Itt ülök egy darab 30 grammos (tehát 3 dekás!) pulykahúsból és zsemlemorzsa helyett zabkorpával készített, 55 kalóriát tartalmazó fasírt társaságában a számítógép előtt, hajnali egy órakor, hét hónappal a gyomorszűkítő műtétem (sleeve) után jóllakottan, és arra készülök, hogy elmondjam: már most, 21 kilóval könnyebben, 76 kilósan is úgy érzem magam, mint egy EMBER. Vagy egy nő. Egy átlagnő. Jaj, de nagyon jó átlagnőnek lenni! El sem hiszem, hogy végre eljutottam idáig!
Egytizednyi gyomor
Szóval, ahogy azt akkor megírtam, tavaly nyáron megműtöttek, kivették a gyomrom 85 százalékát annak érdekében, hogy az elmúlt húsz év állandó fogyás-visszahízás mókuskerekét megakasszam végre. Ez a speciális műtéti technika azt eredményezi, hogy az eddigi másfél liter űrtartalmú (legalábbis ez az anatómiai átlag) gyomromból csak másfél decis gyomrocska maradt. A kivágott résszel együtt vitték azt a hormontermelő szövetet, ami az éhséghormon (ghrelin) kiválasztását végezte. Mindezt öt picike lyukacskán keresztül, laparoszkópos eljárással.
Mi történt utána? A műtétet követő pár hetet leírtam már, nem okozott nehézséget szinte semmi, csak egyetlen helyen fájt sokáig a varrat a hasfalamban, belül. Az első pár héten nevetségesen keveset tudtam enni, és annak is meg volt szabva a gyakorisága, állaga, beltartalmi értékei.
A műtét után
Krémleveseket, cukormentes joghurtot és kakaót, fehérjeturmixot ittam naponta úgy nyolcszor, legfeljebb fél decinyi mennyiségben. De ezekkel is tele voltam.
Aztán utol is ért a sokat diétázók, jojózók rémálma: az alacsony kalóriabevitel miatt leállt a fogyásom; vésztartalék-üzemmódra kapcsoltam. Tudtam, hogy így lesz, mert a régi motorosok előre szóltak – mégis kétségbeejtő volt megtapasztalni, hogy annyit eszem, mint egy gyerek, tolom be a szénhidrátmentes fehérjét, iszom a napi 2,5-3 liter kalóriamentes folyadékot, mégis stagnál a súlyom 700-800 kalóriás bevitel mellett. Ezt játszottuk (a szervezetem és én) a következő hetekben: kicsi fogyás, hosszú stagnálás, kicsi fogyás, rövidebb stagnálás, kicsit nagyobb fogyás, hosszú stagnálás…
Na de ki mondta, hogy a műtét után fáklyás menet lesz leadni azt a tervezett 32 kilót? (Csak megjegyzem halkan, hogy azzal még mindig a „túlsúlyos” kategóriában leszek, de már M-es mérettel!) Én bizony nem állítottam, hogy ez könnyű lesz, az orvosok és a sorstársak sem ígértek ilyesmit – az előző cikket olvasók közül viszont
sokan vágták a fejemhez, hogy megvásárolom a karcsúságot, és ölbe tett kézzel élvezem majd minden erőfeszítés nélkül, ahogy egyre csak fogyok és fogyok…
És hogy persze így milyen könnyű nekem, a zabagépnek, az önuralmat hírből sem ismerő akaratgyenge nyamvadéknak…
Nem állítom, hogy jólesett, de számítottam ezekre a megjegyzésekre.
