasem bukik le, Amy Loughrent. Redmayne és Chastain párosa természetesen ezúttal sem okoz csalódást: nyers, emberi és őszinte alakításuk megragadja a figyelmünket, és egy percre sem ereszti. Azonban tudjuk, hogy a Netflix produkciói minőségüket tekintve elég véletlenszerűen oszlanak el, gyakran csalódást okozva a nézőknek – a netflixes filmek átka pedig nem kerülte el A másik nővért sem. 

Tetszhalál

Hogyan bukhatott meg ilyen ígéretes kezdetek után A másik nővér? Mi ment félre? Valószínűleg az, hogy miközben azon igyekszik a film, hogy zavarodott, de jólelkű embernek állítsa be Cullent, elfelejt vészjósló lenni. Egyszerűen hiányzik a történetből a feszültség. Nem érezzük, hogy a rendőrök versenyt futnának az idővel, hogy megelőzzenek egy potenciális következő gyilkosságot, hiszen a nyomozásuk kezdetén nincs semmi a kezükben; nincs se holttest, sem a bizonyosság, hogy egyáltalán valóban bűntény történt.

Fotó: JoJo Whilden / Netflix

A kórház csak protokollból értesítette őket a saját, hét hetes belső nyomozásuk lezárultával – ez a szál egyébként kiválóan reprezentálja azt a rendszerszintű problémát, amely Cullen ténykedésének eltussolásában kulminálódott, és amit a nővér elfogása után megreformáltak. És bár Eddie Redmayne jó érzékkel implikálja az ápoló instabil mentális állapotát, Cullen nem elég kiszámíthatatlan. Mert ha már nem látjuk Charlie-t akcióban – ami nem is igazán hiányzik: A másik nővér Amy szemszögéből meséli el a történteket –, akkor legalább egy picit veszítse el az eszét, boruljon ki a kamerák előtt. Máskülönben a férfi nem tud elég fenyegető lenni, annak ellenére sem, hogy Jessica Chastain rettegése szinte kézzelfoghatóvá válik a vásznon. 

A forgatókönyvet túlságosan lefoglalja Charlie és Amy kapcsolatának felépítése – Wilson-Cairns nyilván arra számított, hogy így nagyobbat üt majd Cullen kettős élete (nem így lett) –, magát a sorozatgyilkost pedig elhanyagolja. Az interperszonális viszonyok persze fontosak, de Amy és a rendőrség nyomozása az ápoló után adná meg A másik nővér thriller-jellegét. A hangsúlyok újraosztása mellett a feszesebb tempó is a film előnyére vált volna. Így pedig A másik nővérről elmondhatató, hogy az előzetese sokkal baljósabb, izgalmasabb és fordulatosabb, mint maga a film, melynek egyetlen nézői reakciót kiváltó aspektusa a végén megjelenő, Cullen tetteit részletező felirat.