nlc.hu
Életmód
Kismama a fogorvosnál, avagy a terhességi fogpara

Kismama a fogorvosnál, avagy a terhességi fogpara

Amikor egy nő várandós, akkor egymást érik a különböző orvosi vizsgálatok, ilyen kötelező vérvétel, olyan kötelező EKG és a többi. A legutolsó dolog talán, amikor az ember önszorgalomból megy újabb és újabb orvosokhoz a kötelezőek mellett. Például fogorvoshoz. Pedig a terhesség idején (még jobb, ha a terhességre készülve már előtte is) még nagyobb hangsúlyt kellene fektetni fogaink épségére. Kismamákkal, anyukákkal és két fogorvossal jártuk körbe a témát.

Az első terhességem alatt egyáltalán nem jártam fogorvosnál, nem volt arra dolgom, azt pedig mind a védőnő, mind a csilliárdokért megfizetett magánszülészorvosom is elfelejtette mondani, hogy a kis könyvemben bizony van egy rubrika, amibe a kötelező fogorvosi vizsgálatot jegyzik be. A második terhességemnél egy gyökérkezelés miatt rendszeres látogatója voltam a fogorvosnak, így mikor egyik alkalommal már várandósan érkeztem, akkor mondta, legközelebb vigyem a kis könyvemet, és akkor megcsináljuk a kötelező vizsgálatot is.

A babavárást a legtöbb esetben hosszas tervezgetés előzi meg. A szervezet felkészítését azonban nemcsak a várandósság előtt beszedett vitaminokkal, hanem a vizsgálatokkal is el kell kezdeni. Dr. Molnár Bertold fogorvos így foglalja össze: „Ugyan a megtekintés, a tapintás vagy a vitalitásvizsgálat mind kockázat nélküli vizsgálati módszerek, azonban fogászaton sokszor szükséges kiegészítésképpen röntgenfelvétel készítése. A röntgen egy felnőtt szervezet számára az alacsony sugárterhelés miatt szinte veszélytelen, azonban egy fejlődésben lévő magzat mellett csak rendkívül indokolt esetben végezzük el. A terhesség előtt szükség lehet góckutatásra a sikeres babavállalás (fogantatás, kihordás, egészség) végett. Elhalt, gyulladt, fertőzött fogak és gyökerek károsak lehetnek a baba fejlődésére, egészségére.” De ennél banálisabb problémák, mint például a fogkő is okozhat gondot, figyelmeztet a szakember.

Lilinek mindkét terhessége alatt fogszabályzója volt, ennek során gyakoribb fogkő-eltávolításra van szükség. A terhesség alatt pedig egyébként is gyorsabban képződik fogkő, hiszen a hormonális háztartás miatt megváltozik a száj pH-ja. „A 9 hónap alatt három fogkőleszedést terveztünk a fogorvosommal. De a terhességi hormonok miatt az ínyem megduzzadt, és lett rajta egy kinövés, amit végül is egy hosszú procedúra után leműtöttek. Szerencsére a második terhességem alatt csak ínyduzzanatom volt.”

A gócpontokat tehát nem árt már a terhesség előtt feltárni. Dr. Boka Nóra szájsebész is megerősíti: „A gyulladásos megbetegedések gócbetegségek, amelyek másodlagos gócbetegségeket okozhatnak: hajhullás, bőrbetegség, koraszülés, immunrendszeri betegségek” – majd arra is felhívja a figyelmünket, hogy a hazánkban népbetegségnek számító fogágybetegség kezelése elengedhetetlen a várandósság előtt. Ő úgy tapasztalja, a védőnők a legtöbb kismamát elküldik a kötelező fogászati vizsgálatra.

„A baba csontozatának fejlődése rengeteg kalciumot igényel, így a terhesség alatt a szuvasodások könnyen lyukakká fejlődhetnek” – figyelmeztet dr. Molnár Bertold. Violetta, aki 37 éves, és első gyermekét várja, azt mondja, szerencsés, hiszen egy lyukas foga sincs, ennek ellenére őt sem kerülte el „a terhességi fogpara” – ahogyan ő fogalmaz: „Minden rendben volt körülbelül a 24. hétig, amikor az egyik bölcsességfogam (ami egyedüliként nem nőtt meg ki a háromból) bedurrant. Persze külföldön voltunk éppen. Az ottani doki, aztán az itthoni is, kitisztította a gyulladt ínyt, és szerencsére a probléma megszűnt.”

„Ha egy várandós kismama fogászati problémával fordul hozzánk, akkor azt kezelni kell” – mondja dr. Molnár Bertold, de rögtön hozzáteszi: „Azonban vannak olyan kezelések, amelyeknél már számításba kell venni az időzítést. Általában a középső trimeszterre tervezünk invazívabb beavatkozást. Érzéstelenítőt kaphat kismama, viszont a lidokainnal szemben előnyben részesítjük az artikainszármazékokat, azokból is a minimálisra csökkentett adagokat használjuk, lehetőség szerint csökkentett érszűkítő tartalommal. Az érzéstelenítők észszerű használata több előnnyel jár, mint esetenként a fogászati kezelés során kialakult stressz káros hatásai. Antibiotikumot és fájdalomcsillapítót pedig csak nagyon indokolt esetben fogyasszunk.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top