Lassú fogyás, feszes bőr
Mondhatom persze most már teljesen jogosan, és mondom is, hogy nem volt könnyű, és most sem könnyű. Főleg pszichésen. Mert volt olyan hónap, amikor fél kilót fogytam. Nem egy hét, hanem 1 hónap alatt fél kilót! Úgy, hogy a gyerekadagnál is kevesebbet ettem. Volt, hogy teljesen kétségbeestem, hogy biztosan én leszek a kivétel, akinél ez a módszer sem működik. Ilyenkor segítettek azok, akik már sok hónappal vagy évvel is előttem járnak. És segített a férjem, a lányom, a közvetlen környezetem. És valahol persze én is tudtam, hogy a szervezet a végtelenségig nem képes tartalékolni, előbb-utóbb engednie kell. Én az „utóbb” kategóriába tartozom, így nem tudtam villogni a többiek előtt a heti 1 kilós fogyással – viszont cserébe a bőröm még mindig az én méretemre van szabva, tehát az aktuális, kisebb körméretemre. Magyarán: nem fogytam ki belőle, ebben a tempóban egész jól vissza tud húzódni rám az irhám! (Puff neki, a plasztikai sebészek velem nem jártak jól… Mondjuk a mellem fogyását kihagytam volna, de hát ez nem kívánságműsor, kérem!) Én most úgy gondolom, hogy ezt a műtétet érdemes már 35-40-es BMI között megcsináltatni, hogy legyen esély plasztika nélkül megúszni a fogyást – annak ellenére is, hogy annál a testalkatnál még jönnek a beszólások, hogy „csak kevesebbet kellene enned, többet mozogni, és ledobnád azt a negyven kilót”! Higgyétek el, nyolc-tíz jojózáson túl már tisztában vagyok azzal, hogy nem is annyira „ledobni” nehéz a kilókat, hanem megtartani az elért súlyt.
Egy januári fotó Kiráról
Így, hét hónappal a műtét után, huszonegy kilóval könnyebben sehol nem lóg a bőröm – legalább ennyi vigaszom van, ha már ennyire lassan szabadulok meg a zsírpárnáimtól.
Mert azért szabadulok ám! Hatalmas öröm, hogy a tükörben már nem egy kövér nő van, hanem egy teltkarcsú! Az arcom újra keskeny, a hasam pedig végre kisebb, mint a mellem.
Ha szétnézek az utcán, akkor rengeteg olyan alkatú nőt látok, mint én – fantasztikus érzés, hogy már nem lógok ki a kövérségemmel.
A lépcsőn fel tudok futni, végre újra imádok gyalogolni, nem fáj sem a bokám, sem a hátam a plusz súlytól. Az arcom keskeny, az ujjaim újra karcsúak.
Nemrég volt egy nagylabor: bár a sleeve műtét előtt sem volt gond a cukrommal és a koleszterinnel, de jó volt látni, hogy minden értékem tökéletes most is. Vitamint azért szedek, mert egy 1000-1200 kalóriás étrenddel nem feltétlenül tudom elfogyasztani a megfelelő vitaminbevitelhez szükséges összes élelmiszertípust. Biotint pedig azért, mert engem is elért az összes műtöttet halálra rémisztő hajhullás. Nálam szerencsére csak két hét volt, de valóban szörnyű volt látni, mivel egyébként sem volt dús hajam (ellenben fenékig érőre megnőtt), most pedig felül még ritkább lett. Így én is – mint a sorstársaim – hajat vágattam. Fenékig érőt vállig érőre. Végül is jó ötletnek bizonyult, jól áll.
Csoki helyett rizsszelet
De térjünk vissza a kajára: nekem továbbra is központi helyet foglal el az életemben – mint a műtét előtt is, amikor folyton diétáztam. (Van, akinél ez a műtétet követően megváltozik!) Előre megtervezem, mit eszem, mi legyen itthon a hűtőben, és főleg mi NE legyen itthon. Mert ekkora gyomorral is lehet hízni, ha valaki mondjuk, csokoládét eszik egész nap. Pedig a csokit nagyon szeretem ám! Ezért helyette fehérjeszeletet eszem (szigorúan megnézve a címkét, hogy a legalacsonyabb szénhidráttartalmút válasszam), illetve csokival bevont puffasztott rizsszeletet. Mennyei! Meg persze néha valóban cukormentes étcsokit, mert tiltva nincs, csak bele kell számítani a napi szénhidráttartalomba és kalóriabevitelbe. Apropó, beszámítás! Vezetem a napi étkezésemet, grammra pontosan. Mindent mérek, porciózok, ha nem otthon eszem, akkor vagy viszek kaját, vagy megsaccolom, hány gramm lehetett, amit megettem. Nem nehéz, hiszen másfél deci a maximum, ami belém fér, de például tojásból csak egy esik jól, a fent említett fasírtból legfeljebb két darab, a sült húsokból maximum 100 gramm. (Üresen, köret nélkül!)
