„Nem nyaralni voltatok? Hogyhogy nincs semmi színed?” – Miért ciki még mindig, ha nem barnulunk le nyáron?

Úgy tűnik, nyáron még mindig elvárás, hogy barnuljunk, ha akarunk, ha nem. Ha tudunk, ha nem.

Benecz Judit

2021. Augusztus 02.

Félreértés ne essék, nincs itt semmi white girl problems nyafogás, a helyzet jóval inkluzívabb, értsd, bőrszíntől függetlenül simán hülyének néznek bárkit, ha elmondja, nem vágyik napbarnítottabb bőrre. Divat barnának lenni, miközben az UV-sugárzás az egekben, a melanóma pedig a leggyakoribb daganatos megbetegedés. Hogy van ez?

Bronzbarnaság és napolaj

Az én tinikorom a kilencvenes évekre esett, aminek nyarait SPF 2-es napolajban tocsogva hevertem végig a Balaton partján, lehetőleg a strand egy olyan pontján, ahová még véletlenül sem esett árnyék. Ha lepirultam, sem volt gond, mi több, tudtam, nálam piruláson át vezet az út a barnaságig, és örültem, mikor láttam, napról-napra miként lesz nagyobb a kontraszt a fürdőruhából kilátszó és az általa takart bőrfelület színe között.

Ó, botor fiatalság! Vagy mondjuk úgy, mekkora hülye voltam!

Persze nem voltam ezzel egyedül, sőt, bárki, aki 1960 után volt tini, megerősítheti, évtizedekig a bronzbarna volt az áhított nyári szín, és szinte cikinek számított, ha a nyaralás első napján már nem barnaként heveredtünk a fövenyre. Ennek hasznát aztán a szoláriumok szépen bezsebelték.

Napolaj hirdetés 1972-ből

Mindennek végül meglett az eredménye, elég csak a Magyar Rákellenes Liga tájékoztatóját elolvasni a Melanoma Malignummal kapcsolatosan. „Az utóbbi évtizedekben a betegség előfordulásának gyakorisága drámai növekedést mutat a kaukázusiként számon tartott fehér bőrű embertípusnál. A 100.000 lakosra eső új megbetegedések számának növekedése 4,3%-os emelkedéssel az összes egyéb rosszindulatú daganatot megelőzi. Magyarországon mintegy 900-1000 új megbetegedés fordul elő.”

A barnaság kultusza pedig máig tartja magát, fogynak a szolibérletek, nyaralásról pedig továbbra is szentségtörés alig barnán hazajönni. Mintha csak kidobott pénz lenne az út, hisz minek a vízparton lenni, ha nem napozik reggeltől estig az ember? Nos, például, hogy pihenjen az árnyékban, hesszeljen a napernyő alatt, ússzon, strandoljon a gyerekkel, élvezze a tájat, a látnivalókat, azt, hogy kiszakadt a hétköznapokból. Naptejjel bekenve, természetesen.

„Gyerekkoromban nem voltam annyira fehér, legalábbis nem kaptam megjegyzéseket. Talán többet is nyaraltam és jobban is barnultam, de valószínű, hogy nem is kent annyi naptejet rám anyukám, vagy nem olyan erőset, mint amit most használok – meséli Évi. – Fiatal felnőttkoromban párszor már megkaptam, hogy »Ágy alatt napoztál?« Nem mondom, hogy ez nem zavart, másrészt azonban nagyon fontos számomra a fényvédelem, mindig kenem magam fényvédővel, és nem feküdnék ki napozni egyáltalán. Nem esik jól a napon lenni, strandon is mindig napernyő alatt vagyok.”

