Az amerikai kormány törvényben tiltotta meg a közalkalmazottaknak, hogy elbóbiskoljanak munka közben. A szabályt kizárólag akkor nem kell betartani, ha valakit a felettese arra utasít – írja az Euronews.
A Kaliforniai Állami Számvevőszék 2018-ban közölt egy elemzést a közlekedési osztály egyik dolgozójáról, aki naponta három órát durmolt munkaidőben, a főnöke pedig hagyta is neki, mert úgy vélte, egészségi problémái vannak. Kiszámolták, hogy az álomszuszék mindezzel négy év alatt nagyjából 13 millió forintnak megfelelő összegű kárt okozott az amerikai költségvetésnek.
Az Amerikai Alváskutatási Intézet álláspontja szerint az Egyesült Államokban mintegy 70 millió ember küzd alvászavarral, ez pedig egyrészt negatívan befolyásolja a teljesítményüket, másrészt súlyos betegségekhez, többek között cukorbetegséghez, szív- és érrendszeri megbetegedésekhez vezethet. Egy korábbi kutatás rámutatott arra is, hogy a kialvatlanságból fakadó rosszabb teljesítmény évi 411 milliárd dolláros kárt okoz az amerikai gazdaságnak.
Számos multicég rájött, hogy jobban járnak, ha a munkatársak kipihentek, ezért egyre több vállalatnál alakítanak ki pihenőszobákat a dolgozók számára.