nlc.hu
Életmód
Az anya szíve szakadt bele, mikor megmondta ötéves lányának, hogy hetei lehetnek hátra

Az anya szíve szakadt bele, mikor megmondta ötéves lányának, hogy hetei lehetnek hátra

„Ne gyűjts pénzt jótékonyságra. Csak tölts időt a szeretteiddel, ameddig teheted!”

Sam McConnellnek soha nem volt nehezebb dolga életében, mint amikor el kellett mondania ötéves lányának, hogy rákos, és hetei lehetnek csak hátra.

Az angliai Lincolnban élő, 46 éves nőnek máj- és hasnyálmirigyrákja van. Orvosai szerint hat-nyolc hetet élhet még. Két gyereke van, az ötéves Grace és a kétéves Rory. A nagyobbiknak a héten mondta meg, hogy nagyon beteg.

Forrás: Mirror

McConnell még nem adta fel a gyógyulás reményét, mindent megtesz, hogy felépüljön, és barátaival együtt bízik a csodában. Mivel egyedül neveli a gyerekeit, gondoskodott róla, hogy halála esetén az unokatestvéréhez kerülhessenek. Sorstársainak azt tanácsolja, ne ilyenkor akarják megváltani a világot: szép és nemes, de fölösleges most jótékony célra gyűjteni. Ő inkább annyi időt szeretne tölteni a gyerekeivel, amennyit csak tud.

Eközben már közel 14 ezer fontot (több mint ötmillió forintot) gyűjtöttek össze az emberek az árván maradó gyerekek részére. (Mirror)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top