A mumus SPF50

Naptejet használni persze tudni kell. Igaz, hogy mára kikoptak az alacsony faktorszámú termékek, és kevesen dőlnek be a természetesség paravánja mögé bújt márkáknak, melyek szimplán növényi olajakból álló, így maximum SPF 6-8-as fényvédelmet nyújtó olajakat ajánlanak, naptejet használni mégsem túl közkedvelt dolog. Megvesszük az SPF 30-at, mi több, talán az SPF 50-et is, de használatuknál már nem vagyunk olyan körültekintőek. „Anyukám igazi oldschool naptejező, nem győzöm elmagyarázni neki, hogy kertészkedés közben éppúgy leéghet, mintha napozna. Általában elintézi annyival, hogy az ő bőre bírja, nem szokott leégni. Naptejből pedig talán a felét keni magára annak, amit kellene, hiszen az drága, és amúgy is elég annyi, különben nem barnulna” – Kriszti osztotta meg mindezt, és nincs egyedül, magam is legalább négy-öt embert fel tudnék sorolni családi, szűk ismeretségi körből, akik félvállról veszik a fényvédelmet.

Holott szakértők, bőrgyógyászok százai írták már le ezernyi helyen javaslatukat arról, miként javasolt a fényvédőket használni, de nem kell messzebb menni a naptejes flakontól sem, azon is rajta van feketén-fehéren: kétóránként újrakenni, kellő mennyiségben felvinni. A Skin Cancer Foundation amerikai szervezet egy tipikus hibára is felhívja a figyelmet a naptejek kiválasztásával kapcsolatban. „Ideális körülmények között (például egy laborban) egy nagyobb SPF faktorszámú, széles spektrumú fényvédő nagyobb védelmet nyújt a napégéssel, az UVA bőrkárosító hatásával és az UV sugarak DNS-károsító hatásával szemben. A való élet azonban nem egy laboratórium. A hétköznapi életben a nagyon magas SPF szám gyakran fals biztonságérzetet kelt, és az emberek jóval tovább a napon tartózkodnak, ha ilyet használnak. Kihagyhatják az újrakenésüket is. És azt gondolhatják, nem szükséges az árnyékba húzódniuk, kalapot viselniük, vagy valamilyen ruhával védeni a bőrüket. Mindezek miatt pedig végül jóval nagyobb UV-sugárzásnak teszik ki magukat, ami épp ellentétes a fényvédőzés céljával.”

Arról persze a világért sem szeretnék senkit sem lebeszélni, hogy SPF50-es fényvédőt válasszon magának, sőt, nyaralásra az alattival el sem érdemes indulni, azonban a fényvédő helyes használata is a képlet része, mely eredményül a szükséges UV-védelmet adja.

Nem barnuló szubkultúra

Az elmúlt években némi változás azért megindult e téren, és úgy tűnik egyre többen vannak, akik tudatosan kerülik a tűző napot, akik nyaralás alatt sem fekszenek ki napozni délután kettőkor. Még akkor sem, ha így alig barnulnak le, sőt, a kemény mag számára szinte büszkeség, ha nyár végéig sikerül alapszínüket fenntartani, hisz annál jobb bizonyíték nincs rá, hogy megfelelően használták a fényvédőt. Túlzás? Már miért lenne? Azon egyszerű ok mellett, hogy tudják, milyen káros következményei lehetnek az erős napsugárzásnak, egyéb más okai is lehetnek, amiért nem kockáztatnak: az egészen világos bőr könnyebben leég a napon, van, aki nem is tud barnulni, akkor meg miért kockáztasson? Nekem például nagyon sok anyajegyem van, mindenütt a testemen, ezért eszem ágában sincs napozni, épp elég időt töltök anélkül is a szabadban. A fényvédőt nyáron szinte testápolóként használom, ki sem dugom a lábam a házból, ha nem vagyok bekenve megfelelően. Szonja is így van ezzel, nála ráadásul már volt a családban bőrrákos megbetegedés. „Anyukámnak bazaliómája volt korábban, pedig vigyázott, kente magát, mindig is keveset napozott, délben sosem, mégis kijött ez a betegség. Én a bőrtípusomat tőle örököltem, már csak emiatt is mindig teszek magamra fényvédőt, és évente megyek anyajegyszűrésre is, biztos, ami biztos.”

