nlc.hu
Életmód
Nem zavarja a cseheket a túlsúly

Nem zavarja a cseheket a túlsúly

Egy nemzetközi kutatás eredményei szerint kevéssé foglalkoztatja a cseheket a testsúlyuk, így nem különösebben zavarja őket az sem, ha itt-ott egy kis plusz van rajtuk. Annak ellenére vélekednek így, hogy szakértői becslések szerint a helyiek ötöde elhízott, több mint fele pedig túlsúlyos.

A Reader’s Digest nemrég közzétett, 16 országra kiterjedő nemzetközi felmérésének eredményei szerint a cseh férfiak 19, a nők 52 százaléka próbált már fogyókúrázni, pedig a szakértők szerint ennél sokkal nagyobb arányban lenne rá szükségük. Összesen a csehek alig több mint harmada, 36 százaléka fogott bele legalább egyszer diétázásba, pedig a tízmilliós ország lakosainak egyötöde elhízottnak, 56 százaléka pedig túlsúlyosnak számít.

Mit mutat a mérleg?

A kutatás szerint a helyiek 60 százaléka fogalmazott úgy, nem foglalkoztatja különösebben a külseje, így a testsúlyával sem igazán törődik, 80 százalékuk pedig figyelmen kívül hagyja az orvos testsúlycsökkentésre vonatkozó tanácsait. Ahogy a saját maguk kilói, úgy párjuk adottságai miatt sem aggódnak a csehek. Valamivel több, mint ötödük véli úgy, hogy kedvesüknek jót tenne a fogyókúra, míg alig negyedük aggódik azon, hogy a plusz kilók hogyan hatnak majd szexuális életükre.

Az eredmények szerint egyébként a cseh megkérdezettek 22 százaléka érzi úgy, hogy testsúlya hátrányt jelent számára a munkaerőpiacon, 5 százalékuk pedig bevallottan azért dohányzik, mert fél az elhízástól.

Az egész világ a súlya miatt aggódik?!

A 16 ország 16 ezer lakosának véleményét kérdező felmérés szerint a finnek azok, akik a leginkább tisztában vannak az elhízás egészségügyi veszélyeivel, részben ezért körükben a legmagasabb (83%) azok aránya, akik életük során legalább egyszer fogyókúráztak már. Az eredmények szerint nemzetközi szinten a brazil férfiak és nők helyezik a legnagyobb hangsúlyt a testalkati kérdésekre: több mint 80 százalékuk szerint országukban össztársadalmi elvárás, hogy az emberek vékonyak legyenek.

A kutatás nemzeti megállapításai szerint elhízásuk okaként saját erőtlenségüket és ételek iránti szeretetüket a Fülöp-szigeteken élők nevezik meg a legnagyobb, több mint 80 százalékos arányban. Ezzel szemben a kanadaiak alig fele gondolja úgy, hogy a túlzásba vitt étkezés lenne a gömbölyűség oka, 86 százalékuk inkább a mozgás hiányát teszi felelőssé. Érdekes módon az oroszok 70 százaléka a szüleiktől örökölt géneket hibáztatja, amikor bosszúsan egyel nagyobb méretű ruhát választ, míg a franciák az Egyesült Államoktól örökölt gyorséttermi kultúrát tekintik a testsúlyuk legnagyobb ellenségének.

Hogyan fogyunk?

A legtöbb testsúlycsökkentő készítményt a kínaiak szedik be (37%), de sokan fordulnak a fogyi-tablettákhoz Brazíliában (30%) és Oroszországban (24%) is. Oroszországban, Kínában, a Fülöp-szigeteken továbbra is sokan vannak, akik cigarettázással próbálják elnyomni az éhség érzetét így akarván megszabadulni a felesleges kilóktól. Annak ellenére, hogy nemzetközi szinten Mexikóban is többen próbálnak dohányzással fogyni, mégis itt vannak a legnagyobb arányban azok, akik a legegészségesebb fogyási módot pártolják: 90 százalék körüli azok aránya ugyanis, akik az egészségesebb étkezést és a több mozgást tartják a leginkább célravezetőnek.

A vizsgált országok megkérdezettjei közül sokan vélték úgy, hogy a nők számára különösen nehéz a kilókkal folytatott mindennapos küzdelem. Ez az álláspont leginkább az amerikai megkérdezettek körében volt hangsúlyos, ahol a férfiak 37, a nők 58 százaléka gondolja úgy: a két nem közül a nőknek nehezebb. Ezek az amerikai nők viszont nem csak saját, de párjuk súlya miatt is ugyanúgy aggódnak. Ők azok ugyanis, akik a legnagyobb (51%) arányban szeretnék, ha férjük leadna pár kilót. Ugyanilyen elvárást felségükkel szemben az indiai férfiak (48%) támasztanak leginkább, míg a magyarok között vannak legtöbben, akik úgy szeretik párjukat, ahogy vannak. Nálunk ugyanis a nőknek alig 14, a férfiaknak épphogy 11 százaléka talál csak kifogásolni valót párja testalkatában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top