nlc.hu
Életmód
Edzésértelmező kéziszótár: az Aerial Yoga

Edzésértelmező kéziszótár: az Aerial Yoga

A légjóga kicsit olyan, mint a légtánc, csakhogy a biztonságos talaj elhagyása ebben az esetben nemhogy nehezítené, de kimondottan könnyebbé teszi a mozdulatok helyes kivitelezését. Ráadásul a problémáidat is segít megoldani.

Nem igazán szeretjük az újdonságot és a változást, helyette inkább a régi, már jól ismert és bevált dolgokat keressük, mert biztonságérzetet adnak. Nincs ez másként a testedzéssel sem, könnyen hatalmába kerít minket a rutin, és futjuk minden szombat reggel ugyanazokat a köröket, pont ugyanazon az útvonalon, vagy megyünk ugyanarra az edzésre, ugyanabba a stúdióba, és csináljuk végig ugyanazt a mozgássort, akár éveken át, miközben csodálkozunk, hogy már nem hozza ugyanazt az eredményt és euforikus érzést, mint egykor.

A monotonitás a sportolási vágy egyik nagy ellensége. Ahogy az izmainknak, az elménknek is időről időre szüksége van új feladatokra, kihívásokra a fejlődéshez, és hogy a motivációnk is töretlen maradjon. A tudásunk elmélyítése természetesen elengedhetetlen: minél többet űzünk egy sportot, annál pontosabban és hatékonyabban tudjuk végrehajtani a mozgásanyagát, azonban érdemes figyelni és észrevenni, amikor a mozgásunk rutinszerűvé válik, és kezdenek elkalandozni a gondolataink edzés közben. Olyankor van itt az ideje, hogy új edzésformákat is kipróbáljunk. Ez persze nem jelenti, hogy a régit el kell hagynunk, helyette inkább bővítsük a repertoárt (különösen egy olyan univerzumban, amelyben mindenki korlátlan szabadidővel rendelkezik. Csak tréfáltam).

Az edzésértelmező kéziszótár sorozatunkban minden héten bemutatunk egy-egy új edzésmódszert, hogy kedvet csináljunk és egy kis bátorítást adjunk a kipróbálásukhoz. Bemutattuk már a bodyArtot, a M.A.X. tréninget, a Kangatraininget és a Piloxingot, most pedig jöjjön a jóga egyik izgalmas változata, az Aerial Yoga.

Az Aerial Yoga nem szuperhaladó szint, hanem egy kis segítség

Igen, az Aerial Yogát, vagyis a légjógát a levegőben lógva végezzük, ami első hallásra valami nagyon bonyolult dolognak tűnhet, de valójában pont az ellenkezője a cél. Szóval ne ijedjünk meg tőle, csak mert láttunk pár fotót fejjel lefelé lógva spárgázó, gumitestű lányokról, ez nem a masterclass, hanem pont, hogy egy könnyített változata a jóga gyakorlásának.

Az Aerial Yoga gyakorlásához nem kötelező kellék a neccharisnya (Fotó: Wikimedia)

A légjóga során használt, függőágy szerű yoga hammock egyik fő célja ugyanis éppen az, hogy megkönnyítse bizonyos ászanák kivitelezését, hogy tehermentesítse a gerincet és az ízületeket, hogy segítsen egyszerűbben megtalálni az egyensúlyi helyzetet, valamint hogy pontosabban és hosszabban kitarthatóvá tegye az pozíciókat. Így a jógapózok gyakorlása könnyebbé válik azok számára, akik kevésbé hajlékonyak, még nem olyan erősek, vagy épp ízületi vagy gerincproblémákkal küzdenek.

A kezdő Aerial Yoga-órák igazán új és kellemes élménnyel szolgálnak azoknak, akik most ismerkednek a jógával, vagy akiknek az eddigi gyakorlás során bizonyos pózok problémát okoztak. A haladó légjógaórák pedig új dimenziókat nyitnak a gyakorlott jógázók számára.

A modern Aerial Yoga nem is olyan új keletű

A világ fitneszstúdióiban az elmúlt 10 évben vált igazán népszerűvé, hazánkba pedig csupán 5-6 éve jutott el a légjóga, melynek modern, yoga hammockkal végzett változatát 1999-ben fejlesztette ki Christopher Harrison. Az AntiGravity Fitness alapítója, a táncos, koreográfus, akrobata Harrison egész életét légtornász-produkciók megkomponálásával töltötte, amikor is rájött, hogy az általuk használt rugalmas, selyemből készült, hintaszerű eszköz a jóga gyakorlásához, ezáltal a nagyközönség számára is igen hasznos lehet. Így született meg a ma már világszerte használt Harrison AntiGravity Hammock.

