nlc.hu
Életmód
Kevesebb energiával is “tisztába teheted” a családot

Kevesebb energiával is “tisztába teheted” a családot

Sok feladat nyomja a vállaid, jóval több, mint amennyinek néhány generációval korábban a nőknek meg kellett felelniük. Nem is csoda, ha néha úgy érzed, nem tudod ellátni őket úgy, ahogy szeretnéd. Vajon hogyan oldják meg ezt azok a nők, akik még az átlagosnál is többet vállaltak magukra, és amellett, hogy gondoskodnak a családjuk kényelméről és szép, tiszta háztartás vezetnek, a karrierjük miatt még állandó rivaldafényben is állnak?

A legtöbb nő kényes arra, hogy ő és a család minden tagja szépen vasalt, ragyogóan tiszta és illatos ruhában járjon. Már önmagában az egy külön “szakma” lehetne a háztartásban, hogy a ruhákat rendben tartod, és ha népes a család, akkor a fél napot is el tudnád tölteni azzal, hogy mosol, fehérítesz, teregetsz, vasalsz, és ruhát hajtogatsz. Felér egy kisebb csodával, hogy ezt a nők munka és egyéb teendők mellett képesek elvégezni – még akkor is, ha vannak olyan szerencsések, hogy a párjuk és a gyerekek besegítenek ebben. D. Tóth Kriszta számára is nagyon fontos a tisztaság, de elfoglalt, modern nőként ő sem engedheti meg magának, hogy csak ezzel törődjön, ezért inkább abba fektet energiát, hogy kitalálja, miként lehet a leggyorsabban és leghatékonyabban megoldani ezt a feladatot.

Tippek DTK-tól: így lehetsz hatékony a házimunkában

“Ha a tisztaságról van szó, a legfontosabbnak a hatékonyságot és a minőséget tartom. Sokat dolgozom, a munkám és jótékonysági feladataim után fennmaradt időt pedig a családommal, a barátaimmal szeretném tölteni. Így folyamatosan keresem azokat a megoldásokat, amelyek a lehető leginkább lecsökkentik a házimunkára, takarításra, mosásra fordítandó időt.”

Bár ez a modern világ többet követel tőlünk, nőktől, de több megoldást és segítséget is kínál számunkra az olyan nehéz és időrabló házimunkákhoz, mint a mosás és az otthon tisztán tartása. Ha okosan válaszod ki ezeket a segítségeket, ugyanolyan ragyogóan tiszta lehet a környezeted, mintha csak egy hivatásos házvezetőnő intézte volna ezt a munkát. A mosógép például ma már alaptartozéka minden háztartásnak, de ezek is évről évre jobbak, energiatakarékosabbak és hatékonyabbak lesznek, és velük együtt ugyanígy fejlődnek a különféle tisztító- és mosószerek is. Érdemes újra és újra körülnézni ezért a kínálatban, mert egy jó választással rengeteg időt és energiát takaríthatsz meg – például ha olyan mosóport vásárolsz, ami már 20 fokon is tökéletesen tisztít, azzal nemcsak hamarabb elvégzi a mosást a géped, de töredékébe is kerül ez a művelet, hiszen kevesebb áramot fogyaszt a víz melegítésére. Arról nem is beszélve, hogy sokkal tartósabb marad így a ruhák szövete és színe is – és ez is nagy megtakarítást jelent. Kriszta is ezzel a módszerrel spórol az idején:

“A tisztaságból nem engedek. Szeretem – mindannyian szeretjük –, ha a környezetünk (és mi magunk is) ápolt és tiszta. De nem szeretném, ha a szabadidőmnek túlságosan nagy részét vinné el a házimunka. Erre pedig két megoldásunk van nekünk otthon: egyrészt, a család minden tagja vállal feladatot, elvégre közös a háztartás, amelyben élünk. Másrészt, olyan tisztítószereket, eljárásokat választunk, amelyekkel időt és energiát spórolunk.

Még több tipp és cikk mosás témában az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top