Életmód

Országszerte komoly korlátozásokat vezettek be a piacokon

Van, ahol az életkori korlátozásokat alkalmazzák, máshol a maszk vagy épp a fertőtlentés kötelező.

A vásárlásra vonatkozó kormányzati előírásokhoz hasonlóan a helyi piacokra is életkori időkorlátozásokat vezetett be több vidéki önkormányzat. A településeken védőmaszkokat osztanak, és általános fertőtlenítésbe kezdtek.

Szolnokon a Széchenyi és az Ady Endre úti piacon már érvényes az új rend: a 65 évnél idősebbek csak reggel 8 és 10 óra között vásárolhatnak.    

Tiszafüreden keddtől a 65 év felettiek csak 7 és 10 óra között látogathatják a vásárcsarnokot.

Fonyód polgármestere, Hidvégi József szombattól fordított az eddig bevezetett látogatási renden a város piacán. A helyi rendelkezés szerint 7-9 óra között csak a 65 év felettiek, majd 9-14 óra között a 65 év alattiak látogathatják a dél-balatoni település piacát.

Hódmezővásárhelyen húsvétvasárnaptól kötelezővé tették a piacon a maszk viselését, a vásárlóktól azt kérik, ennek hiányában kendővel vagy sállal takarják el a szájukat és az orrukat.

Szentesen a Rákóczi Ferenc utcai piacon szombattól belépéskor kötelező a kéz- és lábfertőtlenítés, az árusoknak pedig előírták a gumikesztyű és a maszk viselését. Akinél nincs ilyen, annak az önkormányzat ad.

Csongrádon a piac vásárlóinak szombattól kötelező a maszk viselése, amelyet szükség esetén az önkormányzat ad a vevőknek.

koronavírus píac

(Fotó: MTI-Mónus Márton )

Marcaliban Sütő László polgármester engedélyt adott a piac megnyitására április 17-étől a marcali és marcali járási őstermelők, valamint a lakosság előtt kertészeti, mezőgazdasági, élelmiszeripari termékek árusítására és vásárlására. A piac péntekenként 6 és 12 óra között lesz nyitva, a 65 évesnél fiatalabbak 6 és 10, az idősebbek 10 és 12 óra között látogathatják.

Kaposváron megkezdődött a lakosságnak szánt szájmaszkok csomagolása. Szita Károly polgármester szerdán a Facebook-oldalán adta hírül, hogy a mosható, vasalható védőeszközöket csütörtöktől dobják be a kaposváriak postaládájába. A városvezető korábban azt közölte: az önkormányzat célja, hogy ne csak az egészségügyi és szociális dolgozóknak, továbbá az időseknek segítő önkénteseknek, hanem minden lakosnak legyen szájmaszkja.

Szolnokon az önkormányzat szervezésében eddig húszezer maszkot osztottak ki. Legközelebb szombaton, a nagyobb áruházak, üzletek és a piacok előtt osztanak újra maszkokat – közölte Facebook-oldalán Szalay Ferenc polgármester, aki arra kérte a lakosokat, hogy lehetőleg az üzletekben vásárlás közben is hordjanak maszkot. Szólt arról, hogy április 20-tól elkezdődik a városban a padok, közterületek fertőtlenítése a patikák, szociális intézmények, gyermekellátást biztosító intézmények környékén, forgalmas tereken.

Pécsen megkezdődött annak a 150 ezer textilmaszknak a kézbesítése, amelyek közül a pécsi önkormányzat a baranyai megyeszékhely háztartásaiba juttat el. Péterffy Attila, a megyeszékhely polgármestere korábban jelezte: a mosható maszkokat tartalmazó borítékokban elhelyeztek egy használati útmutatót és egy levelet, amelyben arra kérik a pécsieket, hogy lehetőség szerint maradjanak otthon, de lakásukon kívül mindenképpen használják a védőeszközöket.

Szigetvár polgármestere, Vass Péter a település honlapján arra kérte a társasházak közös képviselőit, hogy naponta egyszer gondoskodjanak a lépcsőházak fertőtlenítőszeres takarításáról a vírus terjedésének megelőzéséért, illetve lassításáért.

Miskolcon 120 ezer védőmaszkot oszt ki a helyi családok között az önkormányzat, így minden család ingyen jut két-két mosható, fertőtleníthető, többször használható szájmaszkhoz – közölte a polgármesteri hivatal az MTI-vel.

Csurgó honlapján azt írták, hogy eddig 630 mosható, fertőtleníthető szájmaszkot juttattak el a lakosokhoz az önkormányzat és helyi szociális intézmények összefogásának eredményeként. Jelezték, szájmaszkok továbbra is igényelhetők, a védőeszközt ingyenesen biztosítják a csurgóiaknak.

nlc.kapcsolódó:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top