Így néz ki egy Aerial Yoga hammock. Nincs is annyi végtagunk, ahány kapaszkodó van rajta (Fotó: Wikimedia)

Na de nehogy azt higgyük, hogy a jógát több ezer éve végző jógik nem ismerték fel már réges-régen a felfüggesztett pozícióban, fejjel lefelé végzett gyakorlatokban rejlő erőt! B. K. S. Iyengar, az Iyengar-jóga atyja már az 1900-as években számtalan eszközt, többek között öveket, téglákat, takarókat és köteleket alkalmazott a jóga minél könnyebb és sérülésmentesebb gyakorlásához, például a levegőben lógva. Iyengmar 96 évet élt, szóval tudhatott valamit.

A gerincünk hálás lesz az Aerial Yogáért

A lényeg tehát, hogy bátran vágjunk bele a légjóga gyakorlásába, ugyanis az alapgyakorlatok teljesen kezdőként is könnyedén elvégezhetők. Az órán egy jógamatracot és a magasságunkhoz igazított, felfüggesztett jógahintát fogjuk használni, amely a föld felett kevesebb mint egy méterrel ér véget. A teherbírása több száz kiló, így a legnagyobb biztonságban vagyunk gyakorlás közben.

Fontos, hogy kényelmes, rugalmas, testhezálló ruhát viseljünk, a legjobb, ha a nadrág fedi a térdhajlatunkat, a felső pedig a karunkat, és a cipzárakat, gombokat kerüljük, hogy ne nyomjanak, miközben a textilbe tekeredve lógunk.

A gyakorlatok egy részénél a hammock támaszként szolgál, a lábunkat kell beleakasztanunk, vagy épp bele kell kapaszkodnunk, így segít olyan gyakorlatokat is elvégezni, amelyeket még önállóan nem tudnánk végrehajtani a megfelelő hajlékonyság, erő vagy épp egyensúlyérzék hiányában.

A hinta segítségével azonban sokkal több ászana gyakorlására vagyunk képesek, így a fent említett fizikai korlátok az edzések során fokozatosan csökkennek, ahogy egyre erősödünk, rugalmasabbá válunk, és megtaláljuk az  egyensúlyközpontunkat.

A légjóga a folyamatos stabilitáskeresésnek köszönhetően fokozottan fejleszti a törzs izmait, a mélyizmokat, a ideg-izom kapcsolatot és az egyensúlyérzéket.  A testünk felfüggesztése során csökken a vázizomzatra, a csontokra és az ízületekre ható terhelés, így könnyebben fejleszthetjük az izmainkat, miközben tehermentesíthetjük és megnyújthatjuk a gerincünket.

Ha egész nap a számítógép előtt ülsz, az íróasztal vagy a volán mögött görnyedsz, az Aerial Yogát kifejezetten neked találták ki. Hátfájdalom, gerincproblémák és ízületi panaszok esetén nagyon ajánlott a gyakorlása.

A fordított pózok gyógyító hatásúak

Amellett, hogy a hinta leveszi rólunk a terhet, lehetővé teszi, hogy számtalan fordított pózt gyakoroljunk, amelyeket esetleg eddig nem tudtunk kivitelezni: segít a fejen- és a kézenállásokban, a gyertyában, a hídban.

Az inverz ászanák gyakorlása során megváltozik a testünk vérellátása, módosul a keringésünk, több oxigén jut az agyunkba, tehermentesíthetjük kicsit a szívünket is, és még az emésztésünknek is jót teszünk.

Így tehát, miközben fejjel lefelé lógunk, a gravitáció segít vitalizálni a testünket, fokozza az agyunk működését, a koncentrációs képességünket, valamint a nyirokkeringésünket is, ugyanakkor fejleszti az erőnlétünket és a hajlékonyságunkat.

Az Aerial Yoga elringatja az elménket is

A jóga gyakorlásának legalább olyan fontos célja a lelki egyensúly megtalálása, mint a test fizikai fejlesztése. A levegőben, sokszor fejjel lefelé végzett gyakorlatok felszabadítják az elménket, és visszarepítenek a gyermekkor felhőtlenségébe és játékosságába.

A mennyezetről lefelé lógva egy új nézőpontból látjuk a világot, ami segíthet az életünk más területén felmerülő problémáink megoldásában. Miközben igyekszünk megtalálni az egyensúlyt a hintában, úgy fokozatosan közelebb kerülünk a belső egyensúlyunkhoz is, az izmainkban lévő feszültség és a stressz pedig oldódik, ahogy a figyelmünk egyre inkább befelé irányul.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top