„Emlékszem, mikor visszamentünk ősszel a suliba, mindig az volt a téma a lányokkal, ki mennyire barnult le a nyáron. Sok barátnőm volt, akik annak ellenére kirakták magukat a napra, hogy nem esett jól nekik, csak azért, hogy megfeleljenek ennek a barnaságkultusznak – meséli Szonja. – Szerintem ma már ez nem akkora nagy szám a tinik körében, és úgy látom, megy ki a divatból a bronzbarnaság.”

Nem nyaralni voltatok? Hogyhogy nincs semmi színed?

Fotó: Getty Images

Mindennek kulcsa a bőrápolással kapcsolatos tudatosság és a tájékozódás. Egyre többen néznek utána a készítmények összetevőinek, tájékozódnak vásárlás előtt, utánaolvasnak, milyen összetevőtől mi várható, és már nem is feltétlen terméktípust keresnek, hanem adott hatóanyagot, és annak legoptimálisabb kiszerelését. Tudatosan állnak a bőrproblémák kezeléséhez, a bőrkép szebbé tételéhez, és értik és tudják azt is, milyen károkat okozhat a napsugárzás a bőrben.

A bőrrák egyértelműen kapcsolatba hozható az UV-sugárzással, de a pigmentfoltok sokasodása szintén a számlájára írható, és egy tanulmány szerint a bőröregedés jeleinek 80 százalékáért is a napsugárzás tehető felelőssé. Pontosabban mi, ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, és nem gondoskodunk a megfelelő fényvédelemről.

Mindez pedig éppen elég hozzá, hogy valaki úgy döntsön, inkább nem napozik. „Fura keverék vagyok, mert nagyon fehér a bőröm, világos a szemem, a hajam pedig majdnem fekete. Egy Hófehérke, aki éppenséggel a trópusokon nőtt fel. Anyukám mindig nagyon vigyázott rám, például mindig volt rajtam póló, ha a tengerben voltam, de saját magát is mindig bekente naptejjel és amikor csak lehetett, az árnyékban tartózkodott. A helyiek is ugyanígy tettek, ott már húsz éve is tudták, hogy vigyázni kell a nappal, megvolt ennek a kultúrája. Nem véletlen a szieszta sem a déli országokban – meséli Szonja. – Ettől függetlenül nagyon utáltam, hogy pólóban kellett strandolnom, de ha csaltam, borzasztóan megégtem. Hogy mennyire van színem vagy sem, utoljára a húszas éveim elején érdekelt, mikor még az is érdekelt, mekkora a mellem. Egy ponton túl azonban a megfelelési kényszerek kikopnak. Mára ezek a dolgok egyáltalán nem érdekelnek, akit meg zavarnak, az engem nem érdekel.”

Mást azonban igen, hiába, nem vagyunk egyformák. De hogyan lehet összehozni a nem napozást, a fényvédőzést és a barnaságot? „Azért használok önbarnítót, mert zavar, mennyire kilógok a sorból nyaranta a hófehér bőrömmel – meséli Évi. – Egész egyszerűen nem érzem magam vonzónak nyáron, ha a téli, fehér színem van. Lehet, hogy mindezt önbizalomhiány mondatja velem, nem tudom, de ha van egy kis színem, jobban érzem magam. Bár ez nagyon relatív. Amit én már napcsókolta színnek látok magamon, másnak a normál alapszíne. Sosem akarnék csokibarna lenni, az önbarnítóval azonban biztonságos módon, napozás nélkül el tudok érni egy minimális színt, amire a komfortérzetemnek szüksége van.”

Mi lehet a megoldás? Senki fölött nem szeretnék pálcát törni, de ebben is, mint annyi minden másban, talán a mértékletesség lehet hosszú távon a legkifizetődőbb. Ha imádunk napozni, tegyük, de ne űzzünk sportot a barnaságból. Legyen oké csak kicsit barnulni. Használjunk fényvédőt, és legyünk tisztában vele, mikor ajánlott a napon tartózkodni. Ne egymáshoz méricskéljük magunkat, és pláne ne nézzük ufónak a másikat, mert tart a nap káros hatásaitól. Csokibarnára sülni nem annak a jele, kinek van pénze a Bahamákra utazni, ezt felejtsük el.