nlc.hu
Életmód
Karbantartás közben történt a robbanás a kiskörei vízerőműben

Újabb részletek a kiskörei vízerőműben történt robbanásról

Tervezett karbantartás során történt a robbanás a kiskörei vízerőműben.

Az egyik turbina tervezett, éves karbantartása során történt a robbanás a kiskörei vízerőműben hétfőn – közölte az MVM kedden.

Mint írják, a robbanás következtében a helyszínen tartózkodó munkatársak közül négyen súlyos, négyen pedig könnyebb sérülésekkel kerültek kórházba. Az MVM az ügyben illetékes hatóságokat haladéktalanul értesítette és elkezdődött a baleset körülményeinek kivizsgálása.

A kiskörei vízerőmű turbinája

Karbantartás során egy dolgozó mászik fel a Kiskörei Vízerőmű egyik turbinaaknájának lépcsőjén 2015. április 24-én (Fotó: MTI/Bugány János)

Az események a másik három turbina üzemeltetését nem befolyásolták, azok zavartalanul működnek. Kedden reggel Kóbor György, az MVM csoport elnök-vezérigazgatója és Kiss Csaba termelési vezérigazgató-helyettes is a helyszínre érkeztek, hogy tájékozódjanak a balesetről.

A kiskörei vízlépcső részeként megépült, 1974-ben üzembe helyezett kiskörei vízerőmű 28 megawatt (MW) beépített teljesítményével Magyarország legnagyobb vízerőműve. Az erőműben megtermelt villamos energia mennyisége a Magyarországon vízenergiából előállított villamos energia nagyjából fele, ami 40-45 ezer átlagos fogyasztási igényű háztartás éves energia ellátását biztosítja.

Az erőművet a Tiszavíz Vízerőmű Kft. működteti, a cég 2021. május 13-tól a MVM Energetika Zrt. tulajdonában álló leányvállalatként működik.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top