„Mivel már készülünk az ünnepekre, szeretnék segíteni megérteni az embereknek, hogy mit és miért esznek – írja Vanessa Scaringi pszichológus, evészavar specialista. – Az ünnepi időszakban gyakran rosszul érezzük magunkat az ételválasztás miatt, de van lehetőség arra, hogy lelassítsunk és jobban megértsük, mit és miért eszünk.”
A szakember szerint a legtöbb ember rendszeresen használja az ételt arra, hogy megbirkózzon érzelmei legalább egy részével. Ilyenkor az ételek átveszik az irányítást felettünk: egész ételcsoportokat iktatunk ki, vagy úgy érezzük, nem tudjuk kontrollálni az evést, és esztelenül eszünk össze mindent. Általában pedig a két szituáció között őrlődünk, és a falásrohamok szinte mindig a korlátozáshoz kapcsolódnak. De nem kell rögtön evészavarosnak lenni ahhoz, hogy csak azért együnk, hogy megvigasztaljuk magunkat, azaz ha érzelmi alapon eszünk, még nem feltétlenül merítjük ki a falási zavar diagnózisát.
„Mi lenne, ha az érzelmi evéssel kapcsolatos megbélyegzés megszűnne? – teszi fel a kérdést a pszichológus. – Mi lenne, ha ebben az ünnepi időszakban csak megállnánk és megpróbálnánk megérteni, hogy milyen a viszonyunk az étellel: megnyugtat a kétségbeesés pillanataiban, vagy felemel a pozitív pillanatokban? Manapság rendkívül fontos, hogy a bármilyen kontextusban azt érezzük, hogy a barátaink támogatnak minket.
Az evés a kapcsolat és a közösség eszközeként is szolgál.
A pszichológus szerint nem arra van szükségünk, hogy soha többé ne együnk cukrot és lisztet, hanem arra, hogy megértsük, hogy az étel miért lehet hatékony megküzdési mechanizmus az életünkben. Ha felismerjük, hogy miért fordulunk az evéshez az érzelmek kezelése miatt, az elmozdíthatja az evéssel kapcsolatos előítéleteinket – végső soron pedig javíthatja az étellel való kapcsolatunkat.
Forrás: Unsplash
De hogyan lehet az étel megküzdési stratégia? Előfordult már, hogy egy hosszú nap után csak ész nélkül ettél a tévé előtt ülve? Ezzel egyáltalán nincs semmi baj – ez is egyfajta megküzdési forma. Talán arra volt szükséged, hogy egy kis távolságot teremts a lelked és a napod történései között. Egy kis agyzsibbadás néha mindenkinek kell. Vagy talán jó bizonyítványt kapott a gyerek és egy fagyizóban ünneplitek meg a sikereit. Ez is a megküzdés egy formája: az érzelmek pozitívabbak, de még mindig együtt ülünk az érzésekkel, és az ételt is bevonjuk a feldolgozásukba.
Ha megértjük, hogy az étel a kultúránkban olyan szerepben áll, mint valami, amire támaszkodhatunk az élet hullámhegyein és mélypontjain, akkor dolgozhatunk azon, hogy semlegesebbé váljunk az étellel szemben. Ennek a semlegességnek a kialakítása segít elhatárolódni a diétaipar káros hatásaitól is.
Ha megértjük, hogy az étel gyakran miért egy megküzdési stratégia, akkor minimalizálhatjuk a belső kritikát és bűntudatot, amelyeket gyakran tapasztalunk, amikor ránk tör a falásroham. Ez a kritika és bűntudat többek között a diétás kultúrából ered.
Egész életünkben eladtak nekünk egy narratívát az ételekről és a testünkről. A diétakultúra retorikája néhány évente változik, de általában ugyanazokat az üzeneteket közvetíti: az alapvető következtetés az, hogy az élelmiszereket kis mennyiségben, ellenőrzött módon kell fogyasztani. És mivel a túlevést „rossz” viselkedésként asszociáljuk, hajlamosak vagyunk ezt tenni, amikor olyan intenzív érzéseink vannak, amelyeket kezelni akarunk.
„Gyakran hallom, hogy az ügyfelek ezt a viselkedést »mi a fene effektusnak« nevezik – írja a pszichológus. – A mögötte álló pszichológia összefügghet azzal, hogy nem érezzük jól magunkat a negatív érzelmek miatt, és olyan viselkedéssel küzdünk meg, amely a szégyenben vagy bűntudatban gyökerezik. A diétás kultúra rengeteg okot szolgáltatott nekünk arra, hogy »bűnösnek vagy rossznak« érezzük magunkat, ha csak a jóllakottságon túl eszünk.”
A szakember javaslata az, hogy ha azon kapnánk magunkat, hogy megszállottan figyelünk arra, amit eszünk, vagy többet eszünk az ünnepek alatt, akkor ne ítélkezéssel, hanem kíváncsisággal forduljunk saját magunk felé. Az étel nem jó vagy rossz. Ha félretesszük az ítélkezést, akkor talán lesz helyünk megérteni a felszín alatt rejlő érzéseket. Sokkal jobb, ha tudatosságot és kedvességet alakítunk ki önmagunkkal szemben, mint hogy elrontsuk a saját ünnepünket a folyamatos bűntudattal, aztán januárban valami új csodadiétába vágjunk, ami nem sokat ér.
