Életmód

Rád hogyan hat az időjárás?

A közvélekedés már hosszú ideje úgy tartja, hogy összefüggés van a hangulatunk és az időjárás között. Néhány ember ki nem állhatja az esőt, mások pedig csak akkor érzik jól magukat, amikor érzik a nap meleg sugarait a vállukon.

Azonban tényleg az esőtől leszünk szomorúak és valóban a napfény derít jókedvre bennünket? Az Emotion szakfolyóiratban megjelent új tanulmány ezt a közvélekedést próbálta megvizsgálni közel 500 kamasz és édesanyáik részvételével. Az eredmények azt mutatták, hogy néhányunk esetében az időjárás valóban befolyásolja a kedélyállapotot.
A holland Utrechti Egyetem kutatói dr. Tom Frijns vezetésével három csoportra osztották az alanyokat: „nyárimádókra”, „nyárgyűlölőkre” és „esőgyűlölőkre”. A nyárimádók a kamaszok 17 százalékát, a nyárgyűlölők a 27 százalékát, az esőgyűlölők pedig 9 százalékát tették ki. A fennmaradó csoport kedélyállapotát a vizsgálat szerint semmilyen időjárás nem befolyásolta.
A hangulat és az időjárás kapcsolata érdekes módon örökletesnek mutatkozott: a nyárimádó édesanyáknak a véletlennél nagyobb gyakorisággal volt olyan gyermekük, akik szintén a nyárimádó csoportba kerültek.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése