Az egész világ döbbenten olvasta a hírt hétfő este, mikor a palota közölte: III. Károly királynál rákot diagnosztizáltak. Bár a betegség típusát és stádiumát nem közölték, az kiderült, hogy az uralkodó „pozitívan áll” a helyzethez, és hétfőtől „rendszeres kezeléseket” fog kapni.
A királyért az egész világ aggódik, ám a diagnózis természetesen leginkább a közvetlen családját rázta meg, akikkel Károly személyesen közölte a hírt. Harry herceg például, amint megtudta, hogy az apja beteg elhatározta, hogy amilyen hamar csak tud, hazautazik, hogy mindenben segíthesse Károlyt és a királyi családot.
Bár hivatalosan Harry is azok közé tartozik, akik átvehetik az uralkodói feladatok terhét Károlytól, ha a király a betegsége miatt képtelen lesz ellátni a feladatait, nem valószínű, hogy őt felkérik erre a szerepre. Ugyanakkor a támogatás igencsak jól jön most az uralkodócsalád számára, hiszen nem Károly az egyedüli, akinek egészségügyi problémákkal kell szembenéznie mostanában.
Károly király
Az uralkodó rák diagnózisának híre azután érkezett, hogy a palota közölte: a megnagyobbodott prosztatája miatt műteni kellett. „Évente több ezer férfihoz hasonlóan a király is orvosi segítségre szorul prosztatamegnagyobbodás miatt. Szerencsére az elváltozás jóindulatú, és jövő héten egy korrekciós beavatkozás miatt kell kórházba vonulnia. A király nyilvános programjait a lábadozás idejére elhalasztják” – nyilatkozta a Palota szóvivője.
Ez két héttel ezelőtt történt. Ez alatt a műtét alatt vették észre a daganatos betegséget Károlynál, azonban állítólag nem prosztatarákja van a királynak.
Katalin hercegné
Ugyanott, ahol Károly királyra a prosztataműtét várt, éppen Katalin hercegnét is kezelték. Ő szintén egy komoly beavatkozáson esett át január 17-én, mégpedig egy tervezett hasi műtéten, melynek következtében a hercegnének legalább 10 napig a londoni kórházban kellett lábadoznia.
Azóta ugyan Katalin hazatért a családjához, még mindig nem állhat vissza munkába: egészen húsvétig pihenőt rendeltek el Katalin orvosai. Hogy pontosan mi állhat a háttérben, nem tudni, a Daily Mail szerint az azonban kizárható, hogy rákos megbetegedés lehet a műtét oka. Találgatások persze vannak, de amíg olyan hírek is szárnyra kelnek, hogy a hercegné kómába esett (amit a Palota kategorikusan cáfolt), semmiben sem lehetünk biztosak.
Sára yorki hercegné
Január 21-én jelentették be, hogy Sára, yorki hercegnét rosszindulatú melanomával, a bőrrák egy típusával diagnosztizálták. Egy éve sem volt még, hogy Sarah Ferguson már egyszer megküzdött a kórral: tavaly nyáron mellrákot állapítottak meg nála, melyet masztektómiával és helyreállító műtéttel is kezeltek.
„Természetesen az újabb rák diagnózis sokkoló volt, de nem törtem össze, és hálás vagyok a támogató és szerető üzenetekért”
– írta a hercegné az Instagramján. Mint kiderült, a hercegné masztektómiája során távolítottak el gyanús anyajegyeket, melyeket megvizsgáltak, és ezek közül az egyiknél rákos elváltozást találtak. Azonban úgy néz ki, sikerült még korai stádiumban elkapni a betegséget.