nlc.hu
Életmód
Visszahelyezték szolgálati helyére a parancsnokát zaklatással vádoló katonanőt

Visszahelyezték beosztásba a felettesét szexuális zaklatás miatt feljelentő szolnoki katonát

Ismét beosztásba helyezték azt a szolnoki katonanőt, aki szexuális zaklatás miatt jelentette fel a parancsnokát.

A szolnoki katonanő elmondása szerint korábban szexuális zaklatás érte a parancsnoka részéről. Ezután azt állította, hogy a panasztételt követő vizsgálat során őt hurcolták meg, illetve a

Visszahelyezték beosztásba a felettesét szexuális zaklatás miatt feljelentő szolnoki katonát

kirúgás előszobájának számító rendelkezési állományba helyezték.

A jogász beosztású honvédnő a Honvédelmi Minisztériumhoz és az előző vezérkari főnökhöz, Ruszin-Szendi Romuluszhoz fordult, de érdemben nem kapott segítséget. Ezért feljelentést tett, a Központi Nyomozó Főügyészség pedig nyomozni kezdett. Az ügy most jelentős fordulatot vett, mivel

A Magyar Honvédség vezérkari főnöke ugyanabban a helyőrségben, ahol korábban is szolgált, beosztást biztosított számára, és ezt a munkát azóta meg is kezdte és el is látja

– mondta el Hegedűs Antal ügyvéd az ATV Híradójának.

Az ügyvéd szerint mindezt a védence nagy sikernek tekinti,

ugyanis a nő a történtek ellenére is katona szeretett volna maradni. A helyőrség honlapján új parancsnok szerepel, vagyis a feljelentett korábbi felettes, máshol teljesít szolgálatot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top