nlc.hu
Életmód
Dynamic Fight Trend

Dynamic Fight Trend

A küzdõsportok alapelemeire épülõ fitness-irányzatok új generációja született meg három elhivatott, mind a harcmûvészetekben, mind pedig az aerobik világában jártas edzõ képzeletében.

Miben új a D.F.T.® ?





A program célja, hogy megteremtse a test és a lélek teljes harmóniáját. Erre pedig azért van szükség, mert mind a szellem, mind pedig a fizikum terén a legjobb eredményt azok a testgyakorlatok nyújtják, amelyek összekapcsolják a tudati tevékenységet, azok lelki hátterét és az akaratlagos izomműködést. Ne gondolj azonban semmilyen absztrakt vagy bonyolult dologra, ugyanis ennek az elvárásnak teljes mértékben megfelelnek a következő – már mindenki által jól ismert – mozgásformák: a harcművészetek különböző válfajai, a tánc, a thai-chi és a jóga. A D.F.T®-t olyan oktatók hozták létre, akik ezekben az irányzatokban szerzett többéves tapasztalatukat felhasználva építették és építik folyamatosan a programot.


A D.F.T.® koncepciója lépcsőzetes. Mit jelent ez?

Küzdősport-elemekről lévén szó, nagy hangsúlyt fektetünk az állóképesség fejlesztésére, valamint a helyes technikai végrehajtásra. Mint tudjuk, az ilyen jellegű irányzatokban egy-egy ütés vagy rúgás tökéletes megtanulása hosszabb időt, akár éveket is igénybe vehet. Ezért fontosnak tartjuk, hogy változatos edzésprogramokkal állandó motivációt adjunk vendégeinknek. 





A következő fokozat pedig a már helyesen elsajátított mozdulatok összekapcsolását jelenti különböző kombinációkban. A D.F.T® koncepciója többféle óratípust rejt magában, és az aerobikban alkalmazott eszközök nyújtotta lehetőségeket is beépítették kitalálói. Az órákon tehát szerepelhet bokszzsák, bokszkesztyű, ütő-rugópárnák, pontkesztyűk, step-pad, power-dumbell és egyéb súlyzókészletek.

Lépcsőzetességének és változatosságának köszönhetően a D.F.T® mindenki számára alkalmas komplex edzésprogram. A gyakorlatok magas ismétlésszáma és egyszerű volta minden korosztály számára lehetővé teszi a technikák elsajátítását, ráadásul másfajta szemléletmódot is eredményez. 


Élettani hatásai:

• erő- és állóképességfejlesztő
• a zsírégetés talán egyik leghatásosabb és legkifinomultabb formája
• segít a jó közérzet kialakításában
• folyamatos cél a szervezet ellenállóképességének javítása
• acélozza a testet és a lelket, miközben falja a kalóriákat
• rendkívül hatékonyan fejleszti a mozgáskoordinációt és a testtudatot


A D.F.T® feltalálói és oktatói:

Hidvégi Andrea: aerobik és D.F.T® edző
Hidas Eszter: aerobik és D.F.T® edző (küzdősport múlt: Jakab Önvédelmi Iskola 7 év, zöld öv, ZenBuKan Kempo.
Szabó Zsófia: aerobik edző és D.F.T® edző küzdősport múlt (Thai box, box, ZenBuKan Kempo)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top