Így jojózott Kira súlya a műtét előtt
Napi 60-70 gramm fehérjéig mindig elmegyek (erre az online felületen vezetett táplálkozási napló figyelmeztet minden nap), a szénhidrátbevitel pedig soha nem éri a napi 160 grammot, mert muszáj a fehérjét előnyben részesítenem, hogy ne veszítsek sok izomszövetet a fogyással.
Nem könnyű tervezni, számolni, fegyelmezetten írni, alkalomadtán (ebben nem vagyok túl jó) edzeni, azt is feljegyezni, és pszichésen bírni, a (főleg a női ciklus által generált) stagnálásokat, hogy már megint ugyanazt a számot látom a mérlegen, mint három hete. Ezt tűrni kell.
És az sem könnyű, hogy az operáció során csak a gyomrunkat műtik – a fejünket nem! Tehát kívánós bizony tudok lenni! Főleg azokon a napokon! De óriási a különbség:
a műtét előtt általában ilyenkor adtam fel a diétámat, mert falásrohamaim voltak, és szénhidrátot akartam, sokat és azonnal. Most is azt akarok – csak épp nem fér be a gyomromba.
Elég, ha megtöltöm egy deci joghurtos, édesítős túróval, és máris hiába üvölt az agyam csokiért, süteményért, nem tudom megenni. Fizikailag nem fér be – elindul lefelé, és a gyomorszájamnál, mielőtt a gyomromba érne a falat, megáll, mert a gyomor tele, oda már nem csúszik le. És azért ez nagyon kellemetlen. Hányni én nem tudok, ilyenkor átkozódva várom, hogy 5-10 perc alatt lassan megszűnjön a nyomás. Szóval fizikailag nem tudom magam teleenni süteménnyel, chipsszel, vajas zsemlével, nápolyival, főtt tésztával… mint előtte, egy-egy ilyen „szénhidrátroham” alatt. Ezért aztán az ilyen napok legfeljebb azzal végződnek, hogy a beállított 1200 kalória helyett 1400-ig megy fel az aznapi kalóriabevitel.
Túl vagyok egy karácsonyi-szilveszteri családi nyaraláson is, szerintem kész főnyeremény voltam, sem reggelit, sem vacsorát nem rendeltünk nekem, hat-nyolc falat mindig maradt a lányom tányérján, annyi tökéletesen elég is volt!
A megtakarított összeget kirándulásra költöttük. (Még hogy nem éri meg a műtét! Olyan keveset eszem, hogy főzésnél, bevásárlásnál velem nem is szabad számolni – hét hónap alatt súlyos tízezreket spóroltunk már. Mivel pedig egészséges maradok vagy leszek újra a normális testsúlyhoz közeledve, így az orvosi költségeim, illetve a gyógyszerfogyasztásom is csökken.)
„Hiába üvölt az agyam csokiért, süteményért, nem tudom megenni”
Tudom, sokan hörögnek, pláne a táplálkozástannal is foglalkozó személyi edzők, hogy nem jó ez az étkezési terv, túl alacsony, meg biztos az összetétele is vacak, a dietetikusok a napi 160 gramm szénhidrát alatti diétát veszélyesnek tartják, de ezzel a műtéttel nem lehet hagyományos módon étkezni. A tányérból először mindig a fehérjét tartalmazó élelmiszert kell megenni, csak aztán jöhet a rostos, lassan felszívódó szénhidrát (zöldköret), már ha maradt hely neki a visszavágott csőgyomorban. Alkalmazkodni kell a megváltozott körülményekhez.
A műtét előtt 32 kiló fogyást tűztem ki célul, és akkor a 159 centimhez még mindig 66 kiló leszek, ami a BMI-t tekintve sok. Ám nekem tökéletesen elég lesz. Már csak 12 kiló van addig – és végül is semmi nem sürget.
Ha minden jól megy, év végére elérem az álomsúlyomat. Hogy aztán mi lesz, fogyok-e tovább, vagy meg tudok állni – az majd akkor kiderül!
