Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Életmód

Uniszex intimitás: “Napi négy ölelés kell a túléléshez”

Szexualitásunk számtalan összetevőből épül fel, sok réteg árnyalja: az utódnemzés mellett a szeretet egyik fontos kifejezési formája, az intimitás megélésének lehetősége, a gyönyör és öröm forrása is.

Belevetülnek ugyanakkor gyermekkorunkból hozott hiedelmeink, beidegződéseink, szorongásaink, emellett a társadalmi konvenciók is alakítják. Mindenképpen hozzájárul az élet teljességéhez. Nem csoda, ha időnként feladja a leckét, vajon hogyan találjuk meg személyes megoldásainkat a szexben megjelenő nehézségekre.

Mit hoztunk otthonról?

A szexualitással való viszonyunk sok mindentől függ, azonban az egyik legfontosabb tényezője, hogy mit hoztunk magunkkal a családunkból, mit tanultunk meg gyermekkorunkban. A családunk testhez fűződő viszonya sokat nyom a latban: nem mindegy, szüleink hogyan viszonyultak a testhez, hogyan értek hozzánk kisgyermekként, és hogyan érintették meg egymást. Egyszóval: milyen volt az intimitás a szülők között, és ilyen szempontból milyen kapcsolat rajzolódott ki a szülők és gyerekeik között. Akinek a családjában nem volt jellemző a testi (és lelki) közelség, nem tanulta meg az érintés természetességét, sokszor ezt viszi tovább felnőtté válva.

Uniszex intimitás: „Napi négy ölelés kell a túléléshez”

Intimitás és szex

Felnőttkorunkra kapcsolatainkban az érintés is többnyire szexuális jelentést kap. A mindennapi életünkben kevesebb tere van a közelségnek, az intimitásnak, mint amire szükség lenne a lelki egyensúlyunk megőrzése érdekében. Emiatt mindez egyre inkább a párkapcsolatunkba, ezen belül is a szexbe vetül bele. Könnyű összekeverni a dolgokat, összecsúszhatnak az igények: összebújásra, melegségre, intim közelségre vágyunk, azonban ezt jobbára a szexuális együttlét kínálja, mintha az utóbbi helyettesítené az előbbit. Virginia Satir amerikai pszichológus szavait idézve: „Napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten tartáshoz és tizenkettő a gyarapodáshoz.” Gondoljuk csak végig, ebből átlagosan hányat kapunk, hányat adunk?

Uniszex intimitás: „Napi négy ölelés kell a túléléshez”

Férfiak és érintés

A férfiak helyzetét az is árnyalja, hogy a személyes, családi örökségek mellett a társadalom hogyan viszonyul a köztük kialakítható közelségre. Míg a nők viszonylatában az érintés, az ölelés teljességgel elfogadott, sokak számára viszolyogtató, megengedhetetlen, hogy két férfi az érzéseit érintés útján is kifejezze. Mindez persze kulturális beágyazottsággal is bír, elég az arab világ szokásaira, hagyományaira gondolni, ahol a neveltetés, a társadalmi beállítottság szerint megengedett és természetes, hogy a férfiak a nyílt utcán összeölelkeznek, megérintik egymást.

Harag

Uniszex intimitás: „Napi négy ölelés kell a túléléshez”Dalma Heyn A vágy csendje című könyvében sok szó esik arról, hogy mi minden némíthatja el a bennünk természetesen jelen lévő szexuális vágyat. Ezek közt előkelő helyet foglal el a harag, a ki nem mondott frusztráció, a neheztelés. Amikor párkapcsolatunkban ilyen nehéz érzések, konfliktusok jelentkeznek, ezek könnyen bekúszhatnak a hálószobánkba, és megakadályozhatják, hogy intim közelségbe kerüljünk egymással. Természetesen a kép ennél sokkal árnyaltabb: a szorongások, a fogamzástól való félelem és még számtalan ok nehezítheti, hogy átadjuk magunkat a szexnek és a szexben társunknak.

Szégyen

Dr. Kriván Márta ideggyógyász-kineziológus szerint a szexualitás megélése kapcsán a szégyenről is beszélnünk kell, amely egyaránt lehet ok és okozat is. Ha a szex, intimitás tabu gyermekkorban, eleve szégyen kapcsolódhat hozzá, mivel mélyen legbelül úgy érezhetjük, hogy a családi mintákkal ellenkezik, amikor szexuális kapcsolatot létesítünk. A manapság elterjedt és alaposan megtanult teljesítményorientáltságunk pedig oda vezet, hogy szégyenérzetet szül bennünk, ha nem működik valami eléggé, ha nem „teljesítünk” elég jól.

Szexualitás és betegségek

Ne felejtsük el, hogy a szexuális zavaroknak szervi okai is lehetnek. Ha azonban az alapos kivizsgálás nem fed fel semmit, nem árt arra gondolni, hogy esetleg lelki okok állnak a probléma hátterében. A férfiak esetében leggyakrabban felmerülő impotencia és merevedési zavarok mögött gyakran lapul teljesítményszorongás, de az erő megélésének és felszabadításának nehézségei is kiválthatják ezeket. Az erő kérdése másik oldalról is megér egy pillantást: a túl sok szex iránti vágy mozgatórugója az is lehet, hogy az illető az életerőt a mindennapi élet tevékenységeiben nem, csak a szexben tudja átélni.
Sok nő számára fájdalmas a közösülés, vagy nem képes eljutni az orgazmusig. Egyéb okok mellett ez összefüggésben lehet a befogadás és elengedés nehézségeivel: a megadás, énfeladás nagyon is félelmetes lehet, amelynek a másik vetülete az irányítás elengedése, a kontroll átadása az ágyban és a kapcsolatban.

Gondold át:
  • Milyen a viszonyod az érintéssel? Szeretsz-e érinteni, milyen gyakran keresed a testi kontaktust a pároddal, a családodban és a barátaiddal?
  • Milyen mintákat, beidegződéseket, nézeteket hozol eredeti családodból? A szüleid hogyan viszonyultak az intimitáshoz, a testiséghez?
  • Vannak-e szorongásaid, félelmeid a szex terén? Ha igen, mennyire könnyen megfogalmazhatók, mennyire tudod megosztani ezeket partnereddel?
  • Mekkora a libidód? Ha párkapcsolatban élsz, mennyire van összhangban a szexualitás iránti igényetek?

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top