Egészség

Hormonok játéka – hangulatingadozás a klimax alatt

A klimax időszaka kritikus lehet egy nő életében. A testi tünetek ma már jól kezelhetők, ám legalább ilyen fontos, hogy a bennük zajló lelki tusákhoz is kellő támogatást kapjanak.

A folyamat 40 éves kor körül, a menstruációs ciklus rendszertelenné válásával kezdődik, s átlagosan 50 éves kor körül zárul le.  A bekövetkező hormonális változásokat pedig többnyire testi-lelki tünetek is kísérik:

  • hőhullám
  • kipirulás
  • fokozott izzadás
  • szapora szívverés
  • gyakori fejfájás
  • ingerlékenység
  • alvászavar
  • a koncentrációs képesség csökkenése
  • szexuális vágy csökkenése
  • szédülés, fülzúgás

 

Hormonok játéka – hangulatingadozás a klimax alatt

Sérülékeny időszak

Bár az átlagéletkor kitolódásával ma már szerencsére kevésbé tartják az élet alkonyának a menopauza bekövetkeztét, az kétségtelenül igaz, hogy ez a nagy változások ideje. Erre a korra tehető ugyanis, amikor a nők családban betöltött szerepe is változni kezd: a gyerekek felnőnek, függetlenednek, nem ritkán ki is repülnek a szülői házból. Ezeket a változásokat pedig gyakran egyfajta gyászként, veszteségként élik meg a nők. Ebben az embertpróbáló helyzetben könnyen kialakulhat egyfajta önértékelési zavar, amely tovább mélyítheti a menopauzával esetlegesen járó rossz hangulatot, depressziót. Lényeges, hogy tudatosítsuk: az élet nem áll meg. A szerető, elfogadó családi háttér mellett nagyon fontos, hogy a maximális kiteljesedésre törekedjünk. Itt a lehetőség az utazásra, új hobbik felfedezésére, kirándulásra, természetjárásra, képezhetjük, fejleszthetjük magunkat.

 

Hormonok játéka – hangulatingadozás a klimax alatt

Ne feledjük azt sem, hogy a kellemetlen tünetek jó része kezelhető, bátran kérjünk segítséget! Nyugodtan jelezzük orvosunknak azt az igényünket is, ha az eddiginél részletesebb tájékoztatást szeretnénk arról, pontosan milyen folyamatok zajlanak le testünkben. Ezáltal is csökkenhet bennünk a félelem, a bizonytalanság érzése.

 

Olvass még a menopauza témában itt, az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése